Savaria - A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992-1995) (Szombathely, 1996)

Tomka Péter: Előszó

ELŐSZÓ Vas megye hívta meg a népvándorláskor fiatal kutatóit hatodik tanácskozásukra Velembe. A genius loci - tudjuk - mindenütt működik, Vasban azonban különösen otthon van, ez nemcsak a pompás rendezésben, hangulatban volt tetten érhető, hanem a kötetben is észlelhető: a tanulmányok negyed része helyi erők terméke (még az előszó írója is oda számítja magát). Féltucat kötet a sorozatot az egyik legrendszeresebben megjelenő periodika szintjére emeli - immár célba vehető egyszer az egész áttekintése. Hagyománynak engedelmeskedik a hatodik előszó is, amikor erővonalak figyelésére és a kínálat kedvcsináló terítésére törekszik. A legújabb generáció honfoglalása a tanácskozásokon - a Szennán oly örvendetesen megindult tendencia - némileg lassulva ugyan, de folytatódott. Néhányan máris szilárdan beépültek a társaságba, új szerzőkkel jelentkeztek Budapest, Szeged, Pécs egyetemei és igen erős volt az anthropológüsok csapata (különösen ha figyelembe vesszük az elhangzott, de meg nem jelent előadásokat is). Annál szomorúbb, hogy az ifjak évkönyve másodszor indul nekrológgal és harmadszor közöl posthumus dolgozatot. Engedtessék meg nekem, hogy Ormándy Jánost magam is búcsúztassam. Nem állhatom meg, hogy fel ne kiáltsak: gyerekek, vigyázzatok magatokra és egymásra! Bővülés észlelhető a társaság maga választotta időkorlátainak mindkét végén. A későrómai előzmények és az Árpád-kori kifutás fokozott jelenléte nemcsak a hely szellemének rovására írható. Velemben a viselet vizsgálata volt a meghirdetett vezérfonal - jellemző is lehet, hogy a nagyobb tanulmányok (többnyire) tartották magukat a tematikához. A többi dolgozat vagy tisztán információ, vagy inkább spekulatív jellegű, a viselet mellett egy-egy villanásra megjelenik a településtörténet, gazdaságtörténet, hadtörténet, kutatástörténet, (a lepencei szoborlelet lehetséges interpretációjára gondolva) a mentalitások története és persze a biológiai ember is. Ami a viseletek kutatását illeti, a szerzők elsősorban egy-egy viseleti elem (tárgytípus) beható vizsgálatára összpontosítottak. Pásztor Adrien ismét bemutatott egy részletet a készülő nagy gyöngyhatározóból, ezúttal egy lelőhely, a Csákberény-orondpusztai avar temető gyöngytípusainak sokoldalú vizsgálatára támaszkodva. Színes tábláit etalonként fogjuk használni. Kiss Gábor leközölte a lukácsházi 8. (lovas) későavar sírt, meggyőző rekonstrukciókkal, a lovas és a ló viseletének (azon belül a tausírozott vas faleráknak) igen alapos vizsgálatával. Bevallhatom: az a mód, ahogyan a viseletet kezeli, nagyon közel áll metodikai elvárásaimhoz. Szalontai Csaba a hohenbergi illetve a záhonyi szíjvégek rokonságát kutatva folytatta előnyomulását az avar korból a 9. század felé. Immár konkrét adatokkal kísérelte meg a kettős keltezés alkalmazását. Előre látható a szikrázó vita, hiszen Falko Daim - teljesen egyidejűleg - egészen más kronológiai és történeti összefüggésben tárgyalta ugyanazt a hohenbergi leletet. Kulcsár Mihály a korábban karpereceknek meghatározott Árpád-kori köpűs záródású karikák hajkarika voltát bizonyította. A 12. sz. elejétől a 13. sz. végéig követhető változásuk (amelynek a méretek fokozatos növekedése a jellemzője) más korok más ékszereinél is megfigyelhető törvényszerűséget jelet. A viseletek összetett és szerteágazó kérdéskörére figyelve örömmel észlelem, hogy a fiatal kollégák az időrendi aspektust mennyire komolyan veszik. Kultúrtörténeti tanulságokig már csak elvétve jutnak el, de ez is biztató. Továbbra is hiánycikk azonban a viselet egészének, mint rendszernek a vizsgálata és a lehetséges ethnológiai háttér. De ne legyünk telhetetlenek... 7