Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 30. (2006) (Szombathely, 2007)

Régészet - Anderkó Krisztián: Savaria vízvezetéke

Anderkó Krisztián: Savaria vízvezetéke sajnos semmiféle messzemenő következtetést nem lehet levonni ezen építmények valóságos funkciójával, esetleg a vízhálózatban való szerepükkel kapcsolatban. Szembetűnő viszont az a tény, hogy a fentieken kívül mindösszesen öt, vízvezetékhez, vízelosztáshoz kapcsolható régészeti adat áll a rendelkezésünkre. Ólomcsöveket találtak a Székesegyház építésekor (LIPP 1880: 55) és a papnevelő szeminárium - ma Romkert - udvarán (Buocz 1967: 30). Egy kutyafejjel ellátott bronzcső került elő a Hollán Ernő utcában (Buocz 1967: 51), illetve Horváth Tibor Antal említ egy feliratos ólomcsövet (HORVÁTH 1993: 8). A Petőfi Sándor utcában „csövek" kerültek elő, amelyek közül az „első a vizet, a második a meleg gőzt vezető cső lehetett" (Buocz 1967: 69). Az utóbbi évtizedek kisebb-nagyobb, zárt I—IV. századi rétegeket érintő ásatásai (összefoglalva: Buocz 1967; MAYER és TÓTH 1993; Kiss etal. 1998: 8-67) során egyéb, vízszállításhoz és vízhálózathoz kapcsolható leletek nem kerültek elő! Ez még akkor is figyelemreméltó, ha feltételezzük, hogy a vízvezeték, vagy mint Aquincum esetében (PÓCZY 1980: 76, 66. ábra) boltíveken szelte át a várost vagy a házakat szegélyező árkádsorok tetején futott (Kiss etal. 1998: 51). Ilyenkor közvetlenül a fővezetékről történt a leosztás, ám az ehhez szükséges csőrendszer darabjai - amelyek Aquincumban nagy számban kerültek elő (PÓCZY 1980: 77-78) - így is hiányoznak, és ez abban az esetben is feltűnő, ha ezek nem maradandó anyagból, hanem - például mint Aachen (GREWE 1985: 57) vagy Mainz (HODGE 1992: 109, 64. ábra) esetében - fából készültek. Nem dönthető el teljes biztonsággal, hogy a Bél Mátyás által leírt „források"

18 római eredetű közkutakra vonatkoznak-e, mindenesetre az ásatásokon ezeknek a lakosság számára könnyen elérhető és használható vízvételi helyeknek a nyomai szintén nem kerültek elő.

19 A vezeték megépítéséhez a környékbeli hegyeket alkotó, a rómaiak által általánosan használt kőzetet, a kloritpalát alkalmazták, amelyből (mésszel és a homokkal együtt) 25 km-es hosszal és az ismert csatornametszetek adataival számolva, megközelítőleg 42 000-43 000 m

3-t építettek be a konstrukcióba. Az aquaeductust tápláló források is olyan geológiai környezetben erednek, amelyeknek anyagát a kloritpala alkotja, ami hozzájárul ahhoz, hogy a vízvezetékeket gyakran károsító vízkövesedés

20 ne okozzon problémát. A források általában a tiszta esővízből nyerik utánpótlásukat, amely a talajból mossa ki azokat a földpátokat - elsősorban kalcium-karbonátot (CaC0

3

) - amely felelős a vízkő kialakulásáért. A kalcium-karbonát felvétel és a keresztmetszetet szűkítő - ezáltal a vízszállító képes18 „Fontespraeterea versus quatuor mundi cardines ostenduntur miro opere manuque artificiosa facti. Haustum habent commodum, profundoputeo, sed non lato. Orificio adpositus lapis est, stúdiósé excavatus, qui communitscatebras.'''(közli: B. THOMAS és PROKOPP 1959: 50) 19 Pompeiiben a közkutakat 100 m-enként építették egymástól, így minden kút egy 50 m-es sugarú körben látta el a lakosságot (HODGE 1992: 305, 213. ábra; GREWE 1985: 97). 20 „aut enim limo concrescente, qui interdum in crustam indurescit, inter aquae coartatur, aut tectoria corrumpuntur, unde fiunt manationes quibus necesse est latéra rivorum et substructiones vitiari. FRONTINUS122. 1. 34 /