Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 30. (2006) (Szombathely, 2007)
Régészet - Anderkó Krisztián: Savaria vízvezetéke
Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 30 (2006) nál - feltárt castellum (GREWE 1985: 96), vagy a helyi igényekhez alkalmazkodva több pl.: Nîmes esetében tíz (GREWE 1985:95) -kifolyón biztosította a víz tervszerű elosztását. A tározóból már ólom-, kerámia-, fa-, vagy betoncsövekben történt a víz eljuttatása a közkutakhoz, fürdőkhöz és magánházakhoz. 14 A feltételezett végpont (Bagolyvár) és Savaria fallal körülvett városmagja között azonban még 1,5 km a távolság, amely túl nagynak tűnik ahhoz, hogy fektetett csőrendszert alkalmazzanak ennek áthidalására. Amennyiben a Bagolyvár „csak" mint a föld alatti szakasz végpontja és a boltíves szakasz kiindulópontja, a castellum divisorium kifejezés használata nem lehet helytálló. Ugyanakkor a konstrukcióváltás önmagában nem igényelné a leírt, „két szekér" szélességű (TüRR 1953: 132) helyiség beiktatását a nyomvonalba, kivéve akkor, ha ezt hidrológiai (nyomáscsökkentő kamra- GREWE 1985: 77) vagy víztisztasággal (ülepítőmedence - GREWE 1985: 85-91) összefüggő okok nem indokolták. Más nézőpontból is vizsgálva a kérdést, azt láthatjuk pl. a kölni és a trieri 15 aquaeductusok esetében, a föld alatti vezeték boltíves kialakítására ott került sor, ahol a legkisebb a távolság a város és a föld alatti csatorna között (GREWE 1983: 344, 1. ábra; NEYSES 1980: 4, 1. ábra), tehát a földrajzi környezet, domborzat és a víznyomás adta lehetőségek maximális kihasználtsága jellemzi mindkettőt. 16 Ezek ismeretében felmerülhet a kérdés, hogy a csatorna föld alatti szakasza miért fut túl a városon? A legoptimálisabb megoldás az, ha már korábban „lábra" állítják a vezetéket, amely innen nyílegyenesen haladhatott volna Savaria középtengelye felé. Természetesen elképzelhető, hogy a kivitelezésnél figyelembe kellett venni egyéb befolyásoló tényezőket: lehetséges, hogy vízzel kellett ellátni tartománygyűlés és a császárkultusz feltételezett helyszínét (14. ábra: 36), amely a Bagolyvár és a fallal körülvett város között helyezkedett el (Kiss et al. 1998: 28, 17. ábra), illetve számolni kell a csatorna megosztásának lehetőségével is. A városon belüli vízelosztásra feltűnően kevés adatot találunk: a Fő tér 6. 17 szám alatt került elő „két párhuzamos opus spicatum közt három medence. A középső és az egyik szélső levezető csővel." (Buocz 1967: 57). A közölt rajzon három egybeépített, kör alakú építmény látható, amelyeket egy 70 cm széles falhoz építettek (17. ábra). Egy másik információ a Hollán Ernő utcában 1896-ban előkerült „180 cm mélységű és körülbelül 100 cm átmérőjű, téglákkal kirakott mélyedésről" tudósít, amely „egyik oldalába három kerek nyílású csatorna torkollott" és „a vizet délnyugat felől, ahol a mozaikpadozatú helyiség is volt, vezették ide." (Buocz 1967: 49). A két adat alapján 14 „Ita in medio ponentur fistulae in omnes lacus et salientes, ex altera in balneas vectigal quotannispopulo praestent, ex quibus tertio in domusprivatas, ne desit in publico. " VITRUVIUS 8.6. 1. 15 A trieri vízvezeték föld alatti végpontja már a városfalon belülre esett (NEYSES 1980: 4, 1. ábra). 16 Vízvezeték építése során annak anyagi vonzatait is szem előtt kellett tartani, hiszen a kivitelezés egyegy város költségvetését rendkívüli módon megterhelte, miként arra egy Plinius hely is rávilágít:,,/« aquae ductum, domine, Nicomedenses impenderunt HS XXX CCCXVIII, qui imperfectus adhuc omissus, destructus etiam est; rursus in alium ductum erogata sunt CC. Hoc quoque relicto novo impendio est opus, ut aquam habeant, qui tantampecuniam maleperdiderunt." Plin. Epis. 10. 37. 1. 17 Az utólag végzett azonosítás alapján: Fő tér 46. 33
