Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 30. (2006) (Szombathely, 2007)
Régészet - Molnár Attila: Hallstatt-kori temető Hegyfalu határából
Molnár Attila: Hallstatt-kori temető Hegyfalu határából nem mutat a Közép-Dunántúl kora vaskori csoportjainak temetkezéseihez képest, melyek a maguk következetlenségében teljesen egységes képet mutatnak. A hamvak elhelyezésének módjából tehát nem vonhatunk le semmi érdemleges következtetést: nagyobb temetők elemzése sem mutatott ki összefüggést a hamvak urnába vagy sírgödörbe helyezése és a sírok gazdagsága, melléklet-összetétele, esetleg temetőbeli elhelyezkedése között (NEUGEBAUER 1997: 180). Az urnaként használt edény kiválasztása elég változatos a hegyfalui temetőben: egy-egy esetben behúzott peremű tálban (1. sír), egyszerű, díszítetlen fazékban (2. sír) ill. „klasszikus" kúpos nyakú edényben (6. sír) helyezték el a hamvakat. Két sírban (3. és 4. sír) a hamvak befogadására a temető egyedi jellegzetességének tekinthető kisméretű, bikónikus edények szolgáltak, melyből jutott a szórthamvas rítusúként meghatározható 5. sírba is. A 7. sír e szempontból (is) értékelhetetlen. A fent idézett temetőkben nagy kúpos nyakú edény, csücskös peremű tál, még gyakrabban mély füles tál, egy-egy esetben behúzott peremű tál (Halimba 17. sír) vagy borítóedény (Nagydém 12. sír) szolgált hamvvederként. E tekintetben az ún. köznépi temetők nem mutatnak lényegi különbséget a halmos temetkezésekhez képest. Az edények száma nem túl magas: egy (2. és 4. sír), három (1., 3. és 5. sír) ill. öt (6. sír) ép kerámiamelléklet került a sírba (Nagydémen 1-6, Halimbán 2-7, Tatabányán 3—6, Győrszemerén 1-2 az átlagos edényszám), noha a temetési szertartás során - mint azt lentebb látni fogjuk - ennél jóval nagyobb számú edényt használtak fel. A temető sírkerámiájának összetétele ugyanakkor némileg eltér a közeli és távolabbi környék hasonló temetőinek jellegzetes formakincsétől. A keleti-Hallstatt-kör temetkezéseinek vezérformája, a nagyméretű kúpos nyakú edény egy kivételtől (6. sír) eltekintve hiányzik a temetőből - a 3. sír magas edénye egy jóval ritkább formát képvisel. Az edények számához mérten ugyanakkor viszonylag sok az alacsonyabb, bikónikus fazék és urna (5. ill. 3-4. sír). Utóbbiak kúpos nyakuk ellenére nem sorolhatók a valódi „Kegelhalsgefiiss"-óí közé, noha úgy tűnik, azok funkcióját veszik át a hegyfalui sírokban, egyedi jelleget kölcsönözve ezzel temetőnknek a Dunántúl kora vaskori temetkezési helyei között. Hogy ez a kerámiaforma a kúpos nyakú edényt helyettesítheti a sírokban, alátámasztja a 6. sír leletösszetétele, ahol egyetlen „klasszikus" kúpos nyakú edényünk mellé nem is helyeztek ilyen jellegű urnát. A kisebb, nagyméretű formákat „utánzó" edények túlsúlya a temetőben akár gazdasági-szociális okokra is visszavezethető lenne, ennek azonban ellentmond például a 4. sír leletösszetétele, ami kis kúpos nyakú edény mellett egy igen ritka importdarabot tartalmazott (lásd lejjebb). A behúzott peremű tálak nagy száma kevésbé meglepő, ahogy durva kivitelű, bütyökdíszes fazekak is gyakran előfordulnak a kora vaskori temetkezésekben 4 . Feltűnő ugyanakkor a keleti-Hallstatt területek gyakori sírmellékletének, a magas füles tálnak a hiánya: legfeljebb két, eleve töredékként a sírba helyezett cserép köthető ehhez a formához (5. sír). 4 Hogy az edényekbe, tálakra helyeztek-e valamit (ha igen, mit), nem tudjuk: annyi bizonyos, hogy, szemben más dunántúli temetőkkel, állatcsont a hegyfalui sírokban nem került elő. 206
