Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 28. (2004) (Szombathely, 2004)

Régészet - Takács Zoltán: A magyarok türk megnevezése Bíborbanszületett Konstantinos De Administrando Imperio című munkájában

TAKÁCS Z.B.: A magyarok türk megnevezése A következőkben csak a 38. fejezettel foglalkozom, annak is csak egy részével. A szűkítés oka, hogy csak egy részéről, a DAI: 38/3—55-ről lehet biztosan állítani, hogy türk (magyar) forrásból származik, nem számítva természetesen a Perzsia felé lakó, leszakadt néprészhez rendszeresen küldött követekről szóló részt (DAI: 38/61—65), mely szintén belső forrásra enged következtetni. Végigtekintve a fejezetet, láthatóvá válik a szöveghatár megjelölése a következő mondatnál: „Ez előtt az Árpád előtt a türköknek más fejedelmük sohasem volt, s ettől fogva mindmáig ennek a nemzetségéből lesz Turkía fejedelme" (DAI 38/53—55). Ami ezelőtt van az a türkök (magyarok) történetének részletező bemutatása Leveditől, azaz a kezdetektől Árpádig, akinek nemzetségéből, közvetlen leszármazóiból lesz a fejedelem. A történet lejegyzésének idejére nincs támpontunk. A történetet lezáró mondat kijelölése is azon alapszik, hogy Árpád pozitív említése hirtelen átcsap egy vesztes, a besenyők ellen fellépni képtelen és ezért népével menekülő fejedelem képébe. Az itt (DAI: 38/56-61) szereplő események elmondásához nem volt szükség magyar informátorra. A besenyők támadása a császár elméjének szüleménye, összetevői — mint láthattuk -jól megragadhatók. Konstantinos jellemző mondata, mellyel a jelenbe helyezi, koráig futtatja a történelmi eseményeket, itt is megtalálható a türkök (magyarok) korabeli szálláshelyének meghatározásakor: „amelyen most is mindmáig laknak". Árpád és türkjei a besenyők elől Nagy Moráviába menekültek. Ezen események leírásához sem kellett azonban türk (magyar) beszámoló. A vereség súlyosságát és tulajdonképpen a honfoglalás kényszerű voltát sugalmazó rész fontos közlése, hogy ezek után „a türkök nem vették fel a harcot a besenyőkkel". Annak ellenére, hogy ez a mondat logikusan illeszkedik a szövegbe, mégis nagy talánya a 38. fejezetnek. A császár szerint a türkök kétszer is vereséget szenvedtek a besenyőktől, először Levediában, majd Etelközben is, és mindkét vereség nyomán el kellett hagyniuk lakhelyüket. Ennek ellenére nem tartom idevalónak ezt a megjegyzést, ugyanis a korabeli viszonyok felvázolását, a birodalom ügyeiben döntést hozó jövendő uralkodónak, Romanosnak segítségnyújtást célul tűző munkában ez félrevezető. Tudjuk jól, hogy a császár uralkodása idején, 934-ben a magyarok a besenyőkkel együtt támadták a Bizánci Birodalmat, aminek során a fővárosig jutottak (KRISTÓ 1980: 268-271). Tehát nem hogy nem harcoltak a türkök (magyarok) a besenyők ellen, hanem velük szövetségben is voltak. Együtt harcolva eljutottak Bizáncig is, és majd másfél hónapig táboroztak ott. Mindezek ellenére a De administrando imperio egy helyén sem találunk utalást arra, hogy a két nép együttes összefogásra képes. Természetesen, magyar szempontból lehet azt mondani, hogy nem harcolnak a besenyőkkel, de bizánci szemszögből fontos ennek a másik fele is, hogy akár szövetségre is lépnek. Ez a császári szöveg egyik olyan ellentmondása, melynek megoldását nehéz adni. Csupán felvetésként megkockáztatható, hogy a szóban forgó rész, az előtte álló mondatokkal együtt egy olyan forrásból származik, amelynek keletkezési ideje 934. előtti, és nem frissítették fel a munkába illesztéskor. Másrészt arra vonatkozóan, hogy miért nem szerepel az egész munkában a magyarok olyan említése, ami utalna azok Bizánc elleni politikájára, nehéz választ adni. Konstantinos a 940-es évek elején még nem tudja ténylegesen gyakorolni a hatalmát, de az eseményekről tud. 943-ban a magyarok újra bizánci területen portyáztak (KklSTÓ 1980: 280). Ennyiben tehát módosítanunk kell azt az álláspontot, miszerint a magyarok a X. század közepén nem jelentettek aktuális problémát Bizáncban. Időnkénti megjelenésük a birodalom érdekeltségi területén indokolja, hogy róluk is részletes leírás került a De administrando imperioba, és nemcsak egy-két generációval előbb játszott szerepük miatt. A legaktuálisabb közlés, az Árpád dinasztia leszármazásáról is ezért került be a 40. fejezet végére. Mielőtt a DAI: 38/3—55 türk (magyar) történet néhány részletének tárgyalásába kezdünk, tekintsük át, milyen alapon mondhatjuk, hogy eredeti beszámolón alapszik az elbeszélés! Emellett szól a részletező elbeszélésmód, a konkrét nevek és események megemlítése, ill. olyan megjegyzések, melyek nem származhatnak a császártól. A részletező történet-elbeszélésről már volt szó. Főszereplője Levédi, a türkök (magyarok) első vajdája, akiről egyben az első szálláshely is a nevét kapta. A kazár kapcsolatokat is részletesen bemutatja, melynek hátterében az áll, hogy a kazárok a IX. század végén, de a X. század első felében is még a steppe meghatározó hatalmi tényezőjeként ismertek (Id. DAI 9., 10. 12., 13. fejezet). 326