Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 29. (2005) (Szombathely, 2006)

Régészet - Ilon Gábor–Juhász Imola–Sümegi Pál–Jakab Gusztáv–Szegvári Gabriella–Sümeginé Törőcsik Tünde: A Marcal-völgy története az őskortól a középkorig egy környezet – régészeti vizsgálat tükrében – Mezőlak–Szélmező tőzegláp geoarcheológiai vizsgálatának eredményei

Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 29 (2005) ben ugyanebben az időben kialakult talajrétegekből több helyen is kimutatható volt erdei fenyő, lucfenyő maradványok mogyoró faszenekkel keverten (BORSY et al. 1982). Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a késő-glaciális társulások eltérő összetételűek voltak, mint azt napjainkban megfigyelhetjük. Ugyanakkor a Larixés a Corylusegyüttes terjedése is ellentmondani látszik egymásnak, mivel az előbbi hidegtűrő, hidegkedvelő, míg az utóbbi kifejezetten termomezofil elem. Véleményünk szerint az erdőfelnyílás a globális hőmérsékletnövekedés hatására játszódott le, de a területen a Marcal- és Bitva-patak allúviumától kiindulva, a patakpartot kísérő, lösszel fedett magaspartokig egy, felszínmorfológiát követő mikroklimatikus trend fejlődött ki. így a globális változásokat a mikroklimatikus trendek ellensúlyozhatták, kiegyenlíthették (SÜMEGI 2004), ezért egymás mellett eltérő környezeti igényű (melegkedvelő és hidegkedvelő) csoportok is megjelenhettek, sőt arányuk - bizonyos mértékig - párhuzamosan is növekedhetett. Ezt bizonyítja, hogy fenyő félék diverzitása jelentősebbé vált és az erdei fenyő mellett helyi elemként, a lokális növényzet részeként megjelent a jegenyefenyő {Abies), vörösfenyő (Larix) és talán a boróka (Juniperus), valamint a lucfenyő (Picea) is. A zóna százalékos megoszlását PETERSON (1983) recens pollenspektrumaival összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy ez a zóna leginkább Ukrajna és a balti államok kevertlombú tajgaerdeinek pollenspektrumához hasonlít. A széleslevelű mérsékeltövi lombosfák aránya emelkedik, a pollendiagram faj összetétele pedig gyarapodik az FT-1 zónával összehasonlítva, ami jelzi, hogy a klímafluktuáció mellett a hőmérséklet fokozatosan emelkedhetett, viszont az allúviumon továbbra is fennmaradhatott a hűvös, párás mikrokörnyezet, amely bizonyos mértékig ellensúlyozhatta a globális hőmérsékletnövekedést. Feltűnő, hogy szinte teljesen hasonló pollenösszetétel-változásokat lehetett kimutatni a keleméri Kis-Mohos-láp pollenszelvényében (WILLIS et al. 1997), ahol a késő-glaciális kor végén, holocén kezdetén jelentős vörösfenyő pollencsúcsot lehetett kimutatni, majd a vörösfenyő dominanciával jellemezhető fenyves leégését követően terjedtek el a lombhullató elemek a holocén kezdetén. Ezzel szemben Szélmező területén egyrészt fokozatos változások alakultak ki, mert a vörösfenyő helyét nem lombhullatók, hanem erdei fenyvesek vették át, másrészt mintegy 1000 évvel előbb zajlottak le a fentebb leírt változások, mint az Északi-középhegységben található keleméri pollenszelvény esetében (SÜMEGI etal. 2004). Nem zárható ki, hogy a mezőlaki szelvénynél, a Nyugat-Európában korábban széles körben használatos Dryas III. (MANGERUD et al. 1974) kronológiai horizontot ez termomezofil lombhullatókkal, különböző fenyőfélékkel kevert, gazdag alj növényzetű, nyitottabb vörösfenyves képviseli. A következő, M-4 jelzésű pollenhorizontban (290-275 cm: 9400-9100 cal ВС évek között) ismét előtérbe kerültek a fenyőfélék pollenszemei és a nyílt vegetációt jelző lágyszárúak visszaszorulnak. A melegkedvelő fás szárú fajok továbbra is jelen vannak a területen, sőt arányuk fokozatosan emelkedik, de a vegyeslombozatú tajgában a domináns lombhullató elemként elsősorban a nyír jelentkezik. A radiokarbon adatok 167