Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 30. (2006) (Szombathely, 2007)
Régészet - Molnár Attila: Hallstatt-kori temető Hegyfalu határából
Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 30 (2006) A temetés menetére következtethetünk abból a megfigyelésből, hogy nemcsak az említett, de mindegyik sír tartalmazott olyan edénytöredékeket, amelyek összetörve kerültek a sírba. Ezek közül némelyik elkerülte a máglyatüzet, szép számban akadnak azonban másodlagosan égett cserepek is a sírbetöltésekben. A fentiek alapján feltételezhető, hogy a máglyára is helyeztek edényeket, esetleg edénytöredékeket vetettek rá, más darabok pedig a szertartás (tor) során összetört edények részei, melyeket közvetlenül a sírba szórtak. Edények szándékos szétzúzása a Hallstatt-periódus sírrítusának visszatérő eleme: majd' minden hitelesen feltárt kora vaskori temetkezés esetén sikerült megfigyelni ezt a szokást, gazdag halmos vagy szegényebb „köznépi" síroknál egyaránt. Edények tállal vagy kerámiatöredékkel való fedése a Hegyfalun alkalmazott sírrítus egyik legjellemzőbb jegye: négy temetkezés szolgáltat erre szép példát, egyben az edényfedés változatosságát is szemléltetve. Az 1. sír fedőedénye szájjal felfelé került a kalcinátumokat tartalmazó tálra, míg a 6. sírban az urna mellett helyeztek el egymásra tornyozva három tálat, melyekre egy negyediket borítottak. Az 5. sírban a nagy fazékra tettek egy tálat, míg a 4. sír urnáját két különböző, nagyméretű edénytöredékkel fedték. Utóbbihoz szép analógiát szolgáltat a bobai halom, ahol kis tálba helyezték a hamvakat, majd mindezt egy edénytöredékkel fedték le — a síregyüttes nemcsak kiképzését, de kronológiai helyzetét tekintve is szorosan kapcsolódik a hegyfalui sírhoz (LÁZÁR 1955: 202). Többen felhívták már a figyelmet arra, hogy a fedők az északkeleti-Hallstatt-területeken elsősorban szitulákhoz, míg a Közép-Dunántúlon és a délkelet-alpi térségben más edényekhez, így tálakhoz kacsolódnak (DOBIAT 1980: 104-105, Abb. 14; VADÁSZ 1983: 46; FEKETE 1985: 60) - újabb kiindulópont a hegyfalui temető kulturális kapcsolatainak feltérképezéséhez. 5 Edénytöredékekkel való borítás ellenben az egész keleti-Hallstatt-körben jellemző (LAUERMANN 1997: 160). Általában jellemző a kelet-alpi területek kora vaskori temetkezéseire, így a hegyfalui sírokra is, hogy igen sekély sírgödröt ástak a mellékleteknek - emiatt jól elkülönülő sírfolt gyakran nem is igen látszik. Ebből következik az e temetőkre általában jellemző nagyfokú bolygatottság. Tájolásról nemigen beszélhetünk: jobbára kerek gödörbe helyezték, néha szinte zsúfolták az edényeket. A halottak hamvasztása nyilvánvalóan egy központi égetőhelyen történt, ahonnan a máglyamaradványok egy részét a sírgödörbe szórták. Miután túlzott figyelmet nem fordítottak a hamvak kiválogatására, a sírok betöltése is tartalmazott emberi maradványokat, melyek a máglya egy részével együtt kerültek a sírokba. Ez a szokás is teljesen általános a Hallstatt-területeken, halmos és lapos temetkezéseknél egyaránt („Brandschüttungsgrab" - DOBIAT 1980: Abb. 4; lásd még NEBELSICK 1997: 32). A kalcinátumok mennyisége egyébként - sem az urnákban, sem a sírfeltöltésben — nem túl nagy: ez más, hasonló jellegű temetőkben sincs másképp. 5 A fedő-edény társítás fent vázolt különbsége a keleti-Hallstatt-kultúra két nagy régiója között természetesen csak nagy vonalakban igaz, mint azt a vaskeresztesi I. és a mesteri halom fedő-szitula párosítása mutatja (FEKETE 1985: 37; LÁZÁR 1951: XXVI. t. 4). 207
