Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 28. (2004) (Szombathely, 2004)
Régészet - Gál Krisztián–Molnár Attila: „Sé-Doberdó. Az 1998-as és 2001-es ásatások vaskori leletenyaga”
Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 28 helyről, a Ha D2-re datált hubinai anyagból ismerjük (ROMSAUKR és PlETA 1992: II. tábla 7., III. tábla 11.) és keleti eredetét(?) sem zárhatjuk ki (vö. Tápiószele 184. sír - PÁRDUCZ 1966: 31. tábla 9.). Az orsógombok nagy része csonkakúp alakú, omphaloszos kialakítású, peremük legtöbbször árkolt vagy bevagdosott díszű. Az ilyen jellegű orsógombok a kor legáltalánosabb tárgytípusai, megtaláljuk Ha D2—3 környezetben Krautackeren, Darnózseliben, Szereden, Nyitrán, Tokodon, Pilismaróton, Visegrádon, Csöngén és szinte minden, korábban már szóba hozott későhallstatt lelőhelyen. Hasonlóképp elterjedtek a dísztelen példányok. A 195. számú cölöplyukból előkerült orsógombnak pontos analógiája ugyan nincs (12. tábla 9.), de hasonló bevagdosott és beböködött mintájú példányuk ismertek többek között Velemből. Az egyik séi darabra (14. tábla 3.) emlékeztető orsógombok szintén a Szent Vidről származnak, ám ennek legjobb párhuzamát Hetényből ismerjük (255. sír - DUSKK 1966: 28. tábla 9.). A telepen előkerült szövőszék-nehezékek is a legelterjedtebb, csonkagúla formájú nehezékek közé tartoznak, az egyikük tetején látható, egymást keresztező bevágás is gyakran előfordul, és nyilván a használati móddal függ össze. Nehezen magyarázható a 114. objektumból előkerült töredékek funkciója: a keményre égetett, fényezett, belül grafitmázas agyaglapok szögletes bordákkal, a bordák között ugyanolyan széles árkokkal ismeretlen formát és díszítésmódot képviselnek, edénytöredékként való meghatározásuk megkérdőjelezhető (13. tábla 2-3.). Szintén nem mindennapos a 114. objektumból előkerült lelet, legnagyobb valószínűséggel egy, az edény belseje felé kialakított két kis bütyökkel díszített oldaltöredék, amelyen a bütykök felett perem fölé magasodó, ovális átmetszetű fül csonkja látható (14. tábla 8.). Párhuzamát nem találtuk, az ovális átmetszeti! „merítőfül" ugyanakkor nem ritka a séi leletanyagban. A Dunántúl Ha D-periódusának egyik vezérlelete az ún. szarvasfüles (ansa cornuatas) merítőedény. Ilyen jellegű edények fültöredékei kerültek elő lelőhelyünkön a 77., 102., 92. és 141. objektumból (8. tábla 3., 9. tábla 3.). Sajnos a séi darabok egyikénél sem eldönthető, vajon a „csillagfüles" vagy az - úgy tűnik, a délnyugat-szlovákiai és északkelet-dunántúli „szkíta-hallstatt" területeken gyakoribb — kúpos-gúlás fülkiképzésről van-e szó. Seben egyik forma előfordulása sem lenne meglepő, hiszen a lelőhellyel szoros kapcsolatban álló Velem—Szent Vidről is ismert mindkét típus, nemcsak a régi Miske-féle anyagból, de újabb, hiteles ásatásból is (MARTON 1998: 11. tábla). (Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a szintén csillagfülesnek nevezett délkelet-alpi és dél-dunántúli merítőedények fülkiképzése eltér az észak-dunántúli csillagfülesekétől. A jövőben elkészítendő tipológia talán elnevezésében is szétválasztja a két típust, új terminológia bevezetésétől ezúttal eltekintenénk.) Kronológiai tekintetben a tipológiai kidolgozatlanság köszön vissza, e szempontból legsokatmondóbb Sopron— Krautacker eddig ismertetett leleteinek típustáblája, amelyből világosan kiderül, hogy a különféle fülkiképzések huzamosabb ideig, egymással párhuzamosan voltak használatban (JEREM 1986). A szóban forgó edények korongolt változatai igen fontosak a kisszámú LT A-lelőhely (pl. Sé) azonosítása szempontjából, amint arról később bővebben is lesz szó. A merítőedényeket tárgyalva a füldíszítés mellett ki kell térnünk az edényformára is, ami (eltérően a délkelet-alpi és dél-dunántúli területek kissé magasabb peremű, félgömbös csészéitől) a Hallstatt-kultúra észak-dunántúli és keletausztiai ill. a Vekerzug-kultúra szlovákiai területein nagyjából egységes, lapos, bikónikus forma, viszonylag éles törésű vállal. Az erősen kiugró váll általában különféle módon (finom, sekély árkolás, függőleges rövid kannelúra stb.) díszített, gyakran előfordul (Seben is) az edényfelület, illetve belül a peremrész grafitbevonata és fényezése (8. tábla 4-5.). A szóban forgó tálforma igen gyakori fül nélküli (és díszítetlen fülű) változatban is, számos példányát ismerjük Krautackerről, Pilismaróiról, Darnózseliről, Visegrádról, Tokodról (JKRKM 1981a: 6. kép 1, 8. kép 2, 14. kép 1; WOLLÁK 1979: 3. kép 3, 4. kép 1, 6. kép 5, 8. kép 1, 14. kép 1-2; NÉMETH 1996: 5. kép 1-2; GRÓH 1993: 6. kép 2,7. kép 7) és a Vekerzug-kultúra fent említett szlovákiai lelőhelyeiről és alföldi területeiről. Az itt tárgyalthoz némiképp közel álló, mégis eltérő formát képvisel egy lágy S-profilú edénytípus, ami 181
