Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 28. (2004) (Szombathely, 2004)

Néprajz - Munka Hirnök Katalin: Summások Apátistvánfalván az adatközlők visszaemlékezései tükrében

MUNDA HlKNÖK К.: Summások Apátistvánfalván az adatközlők visszaemlékezései tükrében A magyar mezőgazdaságban bekövetkezett változások, különösen a XIX. század 80-as éveiben fellépő gabonaválság, nagy hatással voltak a szezonális foglalkoztatás formáira. A nagybirtokok egy részén elkezdődik az ipari növények (cukorrépa, kukorica, burgonya) termelése, előtérbe kerül a tejtermelés, a trágyázás, illetve a takarmánynövények termelése. A századfordulón a cukorrépa termelés a nagy és közepes birtokokról átterjed a kisbirtokokra is. A cukorrépa termelés elterjedésével megnő az igény a summások iránt. Azok a munkások, akik korábban a kaszálást és aratást végezték, most áttérnek a földbirtokosok majorságaiban a cukorrépa művelésre. Ez jellemzi a Rába-vidéki szlovéneket is, akik saját anyanyelvükön azt mondják, hogy „répázni" jártak. A levéltári adatok tanúsága illetve a szóbeli adatközlők elmondása szerint a két világháború között, különösen a XX. század harmincas éveiben a legjelentősebb munkaadók a Vas, Somogy, Fejér, Baranya, Győr, Sopron és Komárom megyei uradalmak voltak. A XX. század negyvenes éveiben e megyékhez csatlakozott Pest megye is. 1936 és 1938 között a szlovének korlátozott számban Németországban és Ausztriában is vállaltak szezonmunkát (MUNDA HlRNÖK 1992: 241-243, 1997: 45-48). Dolgozatom folytatásaként — a területen végzett kutatómunka alapján — szeretném bemutatni az apátistvánfalvi summásság jellemzőit a két világháború közötti időszakban.'

1 A valamikori summások elbeszélését kiegészítettem a vonatkozó szakirodalommal illetve levéltári forrásokkal. A Rába-vidék szociális szerkezetét bemutató adatok szerint 1945 előtt a parasztok többsége 2-3 ha földterülettel rendelkezett. Az egyes falvakban 8-10 olyan középparasztot találunk, aki 15-20 hektáron gazdálkodott, s minden faluban volt néhány zsellér is (KOZÁR-MUKICS 1984: 54). A vidék természetföldrajzi adottságai nem kedvezőek, a dombos terület nagy részét erdők borítják, az agyagos-homokos talaj gyengén terem. A terület 47%-át erdők borítják és csupán 26%-a szántó. Hasonló képet mutat Muravidék határ menti területe Goricsko is (KOZÁR-MUKICS 1984: 39). Az adatközlők megoszlása szociális helyzetük szerint a következő képet mutatja: az adatközlők fele kisparaszti gazdaságból (2—3 ha) származik, másik fele 10 és 20 ha közötti gazdasággal rendelkezett, egyesek még ennél is többel. Két családnak volt 25 hektárnál nagyobb gazdasága, ezért kuláknak tartották őket.

4 A módosabb családokból származó adatközlők is kénytelenek voltak summásnak állni, hiszen a szántóterület korlátozottsága miatt a gazdaságok nem tudták eltartani a népes családokat. Az adatközlők a summásság alapvető okaként a munkavállalási lehetőség hiányát, a családokban születet gyermekek nagy számát, valamint a szegénységet jelölték meg. Nézzünk most néhány jellegzetes adatközlői nyilatkozatot: „Szezonmunkára azért jártak az emberek, mert a családokban sok gyerek volt, 6—7 is volt egy-egy családban. Nem tudtak annyit termelni a földeken, hogy megéljenek. Ezért a gyerekek az elemi iskola befejezése után (kb. 15 évesen) már szezonmunkára jártak. "

s Vagy: „Nem volt munkalehetőség nem volt pénz, enni viszont kellett, szegénység volt. Kénytelenek voltunk szezonmunkára járni. '"' 3. A kutatást Munda Hirnök Katalin a ljubljanani Nemzetiségi Kutatóintézet munkatársa végezte a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány anyagi támogatásával. Az adatgyűjtés (személyes interjúk) 2003. októberében történt. Az adatközlőkkel (a 10 fős mintából 9-en jártak szezonmunkára) kérdőív alapján beszélgettünk, az egyes kérdéskörök segítségével a következőkre kerestük a választ: a szezonmunka okai, irányai, a munkásszerződések megkötésének módja, a pallérok szerepe és viszonya a summásokhoz, a szezonmunka időtartama, a munka fajtája és a munkavégzés szervezeti formái, a kereset, étkezési és szállásviszonyok, szabadidő. Az interjúk Rába-vidéki szlovén nyelvjárásban folytak (csak egy adatközlő kívánt magyarul válaszolni a kérdésekre). A nyelvjárás ismerete a kutatást végzőnél elengedhetetlen volt, hiszen az adatközlők többsége az idősebb generációból került ki és ezért kevésbé beszél magyarul. Nemzetiségi hovatartozásuk szerint az adatközlők szlovénnek vallották magukat. 4. A „kulák" kifejezés a XX. század 40-es éveinek végén terjedt el a köznyelvben. Ezzel a pejoratív színezetű elnevezéssel illették azokat a nagygazdákat, akik ragaszkodtak a magántulajdonhoz, kizsákmányolók voltak és dacoltak a szocialista rendszerrel (Néprajzi Lexikon 3, Budapest, 1980, 346-347). 5. Kovács Jánosné (1923), Apátistvánfalva, közlése. 6. Mesics Sándor (1919), Apátistvánfalva, közlése. 344