Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 26. (2001) (Szombathely, 2002)

Söptei István. Sárvár-vidéke és a Kemenesalja a polgári forradalomban

SÖPTEI ISTVÁN: Sárvár-vidéke és a kemenesalja a polgári forradalomban Noszlopi után, a pandúrok mögött. E pillanatban megkezdte a valóságos attaqueot (támadást) sitkei Nagy Sándornak erdésze azzal, hogy a hídfőnél álló német előőrségre reá lőtt, és belőle egy rögtön meghalt, a többi elfutott, hírt vinni a hadseregnek. Diadali fönhangon kiabáltak a magyarok a futókra: «Megállj német, megadod-e magadat?» Puskáztak sokan a Rába túlsó partja felé, a szerte lézengő katonákra, és néhányat el is ejtettek lábáról - Lengyel bárónk álgyúival hurcolkodott, azokat a Rába-hídon áthúzatta, és nevetséges puffogó rekedt hanggal átlövöldözött a Rábán túl megvillanó németekre. Szörnyű méregbe jött pedig, midőn álgyúit gyorsan megtölteni akarván, lőporát körüle nem találta, mert a lőporos zsákot valaki vállára kapta és félre vitte. A halva maradt német bakát akik legelőször érték mezítelenig lefosztották és holmiját elzsákmányolták. Máris a tömeg eleje minden hidakon áthaladt, és a város vég utcájába nyomult. A hátrább maradott intelligens polgárok borzadva szemlélték a népnek vakmerészségét, mely ily megbőszülten tolja önmagát a mészárszékre. De ugyané percek folytán Dondorf tömegbe összeállított hadseregét egész munitzióval együtt mozgásba tette a Rába hidak felé. Jó szerencséje volt e védtelen felkelt népnek, hogy a széles utcán messzére már megláthatta az ellene nyomuló nagyszerű hadi erőt. Rögtön tehát vezér és nép visszafordult, futván teljes erejéből a sarkában jövő fegyveres katonák elől. Nem vala idő az álgyúkat is elhúzkodni. Ott vesztek azok torlaszul az út közepén, a már hozzájok összehányvetett holmival. Noszlopi már veszélyben forgott, midőn a vaskos Rába-hídnak pallóit 2 ölnyire gyorsan felszedette. A visszahúzódott nép azonban még most nem szélyedt el, hanem a folyamok innenső partjain csoportba állva, nézte a német katonasereg működését, sőt puskázott is a fegyveres sereg felé. Hanem most Dondorf elkezdett felelni, és a nép közé pusztító Congréve-féle rakétákat lődöztetni. Az első golyó egy terebélyes fára esett és annak minden ágait szétroncsolta. A másik már a nép közé esett és többeket megsebesített. A 3dik golyósüvöltésre már a nép zavarba jött, tömegestől futásnak eredt, rend és vezér nélkül. Elfutottak, ki egyenesen haza, ki a hegyekbe elbújván ideiglen. E zavart futásnak első elrémítő látománya Dömölkön szombati napon merült fel de. 9 óra tájban. Egymást gázolva, páni ijedtségben robogott ezen által a néptömeg, sápadt arcokkal és fönhangú jejveszékeléssel, hogy már jön a német, őket hajtva. Az urak, kik legelőszer megfutamodtak s ideértek, bármint kérdeztük őket és kiabáltuk füleikbe mi baj? - ők velünk szóba sem eredtek; csak mindkét kezökkel intettek és eldobták az ijesztő szókat: «Jaj! oda vagyunk!» A marcalmelléki, legtávolabbi helységek felkeltjei a tegnapról elkésve, még csak ekkor nyargaltak Sárvárhoz a sok kocsik, a Rába felé. A megfutamodtak viszont már szintén eleinkbe jövőknek híradását elhinni nem akarták, és csak innét Dömölkről térültek ők is vissza hazájokba. Francovszki is megszaladt; és ő (szegény feje), a hontalan, futott Cellen túl is, amerre szemei vitték. Felkeltekből a németek csak egyet lőttek le fáról, egyet pedig - ki részeg levén, kafcásan közéjök Sárvárra bebóklált, mint sárvári születésű asztalos kézmives - Rába partján fához köttetve lőttek agyon. S így végződött Vasmegyében ezúttal a magyar kormány. 117