Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 28. (2004) (Szombathely, 2004)

Régészet - Takács Zoltán: A magyarok türk megnevezése Bíborbanszületett Konstantinos De Administrando Imperio című munkájában

Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 28 nyők. Több forrás, köztük Konstantinos is, beszámol Simeon bolgár uralkodó Bizánc elleni 894-es támadásáról. VI. Leo császár akkor a magyarokhoz, vagy ahogy ő maga is fogalmaz a türkökhöz fordult segítségért. A megérkező türk (magyar) sereg háromszor is vereséget mért a bolgár hadakra (ÁMTBF: 17; ZAKYTHINOS 1979: 132—193). A X. század közepére azonban a magyarok szerepét a besenyők vették át. Velük az egykori steppei magyarok is megfékezhetők mindamellett, hogy a Levediában lezajlott összecsapás emléke is kísértett még. A két tényező fényében ítélhető meg a De administrando imperio rövid 3. fejezete, mely szerint a türkök (magyarok) mindig is rettegtek a besenyőktől, hiszen súlyos vereségeket szenvedtek tőlük. A 4. fejezetben pedig ez áll: „Ha a rómaiak császára a besenyőkkel békében van, sem az oroszok, sem a türkök nem tudnak fegyveres erővel rátörni a rómaiak birodalmára". Összefoglalva, a 37. és a hozzá kapcsolódó elszórt, gyakran egy-egy rövid fejezetnyi megjegyzések, valamint a 38. és a rákövetkező fejezetek összehasonlítása megmutatta, hogy az azonos információk, függetlenül azok mennyiségéből, abból adónak, hogy a két nép a közelmúltban és a császári jelenben kiemelkedő szerepet vittek a bizánci külpolitikában. Az eltérések szintén ezt a megállapítást támogatják, de elsősorban, vagy inkább kizárólagosan a besenyők vonatkozásában. Konstantinosnak és fiának, Romanosnak, kinek a munka készült, a besenyőkkel kellett számolni, azzal a néppel, amelyik nemcsak leibérelhető mások ellen, de adott esetben veszélyt is jelent Bizáncra nézve. A két leírás felsorolt különbségei mellet még lehet egy érdekes, a további elemzést előre mozdító megállapítást tenni. Nemcsak arról van szó ugyanis, hogy a besenyők történetét a császár 3 mondatban foglalta össze, hanem azt is észre kell venni, hogy a türkök (magyarok) történetének elmondása tele van pontos, személyhez kötött szereplőkkel, röviden az egész történet színes. Azt is mondhatjuk, izgalmas, fordulatos. Több jel is mutat arra, hogy a türk (magyar) fejezetek autonóm, belső forrásból is táplálkoznak, bár a császári szerkesztés nyomai is kimutathatók, ill. az etelközi besenyő támadás leírása esetén feltételezhetően Konstantinos különböző tényekből összeálló, de nem valós kombinációjáról van szó. A több, jellegében is más források lehetőségét már többször felvetették. Harmattá János a már említett, a 37. fejezet történeti összefoglalásában olvasható kettős keltezést (50 és 55 év) azzal magyarázta, hogy Konstantinos ezt a részt egy másik, a népekről szóló munkájából vette át, és a zavar ekkor támadt. Az Etelközre vonatkozó két adat, a név (Etelküzü, ill. Etel és Küzü), valamint a területleírás tekintetében is több forrás használatára utal. És ami fontos, nem tüntette el az esetleges ellentmondásokat (HARMATTA 1984: 424-426). Kapitánffy István elfogadta a már Deér Józsefnél is felbukkanó állítást (DKÉR 1946), hogy Konstantinos munkájában megőrzött ismeret a X. század közepén már nem volt aktuális. A munka elkészítését azonban alapos kutatás előzte meg, és az így előkerült információ halmaz került szerkesztésre, melynek során Kapitánffy István szavaival „modernizálta" a szöveget a szerkesztő összekötő részekkel, korabeli utalásokkal, Romanosnak szóló megjegyzésekkel, intelmekkel. A 38. fejezet a benne szereplő eseményekkel egykorú, tehát IX. századi. Egyedül a 40. fejezet utolsó hat mondata egykorú a szerzővel, ahol is Árpád leszármazását találjuk (KAPITÁNFFY 2003). Harmattá János és Kapitánffy István e témában tett megnyilatkozása fontos előrelépést jelent a magyarok korai történetének vizsgálatában, ugyanis ezzel a feltételezéssel több ellentmondás kiküszöbölhető. A 40. fejezet utolsó hat mondta kapcsán felvethető az is, hogy itt nem egy jelenkori, VII. Konstantinos idejű leírásról van szó, hanem több, különböző időpontokban lejegyzett, magyar informátoroktól származó beszámolók egybeszerkesztéséről. Minden egyes információ, ill. az utolsó kettő egyet képezve, egy-egy nemzedéket ír le Árpád leszármazottai közül. A 40. fejezetet záró információegység folyamatos, időnként ismétlődő követjárásokon alapszik, melyek során a követek beszámoltak az aktuális Kárpát-medencei helyzetről, és az itt elhangzottakat gondosan őrizték a levéltárban. Innen szedte elő ezeket Konstantinos a X. század közepén. Egy ilyen követjárás az egyik mondatból ki is olvasható: „Tudnivaló, hogy Teveli meghalt és az ő fia barátunk, Termacsu, aki a minap jött fel Bulcsúval, Turkía harmadik fejedelmével és kardiájával". A besenyőkkel nem volt ilyen szoros a kapcsolat, ugyanis ebben az esetben ilyen jellegű információk is bekerültek volna a De administrando imperioba. Azonban ez csak feltételezés, a hallgatás tanúbizonysága itt kevés. 325