Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 23/3. (1996-1998) (Szombathely, 1998)

Római kor II. Vegyes - Gabler Dénes: A sárvári római útállomás és első századi előzménye

SAV ARIA 23/3 (1996-1997) PARS ARCHAEOLOGICA kori és többnyire a Cinnamus officinához attribuálható (53-55. sz.). Az 54. sz. darabon a műhely Cl ] NNAMI bélyege is megtalálható. A műhely korai típusait eddig nem regisztrálhattuk; a későbbi áru a 2. század harmadik negyedére keltezhető (HARTLEY 1977, 245-250.). Két további darab (57-58.) a Cinamus műhellyel szoros kapcsolatban álló kisebb officinákkal hozható kapcsolatba; az egyiken PAVLLJ I bélyeg látható, a másik Pugnushoz attribuálható. Mindkettő működése a 140170 közötti évtizedre tehető (CPG 300, 317). Valamenynyi közép-galliai sigillata a főépület közelében került elő, de téglás humuszban. Az 1992-1995 között végzett feltárások legkésőbbi leletei a Marcus háborúk korára tehetők; az Antoninus kori lezouxi sigillaták mellett egy rheinzaberni dombordíszes edény is ezekben az évtizedekben készülhetett (59. sz.). A Reginus I officinájához attribuálható töredék a Bernhard I csoportba sorolható. Az ehhez tartozó fazekasok működése a 150-től 175/180-ig terjedő időszakra tehető (FISCHER 1981, 69., FISCHER 19831984, 29). Minthogy az Antoninus kori sigillaták egytől egyig a téglás humuszban kerültek elő, stratigráfiai megfigyelések az időrendi meghatározást nem segítik. A díszítetlen sigillaták közül a OFCRESTI bélyeges acetabulum (60) az 58. szelvény hamus gödrében került elő. Ez a la graufesenquei edény Vespasianus - Domitianus kori. (FABER 1994. 201.) A bélyegtípus meglehetősen gyakori (HAALEBOS 1977, Taf. 23, 59), míg a M. Crestio jelzés díszítetlen edényen nem fordult elő (MEES 1995, 74). A lezouxi Albucius officina reliefdíszes áruja gyakori a tartományban (GABLER 1964, 99-100.), Drag. 33 formájú edényen eddig Brigetióban és Adonyban (BARKÓCZI - BÓNIS 1954, 177.) található meg bélyege (JUHÁSZ 1935, 135). Sárváron ez a darab (62) a gerenda alapárok betöltésében került elő; ennek az építménynek felhagyása tehát az Antoninus kort megelőző időszakra tehető. A 63. sz. VXOMLLIM bélyeg legközelebbi párhuzama Savariában lelhető fel (GABLER 1964, 101). Ennek a fazekasnak Gorsiumban talált edénye a 178-as szarmata betörés pusztítása során kerülhetett földbe (GABLER - KOCZTUR 1977, 70). A DAGOMA bélyeges darabnál annak közép^galliai eredete is számításba jött, valószínűbb azonban, hogy egy Domitianus - Trajanus kori dél-galliai mester tányérja került elő (FABER 1994, 202). A bélyeg nélküli díszítetlen darabok korái, 1. század végére - 2. század első felére keltezhető típusokat képviselnek (Drag. 27, Drag 18, Drag 36), ezeknél a sárvári feltárások stratigráfiai adatai pontosabb időrendi meghatározást nem tesznek lehetővé. c) Vékonyfalú kerámia Anyagukban aránylag sok az észak-itáliai vékonyfalú csésze vagy tálka - ezzel a kerámiával legutóbb A. Ricci foglalkozott behatóan (1985, 233-.). Agyaga, színe, felülete, bevonata és díszítése alapján több fajtáját különböztethetjük meg még a pannóniai anyagon belül is; a sárváriak csaknem kivétel nélkül a magdalensbergi leletanyag alapján meghatározott E Fabrikathoz sorolhatók (SCHINDLER-KAUDELKA 1975), azaz a szürke, keményre égetett agyagú, sötétszürke vagy fekete, esetenként fényes felületű gyártmányok sorába. Csak a 71. sz. darab sajátságai térnek el a többiekétől; ennek bevonata ugyanis alig sötétebb agyagánál, ami egyébként világosszürke, felülete is fénytelen. Kónikus aljú; enyhén kiszélesedő talpfelületű, hengerszerű felső részű kétfülű csésze, amelynek vállát sűrű rovátkolásokból álló fríz díszítette. Párhuzamait Bonis É. közölte Savariából, Carnumtumból, Poetovioból, Emonából és Neviodunumból (BÓNIS 1942, XXI. t. 7.). Az újabb publikációkban is főként ezeken a nyugat-pannoniai lelőhelyeken találunk analógiát, Arrabonában (SZŐNYI 1972, Abb. 2, 6) és Carnuntumban (GASSNER 1990, Taf. 2, 22). V. Gassner az 1. század utolsó negyedére keltezte ezt a típust (GASSNER 1990, 257.); az emonai 805. sírban talált (PETRU 1972, LIII. t. 39.) Domitianus és Trajanus érem alapján esetleg valamivel későbbi, 2. század elejei forgalma is feltételezhető. Lehetséges, hogy a napi használatra vagy a temetkezési célra szánt edények közt valamilyen tipológiai különbség volt, amint azt az angerai leletek alapján M. T. Grassi megfigyelte (1988, 215, nota 43). A 71. sz. darab az út rétegében került elő, tehát jóval későbbi leletkontextusban. A 72. sz. töredék inkább tálka forma tagolt peremmel és barbotin díszítéssel, amely erősen ívelt, rövid szárakon elhelyezett bogyókból áll. Ezeknek párhuzamait is főként Nyugat-Pannóniából ismerjük; Poetovioból, Emonából és Carnuntumból. A barbotin-bogyódís;dtésű példányokat L. Plesnicar az 1. század végére ill. a 2. század elejére keltezte (1977, pl. 1,72; pl. 2, 35). A kis füles csészék is aránylag gyakoriak Pannoniában; ezeket általában az 1. század végétől a 2. század elejéig terjedő időszakban használhatták (GASSNER 1990, 257.). A vékonyfalú kerámiának ugyan több pannóniai (Emona, Sirmium, Carnuntum) műhelyét ismerjük (PREMK 1987, 437; PLESNICAR 1987, 451-.), mégis a sárvári szürke agyagú, feketésszürke felületű, enyhén zöldes árnyalatú edények észak-itáliai importárunak tekinthetők, noha műhelyük egyelőre nem lokalizálható. Szürke-fekete vékonyfalú kerámiát gyárthattak az Aquileiában. Cremonában vagy Ravennában feltárt fazekaskemencékben, de egyrészt ezek termékei nem különíthetők el, másrészt nyilván további gyártóhelyeket is számításba kell vennünk (RICCI 1985, 349.; Angera 1995, 85.). Anyagukban - Carauntumtól eltérően (GASSNER 1992, 433.) - a korábbi, közép-itáliai áru nem lelhető fel. 260