Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 24/3. (1997) (Szombathely, 1997)
Grynaeus András: A Mosonmagyaróvár-Német dűlőben feltárt bronzkori kút dendrokronológiai vizsgálata
S AVARIA 24/3 (1998-1999) PARS ARCHAEOLOGICA (például egy frissen kivágott fa szelete és egy darab egy öreg ház mestergerendájából), akkor lehet olyan szakaszunk a két fa évgyűrűmintázatában, ahol a vastagságok változása azonos, mivel az öreg fa még élt, a fiatal már élt, valahol egymás közelében. A két évgyűrűvastagságsor egyesítésével a közös periódus időben mind előre, mind hátra meghosszabbítható. Ez a felismerés a harmadik alapelv, az átlapolási elv (SZABÓ 1975). Ezzel az ,4tlapoló" technikával olyan évgyűrűvastagságsort, kronológiai adatsort és görbét állíthatunk össze, amely egy adott fafajra és területre érvényes és messze visszanyúlik a múltba (1. kép). Ha ezek után egy olyan famaradványt találunk, amely kivágási időpontja számunkra ismeretlen, akkor „csupán" meg kell keresni a kronológia-adatsorunknak azt a szakaszát, amely azonos a maradványunk évgyűrűvastagság adataival. És ha az ismeretlen korú famaradványunk minden egyes évét meg tudjuk feleltetni a kronológiai adatsor egy-egy keltezett évével, akkor maradványunk is datálhatóvá válik. A dendrokronológiai kormeghatározási eljárás előnye a többi természettudományos keltezéssel (pl. C M ) szemben abban rejlik, hogy igen olcsó, és kis szerencsével nagyon, akár negyedév pontos eredményt tud szolgáltatni. Ezért „felfedezését" követően rövidesen alkalmazni kezdték a régészeti kutatásban is, és az európai kutatás homlokterében is a keltezésre történő felhasználás áll(t). Az elmondottakból sejthető az eljárás néhány korlátja is: azonos fafajú maradványokra van szükség, területenkénti vizsgálat kell (e területek nagysága változó! Dél-Németország 1000 km átmérőjű kör, ÉszakNémetország esetében viszont 100 km...), legalább 30 évgyűrűt tartalmazó maradvány szükséges. Az elemzőmunka a mintavétellel kezdődik, amit az évgyűrűvastagságok lemérése és számítógépes feldolgozás, majd az értékelés, összehasonlítás követ. Ennek legfontosabb lépése a datálás: A kéreg nemcsak a védi a fa testét és a kéreg alatt elhelyezkedő szaporító sejteket (kambium), hanem a vízszállításban is döntő szerepe: benne áramlik a fa koronája felé a felszívott víz. A szíjács alkotja a fa törzsének élő részét: ezen keresztül áramlik a - koronában szintetizált - vízben oldott tápanyag a fa minden sejtjéhez, illetve ebben raktározza el a fa ősszel a keményítőt. A geszt nem vesz már részt a fa életműködésében, „csupán" tartja, szilárdítja a fát, az itt felhalmozott anyagok révén. A datálás szemszögéből mindez azért fontos, mert a szijács vastagsága faj-, és területspecifikusan állandó: a szaporító sejtek (kambium) minden évben új évgyűrűt hoznak létre, de közben a szijács legbelső évgyűrűje elgesztesedik, pórusai feltöltődnek a geszt anyagával. így miközben a fa vastagodik a szijács, évgyűrűszámát folyamatosan megtartva, egyre kijjebb vándorol. Ha ismerjük a szijács vastagságát, akkor a kéreg hiánya esetén is viszonylag pontosan (egy-két éves hibahatárral) megmondható a fa kivágásának, vagy legkorábbi szóba jöhető kivágásának időpontja (2. kép). Kérdés, hogy mit tehet a terepen dolgozó régész, ha famaradványt talál? A famaradványok, illetve faminták számára a legnagyobb veszélyt a kiszáradás jelenti, mert ez alak- és méretváltozást okoz (legtöbbször szétrepedezik a maradvány). így ennek elkerülése érdekében víz alatt vagy nedves közegben (pl. nejlonzacskóban), kell tartani a maradványt. Viszont ez - főként ha melegebb helyiségben tároljuk a leleteket - kedvez a gombák szaporodásának. Ezt néhány csepp gombaölő szerrel megelőzhetjük (formalin, sterogenol stb.), illetve lassíthatjuk. A legjobb, de legtöbbször nehezen megoldható módszer a vizsgálatra kiválasztott és kifűrészelt minta mélyhűtőben való tárolása, amely a fát nem károsítja, viszont a gombák szaporodását lehetetlenné teszi. E tárolási módnak a másik nagy előnye, hogy a megfagyott minták jóval nehezebben sérülnek, mint vízzel átitatott, lágy állapotban, így szállításuk is könnyebben megoldható. Nagyon fontos, hogy a minták pontos származási helyét is rögzítsük (az ásatás neve, a feltárás dátuma, az objektum megnevezése vagy száma, a mintát szolgáltató gerenda pontos helyzete: az objektum melyik oldalán, milyen mélységben, hányadik gerendasorban helyezkedett el). A nedves, vizes környezetben való tárolás miatt nagy az információvesztés veszélye, ezért az adatokat tartalmazó cédula vízmentes csomagolására külön is gondolni kell! Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Figler Andrásnak, aki nemcsak lehetőséget adott a kút faanyagának alapos vizsgálatára, hanem a legteljesebb odaadással és odafigyeléssel kezelte a meglehetősen „kényes" leletet, így jelentősen megkönnyítette munkámat. *** Mosonmagyaróvár-Német dűlő lelőhelyen Figler András végzett leletmentő ásatást 1995. decemberében. A 135. objektum egy késő-bronzkori faszerkezetű kút volt, amely sarka „belelógott" a tervezett gázvezeték nyomvonalába és így az ásatás területébe, ezért kerülhetett sor a feltárására (amelyhez a helyi tűzoltóság is segítséget nyújtott). Ennek eredményeként tucatnyi gerendamaradványt emeltek ki, amelyeken dendrokronológiai vizsgálatot végezhettünk. A maradványokat fafajuk alapján két csoportra lehetett osztani: a többségük tölgyből készült, ahol a minták állaga lehetővé tette a fafajmeghatározás elvégzését ott e fajt a kocsánytalan tölggyel (Quercus petraea (Mattuschka) Lieblein.) lehetett azonosítani. Néhány minta esetében (0058017A, 0058025A, 0058026A, 0058027A, 0058028A, 0058030A) szórtlikacsú, széles év74
