Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 27. (2002) (Szombathely, 2003)

Újkori történelem – Helytörténet - Csák Zsófia: Reiszig Ede – Szombathely város díszpolgára

Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 27 (2002) A művészetet szerető és pártoló Reiszig Ede főispánsága alatt két remek szombathelyi köztéri szobor avatásán (Berzsenyi Dániel 1896 és Horváth Boldizsár 1901) tartott emlékbeszédet. Elismerő szavaival nem csak a vasi születésű nagy magyar költőre, Berzsenyi Dánielre, és a város szülöttére Horváth Boldizsárra, az 1867-es első felelős magyar kormány igazságügy-miniszterére emlékezett. A művészeket, Kiss Györgyöt és Tóth Istvánt is köszöntötte, akik alkotásaikkal a városképet gazdagították. A feszített munkatempó, melyet elsősorban magától követelt meg, aláásta egészségét. A szellem szárnyalásának a gyarló test parancsolt megállást. BÚCSÚ A KÖZÉLETTŐL 1904 elején élete legnehezebb döntését meghozva Reiszig Ede önként vált meg főispáni tisztségétől. Tudta, hogy a vármegye tisztikarától vett mostani búcsúja végleges. 1904. április 24-én főispáni székét dr. Ernuszt Józsefnek adta át. Az őt díszpolgári rangra emelő város közönségétől meleghangú nyílt levélben vett búcsút: midőn távozásomról „...a város tekintetes közönségét értesíteni szerencsém van, kedves kötelességnek tartom az irántam mindenkor tanúsított szíves jóindulatáért és nagyra becsült támogatásáért hálámat kifejezésre juttatni...Különös örömömre szolgál, hogy az a ragaszkodás, melyet én családi tradícióként hoztam magammal, a város Közönsége részéről a legmelegebb viszonzásra talált, amellyel a város tekintetes Közönsége úgy engemet, mint családomat környezni mindeddig meg nem szűnt s abban is kifejezést nyert, hogy engem abban a megtiszteltetésben részesített, hogy polgárává választott. "" Szombathely város képviselőtestülete és Vasvármegye tisztikara május 2-án vett búcsút a nyugalomba vonuló főispántól. A legfelsőbb elismerés jeleként az uralkodó a Ferenc József Rend Középkeresztjét a csillaggal adományozta a távozó főispánnak. A kisunyomi kastélyának csendes nyugalmába visszavonult Reiszig Ede tevékenysége ezentúl csak a Déli Vasút és az Adria m. kir. Tengerhajózási Vállalatnál betöltött igazgatósági tagságára korlátozódott. Néhány évig még megtartotta az 1889-ben alakult szombathelyi Fehér Kereszt Egyesület elnöki tisztét, de 1907 elején erről is lemondott. Szegedy Györgyné elnöknő az egykori alapító tag távozását sajnálattal elfogadta. A szegények és betegek megsegítése érdekében végzett áldásos munkáját megköszönve az egyesület örökös tiszteletbeli tagjává választották. Még megérhette, hogy bátyjának, Alajosnak javaslatára a Vasmegyei Kaszinó Egylet határozatot hozott a nemzet és a nemzeti kultúra elkötelezett kis csoportjának, a Kaszinó Egylet 20 fős alapító tagjainak, köztük Reiszig Ede portréjának megfestéséről és annak a Kaszinó épületében lévő könyvtárszobában elhelyezéséről. Az 1908-as év számára nagy veszteséget hozott. Január 27-én, életének 85. évében elhunyt édesanyja. A Kisjókán történt beszentelés után holttestét Szombathelyre szállították és itt temették el a Kámon község sírkertjében lévő családi sírboltban. Édesanyjuk temetése után a hivatalos ügyek intézésére Kisj okára utazó Reiszig Ede a zord téli hidegben megfázott és tüdőgyulladást kapott. Legyengült szervezete hat hónapig küzdött a betegséggel. Felesége és Antónia leánya odaadóan ápolta. A család a beteg kezelőorvosainak tanácsára budapesti és gráci tudós kollégák segítségét is kérte. Javaslatukra a gráci Wiesler-féle szanatóriumba szállították, ahol állapotában kisebb javulást észleltek. Augusztus elejére azonban orvosai előtt is nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudnak rajta segíteni. „Hosszú haldoklása ép oly csendes volt, mint 5 maga. Küzdelme a halállal ép oly szívós, mint közéleti munkássága; energiája még betegágyán sem törött meg és haldoklásában is következetes maradt önmagához, midőn a közérdeklődés elől kisunyomi csendes otthonába, majd egy gráci szanatórium magányába félrevonulva vívta meg csatáját a nálánál is kitartóbb, kegyetlen úrral: a mors imperatorral. "•'" 37. Volt főispánunk búcsúzása. — Vvm 1904. máj. 3. p. 2. 38. Reiszig Ede. — Vvm 1908. aug. 23. p. 1. 339