Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 29. (2005) (Szombathely, 2006)

Régészet - Ilon Gábor–Juhász Imola–Sümegi Pál–Jakab Gusztáv–Szegvári Gabriella–Sümeginé Törőcsik Tünde: A Marcal-völgy története az őskortól a középkorig egy környezet – régészeti vizsgálat tükrében – Mezőlak–Szélmező tőzegláp geoarcheológiai vizsgálatának eredményei

Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 29 (2005) Úgy tűnik, hogy ezek az adatok megerősítik a termomezofil fák diffúz reliktum foltjairól és kiáramlási övezeteikről leírt gondolatokat (SÜMEGI et al. 1999, 2001a, b; SÜMEGIRUDNER 2001; RUDNER-SÜMEGI 2001; WILLIS et al 2000). Ugyanakkor érdekes, hogy az egyértelmű vegetációváltás ellenére sem szorultak vissza teljes mértékben a fenyőfélék és elsősorban az erdei fenyőnek feltűnően magas a kora holocén jelenléte, pollendominanciája. Mindez arra utal, hogy a klíma enyhül, a korábbi tűlevelű fajok által dominált erdőt fokozatosan felváltja egy lombhullató elegyes erdő, amelyben még jelen van a lue- és a jegenyefenyő is. Hasonló pollenarányokat lehetett kimutatni a nádasdladányi pollenszelvény esetében is (SÜMEGI 2003d). Bár a mezőlaki szelvényben megfigyelt pleisztocén végi/holocén kezdeti flóraváltás jól elkülöníthető a Mezőföld peremén, a Sárréten tapasztalt flórafejlődéstől, ahol nyitottabb vegetáció fejlődött ki mind a pleisztocén végén, mind a holocén kezdetén (SÜMEGI 2003d). Feltételezzük, hogy ez a kora holocén fenyőpollen-többlet a mezőlaki szelvény esetében, a Bakonyban kialakult fenyő-reliktumokból (pl.: Fenyőfő) származik. Ezek az első paleobotanikai adatok arra nézve, hogy a bakonyi fenyőtársulások egy része visszavezethető a holocén kezdetére. Bár nem zárható ki az sem, hogy a közeli Alpokalja területéről - ahol ezek a növények nagyobb arányban lehettek jelen - a szél szállította ide pollenszemeiket. A zónában a fás szárnak aránya növekszik a lágyszárúak rovására. Az erdei fenyő újbóli mérsékelt növekedésével együtt eltűnik a nyír, és a mogyoró, illetve a fűz is csak nagyon kis arányban van jelen. A lucfenyő eltűnésével párhuzamosan megjelenik a jegenyefenyő {Abies). A libatopfélék (Chenopodiaceae) kis arányban jelennek csak meg. Az üröm mellett a fészkesvirágzatúak (Asteraceae) családjába tartozó fajok aránya is növekszik. A gabonafélék (Cerealia) megjelenése ebben az esetben félrevezető lehet, ugyanis nagyon valószínű, hogy itt nem gabonafélékről, hanem a nagyobb pollenszemmel rendelkező fűfélékről van szó, amelyek pollenjét nagyon nehéz elkülöníteni a gabonafélék pollenjeitől. A zóna határát a Pinus pollenjének újbóli csökkenésénél ill. a tölgy (Quercus) pollenjének megjelenésénél húztuk meg. A fenyőerdő/lombos erdőváltás kiemelkedő jelentőségű környezetrégészeti szempontból is, mert azt bizonyítja, hogy a mezolit és a neolit közösségek két teljesen eltérő környezetben éltek a vizsgált területen, csak úgy, mint ahogy azt az Északi-középhegység, vagy az Alföld északkeleti részére vonatkozóan már korábban megfogalmaztuk (SÜMEGI 1999, 2001). így a legerőteljesebb környezeti változás a mezolitikum végén játszódott le a Marcal-medencében és ez feltétlenül hatással volt a mezolit közösségek életmódjára, megélhetésére. Ugyanakkor a fenyőfélék, elsősorban az erdei fenyő fennmaradása 260 és 220 cm, azaz 9100 és 5800 cal ВС között azt sejteti, hogy a holocén kezdetén kialakult vegetáció és környezet igen stabil, mérsékelt és csapadékos, a völgyre gondolva párás lehetett és kedvezett a lombos erdő terjedésének, ugyanakkor az erdei fenyő fennmaradásának. A zóna határán a vízi környezetben is változás történik. A nád (Phragmites) aránya a makrofosszília-vizsgálatok alapján megnő ebben a szakaszban, mi ezt nem tudtuk 169