Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 30. (2006) (Szombathely, 2007)

Régészet - Szilasi Attila Botond: Kelta település részletre Sárvár határában

Szilasi Attila Botond: Kelta település részlete Sárvár határában kedik el egy hatalmas, talán a La Tène periódushoz hasonló települési szerkezettel rendelkező bennszülött i. sz. I-II. századi kelta telep is. Feltételezhetjük tehát, hogy a helyi alaplakosság évszázadokon keresztül, még a római „hódítás" után is helyben maradt, részben átvéve az új szokásokat. ÉPÜLETEK SZERKEZETE Régészeti megfigyelések Az épületek mindegyike K-Ny-i tájolású - kivéve a 84. objektumot, mely ÉNy-DK-re tájolt. A földbe mélyített épületek lekerekített sarkú téglalapok, oldaluk enyhén ívelt, némelyike padkás, lépcsős, aljuk egyenes. A 70. objektum E-i oldalán kétfokú lépcsőt lehetett dokumentálni: valószínűleg itt volt az épület bejárata - azt, hogy a többi ház lejárata is itt volt, csak feltételezhetjük. Cölöplyukat csak a 2., a 84. és a 82. objektumban találtunk az épületek K-i és Ny-i oldalán. Ez sátortetős szerkezetre utal, melyet két szelemenágas tart a magasban, és a tető felépítménye a föld felszínére támaszkodik. A többi esetben csak a lemélyített gödör szerkezetét lehetett megfigyelni cölöplyukak nélkül. A kutatás korábbi álláspontja szerint a legtöbb esetben ez úgy definiálható, hogy a feltárás során a szerkezet földbe mélyülő részei vagy túl magasan voltak a kevert humuszos talajban — és emiatt nem lehetett ezeket kibontani - vagy egyszerű rézsútos, putri-szerű lefedést próbáltak rekonstruálni, melynek igazán mély cölöphelyei nem voltak. Vasáros Zsolt építészmérnök kutatásai alapján azonban egy újabb - és sokkal ésszerűbb - megoldás kínálkozik a probléma feloldására.

6 A falazatot egy egyszerű ún. csúszózsalus megoldással tömésfalazatként hozták létre, melynek tetejére falgerendákat fektettek le mintegy keretként. Ezzel egy tökéletes teherhordó szerkezetet lehetett kialakítani, melynél az egyetlen fontos kitétel, hogy magának a falnak a felső szerkezete ne legyen nyitott, és ne legyen kitéve közvetlen csapadéknak. Ezt leginkább a tetőzet túlnyúlásával lehetett kiküszöbölni. A probléma másik megoldása, melyet Sabján Tibor kínált fel az Árpád-kori lakóházakkal kapcsolatban, magának a háznak az építési technológiai sorából adódik. Nem az ún. „lakógödröt" vájták ki először, hanem a cölöpszerkezetet helyezték le elsőnek a talajban, majd amikor az állt, akkor mélyítették csak ki a lakteret. Ezáltal a cölöpök nem mélyedtek tekintélyes mélységbe a talajban, hiszen önhordó szerkezetként, már stabil kötésben állt, mikor a gödröt kiásták mellőle (SABJÁN 1999: 139-141). Ez könynyen elképzelhető a La Tène házakkal kapcsolatban is. A felszínen álló cölöpszerkezetes ház (111-116. és 120-121. objektum) szintén K—Ny-i tájolású. A falakat, valamint a tetőt tartó cölöpök és a középső szelemenágas klasszikus formát mutatnak. A cölöpök mindegyike méretes, kb. 65-70 cm átmérőjű oszlopokból állt, melyet a hagyományos nyeregtető kötött össze (1. tábla). 6 Elhangzott a III. Százhalombattai Kísérleti Régészeti Oktatónapokon 2005. szeptemberében. 248