Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 28. (2004) (Szombathely, 2004)
Régészet - Gál Krisztián–Molnár Attila: „Sé-Doberdó. Az 1998-as és 2001-es ásatások vaskori leletenyaga”
Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 28 vágott kis, ovális gödörben agyagnehezékek kerültek elő. A 4. ház nyugati fele szintén sérült, keleti falánál található 3 cölöplyuk alapján félig földbe mélyített, cölöpszerkezetes épület maradványaként értelmezhető. A fentiek mellett további három épületnyommal találkozunk a feltárt területen. A 3. ház elnevezés felszíni (vagy humuszba mélyedő) épület erősen széttöredezett omladékszintjeit takarja. Az omladék teljes nagysága 280 cm x 220—240 cm, azaz nem túlságosan nagy, és a padlónak is csak igen kis részlete vészelte át az évszázadokat és a markológépek nem kevésbé pusztító tevékenységét. Épület omladékának tekintjük a 92. objektum megnevezésű nagy méretű paticsfoltot is, ezt támasztja alá az omladékból elcsomagolt számos sima oldalú és áglenyomatos paticsdarab. Az ásatási napló bejegyzése az omladék alatt előkerült szkíta pecsétlő kapcsán esetleges járószintre utal, ráadásul a paticsréteg a 103. objektum megnevezésű kemencét is fedte, így talán nem túlságosan merész gondolat fűtött lakóépület nyomainak vélni a szóban forgó leletösszefüggéseket, noha konkrét rétegtani bizonyítékok erre vonatkozólag, sajnos, nem állnak rendelkezésünkre. Kerek kemence platni kapta a 103. objektum, az alatta talált nagy, 140 cm mély, 240 cm átmérőjű gödör a 103/a megjelölést. Utóbbi sok faszenet, kerámiát és állatcsontot tartalmazott, összefüggése a kemencével nem teljesen tisztázott — mivel pontosan a kerek platni alatt feküdt, esetleg szándékosan betemetett gödör. A 103/b objektum valószínűleg a kemence hamusgödre volt. A 114. objektum szintén felszíni épület lehetett, amire a fent említetteknél is kiterjedtebb omladéka utal, szerkezeti megfigyelésekre azonban itt sem volt mód. Nem bizonyítható a 30. és 31. számú, cserépalapozású kemencék házhoz való tartozása (mint ahogy a két kemence egymáshoz való viszonyát sem ismerjük), ám mindent egybevetve úgy tűnik, hogy a tűzhelyek a házhoz tartoztak, — akár azon belül, akár azon kívül —, és leletanyaguk alapján egymástól sem választja el őket túl nagy időbeni távolság. 4 Ha tekintetbe vesszük, hogy a 31. objektum esetében megújított kemencéről van szó, akkor viszonylag hosszabb ideig tartó épület-használattal számolhatunk. A szóban forgó épületek, mint látható, nem visznek közelebb minket a vaskori település- és épületszerkezetek jobb megismeréséhez. Nem tudjuk eldönteni például, hogy a (félig) földbe mélyített és a csupán paticsomladékként jelentkező épületek között van-e szerkezeti különbség, vagy egyszerűen arról van szó, hogy a domboldalon fentebb elhelyezkedő két épülettel (1. és 4. ház) szemben a vastagabb humuszba ásott alsó épületek gödrét nem sikerült megfogni, és ezt érzékeltük mi eltérő szerkezetként. Az ide vonatkozó kutatástörténetet áttekintve láthatjuk, hogy arra vonatkozólag sincs a szakirodalomban egységes álláspont, mennyiben tekinthetőek az altalajba mélyedő épületekként jelentkező településjelenségek lakóházak maradványainak. A korábban egyeduralkodó nézettel szemben (PlTTlONl 1954: 602—604. — a K-i és Ny-i Hallstatt egyik fő különbségeként a keleten általános földbe mélyített házakat nevezi meg) újabban egyre többen érvelnek műhely/gazdasági funkció mellett (URBAN 1997), míg mások felszíni házak pince-részeként értékelik a szóban forgó objektumokat (LAUKRMANN 1997: 154). Cölöpszerkezetes, felszíni lakóépületekre vonatkozó adatok a nyugatabbra fekvő területekről nem vonatkoztathatóak automatikusan a keleti területekre, a dunántúli, épületként értékelhető jelenségek (Kajárpéc, Koroncó, Csönge, Pilismarót - NÉMETH 1996; MiTHAY 1970; FEKETE 1988; WoLLÁK 1979) között egyelőre nem ismertek nagyobb kiterjedésű felszíni ház-nyomok. Ahogy a településszerkezetről, úgy a települések szerkezetéről is alig tudunk valamivel többet a Hallstatt-korban. A séi telep esetében — mind elhelyezkedése, mind egyes tárgytípusok alapján - kétségtelennek látszik, hogy igen szoros kapcsolatban állt a velemi magaslati teleppel, a Dunántúl (egyik) legjelentősebb őskori központjával. A Szent Vid-i erőd légvonalban 10 km-re található Sétől, a lelőhelyről kiválóan látható, az Arany-patak-völgye pedig természetes, mintegy 16 km-es utat biztosít odáig. A Hallstatt-területekre jellemző, egy-egy központi magaslati telep körül körvonalazható „településkamrák" (KAUS 1981) nagysága, határvonalaik egyelőre nem jól ismertek, a séi település azonban még biztosan a Velem által ellenőrzött régióba tartozott. Meg kell említenünk, hogy Doberdó lelőhelytől alig 4. A kemencék archeomágneses kormeghatározása - La Tène-kor (Il.ON et al. 2001: 64) — nyilvánvalóan téves. 177
