Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 23/3. (1996-1998) (Szombathely, 1998)

Római kor II. Vegyes - Gabler Dénes: A sárvári római útállomás és első századi előzménye

GABLER DÉNES: A SÁRVÁRI RÓMAI ÚTÁLLOMÁS ÉS ELSŐ SZÁZADI ELŐZMÉNYE (ESCHBAUMER - FABER 1988, 230.), így késő-Do­mitianus - Trajanus kori időrendjük valószínűnek tart­ható. La Graufesenque exportjának végét A. Vemhét 120 körüli évekre keltezte, miután L. Cosius egyik edé­nyén a Decébal és Parthus felirat jelenik meg - utalva Trajanus dák és partus háborúira. Ez az edény semmi­képpen sem készülhetett 116 előtt (VERNHET 1981, 33.); a műhely, sőt talán a la graufesenquei manufak­túra felső-germaniai - raetiai exportja tehát csak 120 körül fejeződhetett be (ZANIER 1992, 118.). M. Cres­tio esetében ennél valószínűleg korábbi időhatárok jö­hetnek számításba, miután Holt, Regensburg és a Cap de creus-i hajótörés leletei alapján, működése 80 táján kezdődhetett és 110 körül fejeződhetett be (MEES 1995, 75.). A legtöbb tálat Mercato officinájához attri­buálhattuk (43-44-45), aki La Graufesenque-ban a formatál díszítő fazekasok közül az egyik legproduktí­vabb volt. Mercato és köre nemcsak formatálakat, ha­nem kiformázott edényeket is készíthetett, amint ez a Condatomagusban talált fazekas elszámolásokból kitű­nik (MARICHAL 1988, 97.). Ebből következik, hogy áruja igen elterjedt. Működésének fő időszaka a 90-es évekre tehető, amikor a Drag 29 formájú tálakat már nem gyártották; ez a típus ugyanis nem található meg formarepertoárjában (MEES 1995, 86.). Áruja Laden­burgban egy 10l-es vert éremmel keltezett réteg anya­gában került elő, így biztos, hogy officinája legalább eddig az időpontig üzemben lehetett, de későbbi műkö­dése sem zárható ki. A 47-48. sz. Germani f. ser. köré­hez köthető darabokat a korábbi kutatás egybehangzóan banassaci árunak tartotta. Óvatosságra int azonban ben­nünket egy Germani f. ser. bélyeges reliefdíszű pél­dányból vett minta neutronaktivációs vizsgálatának eredménye^ amely azt mutatta ki, hogy a darab la grau­fesenquei , gyártmány (WIDEM ANN - LAUBENHEI­MER - GRUEL 1976, 3.). Ez legalábbis annyit jelent, hogy Germani f. ser. nem lokalizálható kizárólag Ba­nassacba (HOFMANN 1966, 25.), már csak azért sem, mert Germani f. és ser. bélyeges sigillaták olyan tarto­mányokban is felbukkannak,, ahpyá Banassac egyálta­lán nem is exportált (pl. Germania inferior) (MEES 1995, 79.). Itt jegyezzük meg, hogy a bélyeg ser. tagja nem csak ser/vus/ra egészíthető ki, hanem egy sor más cognomenre is - így Serenus, Servatus jöhet számítás­ba, de még a Servus kiegészítés sem utal egyértelműen a fazekas rabszolga-statusára, hanem felfogható cogno­menként is (MŐCSY 1983, 262.; BEMONT - VERN­HET.'- BECK 1987, 57). À la graufesenque-i gyártntá­nyok is későiek (VERNHET 1981, 32.); a Drag. 30 és 37 formák kizárólagossága 90 és ÍÍQ közti keltezés iga­zol (MEES 1995, 79-80.). A rüi esetünkben az agyág és a felületi sajátosságok - pl. a díszített zóna alatti erős korongolásnyomok - inkább banassaci eredetre utalnak. Ebben a manufaktúrában az A tojásfüzér típus Germani f. bélyeges darabokon található (Germanus VII) (MEES 1995, 110.). A sárvári példányok inkább Trajanus korá­ra keltezhetők; Banassac exportja is csak 110 körül kezdődött (MEES 1995, 111.). A 48. sz. darab lelő­helyükön az 58/60. szelvény gödrének planírozásában került elő; a gödröt tehát csak Trajanus uralkodását kö­vetően tölthették fel. A 49., 52. sz. darabok Natalis köréhez köthetők. Egy Natalis ugyan La Graufesenque-ban is dolgozott (DICKINSON 1984, Fig. 70, П.), de kérdéses, hogy ez azonos-e a dunai tartományokba exportáló officina mesterével. A jellegzetes E tojásfüzérnek anyagukban is több változata található. Ez az áru - mint azt az Ober­stimmben és Pförringben (SIMON 1970, 94.) talált da­rabok igazolják- 120 előtt ill. még 140 körül is piacon volt (SIMON 1978, 253.). Nagyjából erre az időszakra keltezhettük Natalis működését a Győr-Széchenyi téren folytatott ásatások adata alapján (GABLER 1971, 24., GABLER 1974, 52.) is. Akkor újnak számító, az export Hadrianus kori folytatására vonatkozó javaslatomat ko­rábban H. G. Simon elvetette (1978, 256), noha ezt ak­kor B. Hofmann (1965, 54.; 1966, 39.) és G. Rogers (1970, 98-106.) relatív-kronológiai-tipológiai megfi­gyelésein kívül a verulamiumi (FRERE 1984, 176.) és Caistor/Norwich-i ásatások adatai igazolták (FRERE 1971, 23., 24.); mindkét lelőhelyen - akárcsak Zalalö­vőn (GABLER 1978, 398. Abb. 64, 12, 406) Hadrianus érem keltezte a rétegeket. Nemrég W. Zanier hivatkozott arra, hogy banassaci áru 140-170/180 közé keltezhető síregyüttesben nem a manufaktúra gyártási periódusának, hanem egy, Raetiá­ban talán hosszabb ideig használt edény földbekerülé­sének időpontja. A dél-galliai áru késői, esetleg 140 utáni forgalmának ellentmondanak azok a megfigyelé­sek, amelyeket a Hadrianus kori limestáborok feltárása során tettünk. Az 5 éven át kutatott Ács-vaspusztai tá­borban pl. mindössze 3 dél-gálliai sigillata került elő (GABLER 1989, 454), ami meglepő egy olyan castel­lum esetében, amelyet - a téglabélyegekből kiolvasható csapattörténeti adatok alapján - már 101/105 táján megépíthettek (GABLER 1989, 638.). Banassaci sigil­latáknak ilyen késői keltezés esetében még akkor is na­gyobb arányban kellett volna jelentkeznie, ha feltételez­zük, hogy a Trajanus kori tábor esetleg nem a korábbi kőtábor ill. annak palánk előzménye helyén épült. Ugyanígy szinte hiányzik a dél-galliai áru a barátföld­pusztai táborból is, amelyet a 110-es évek második fe­lében már kiépíthettek (GABLER - LŐRINCZ 1977, 167-170). A dél-galliai áru szerény mennyisége ebben a két táborban különösen azért feltűnő, mert a felső­pannoniai limes többi erődjében (Gerulata, Ad Flexum, Arrabona) mennyisége jelentősnek mondható. A közép-galliai sigillaták mennyisége a dél-galliai­nál jóval kevesebb Sárváron. Valamennyi Antoninus 259

Next

/
Thumbnails
Contents