Savaria - A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992-1995) (Szombathely, 1996)

Kulcsár Mihály: Néhány megjegyzés az Árpád-kori karikaékszerek viseletének kérdéséhez. Az ún. köpűs záródású karikák

SAVARIA22/3 (1992-1995) PARS ARCHAEOLOGICA terület határain kívül nem sikerült hasonló darabot találnom. A legnagyobb darabszámmal képviselt két fo típus elterjedési területe - néhány kivételtől eltekintve - viszonylag jól körülhatárolható és elkülöníthető. A felhúzott köpűs típus elsősorban a mai Magyarország területén található meg. Ennek díszítetlen karikájú, levéldíszes és gömbdíszes változatai egyaránt képviselve vannak, bár utóbbiakat leginkább a Dunától keletre találjuk meg. Jellemző, hogy a Kaposvár határában feltárt temetőben egyetlen ilyen példányt sem találtak. Ezzel szemben az északi vidékekre egyértelműen a felhajtott végű karikák jellemzőek. A gömbdíszes variáns szinte ismeretlen, ebben a régióban inkább a levélszerű díszítést kedvelték a díszítetlen karikájú darabok mellett. VISELETI MÓD Azokban a temetőkben, amelyeknek antropológiai vizsgálata is megtörtént, a köpűs karikák majdnem minden esetben női és gyereksírok mellékleteiként kerültek elő (BÁRDOS 1987. 25-27, 30-31, 33-34, 36; HORVÁTH 1976-1977 103; KOZÁK 1981 22, 29; SZŐKE - VÁNDOR 1987 44-45; TOPÁL 1972 62.), férfisírból származó példányt eddig nem ismerünk. Leánygyermekek, fiatal lányok és felnőtt nők egyaránt viselték, megoszlásuk egyenletesnek mondható. Minden bizonnyal a gyermekként meghatározott vázak is kislányok maradványai lehetnek. A köpűs karikák viseletben betöltött szerepére az alábbi néhány sírlelet alapján következtethetünk. Pusztaszentlászlón S-végű hajkarikákkal együtt került elő egy példány (SZŐKE - VÁNDOR 1987 44.) bizonyítva, hogy azokkal azonos módon viselték (erre lásd SZŐKE - VÁNDOR 1987 57-58.). Csengéié 17. sírjában nyitott végű, sima bronz hajkarika páriaként találták (HORVÁTH 1976-1977 103, 12. kép). A kaposvári temető 395. (bolygatott) sírja egy köpűs- és egy S-végű karikát is tartalmazott (BÁRDOS 1987 29.). A budapesti sírlelet egyik nagyméretű köpűs karikájára pedig kisebb S-végűt fűztek fel (IRASNÉ MELIS 1983 XVIII. t. 6.). A kaposvári 25. sír karikái esetében Bárdos Edith hegyes végük miatt elképzelhetőnek tartotta, hogy fülbevalók voltak (BÁRDOS 1978 194.). A köpűs záródású hajkarikákat tehát hasonló módon viselhették, mint az S-végűeket. A fentieken kívül erre utal még az is, hogy a bolygatatlan helyzetben talált példányok az S-végű hajkarikákkal azonos helyen, a koponya mellett vagy alatt kerülnek elő, sőt mint láthattuk a két ékszertípus darabjai néhány esetben együtt is szerepelnek. Egy szembetűnő különbség azonban mindenképpen van: mig az S-végű karikákból nemegyszer 5-8, esetleg 10-12 darabot is találunk egy sírban, addig a köpűsökből csak egy vagy két darabot temettek el az elhunyttal, többet sohasem. Utóbbi esetben majdnem mindig párosával fordulnak elő. A csepregi 33. (1. t. 3-4.) és a kaposvári 887. sírokban két-két különböző példány fordult elő (BÁRDOS 1987 34.). A kincsleletekben is hasonló a megoszlásuk, kivételt csupán a péceli lelet képvisel: a három darab egyforma karika között szinte alig észrevehető az eltérés: kettőnek a köpűjét négy, a harmadikét csak három vésett vonallal díszítették (PARÁDI 1975 136-138; V. SZÉKELY 1984 359.). IDŐREND A köpűs karikák a 10-12. századi soros köznépi temetőkben még nem tűnnek fel. Az egyetlen kivétel, amely minden valószínűség szerint ezen ékszerek legkorábbi darabja, a Pusztaszentlászlón feltárt temető 202. sírjában került elő (SZŐKE - VÁNDOR 1987 44.). Szőke Béla Miklós és Vándor László a kérdéses tárggyal külön nem foglalkozott. Pontosabb keltezését az említett sírnak a temetőben elfoglalt helye, valamint a benne talált egyéb leletek alapján kísérelhetjük meg. A feltárók szerint a temetőt (melyben a legkorábbi pénzek Salamon, a legkésőbbiek II. Béla denárai voltak) 1070-1077 táján hozták létre, s körülbelül 1100-ig temetkeztek ide, majd az 1130-as évek elején ismét használatba vették néhány évig (SZŐKE - VÁNDOR 1987 79.). A temetkezések között csoportokat különítettek el. Az I.a. csoport sírjait - ide tartozik a 202. sír is - tartalmazó temetőrészt az előkerült pénzek alapján Salamontól I. Lászlóig használták (SZŐKE VÁNDOR 1987 80.). Ezek alapján tehát a 202. sír köpűs karikáját all. század utolsó harmadára keltezhetjük. Ennek egyébként a kisérőleletek sem mondanak ellent (SZŐKE - VÁNDOR 1987 61, 63, 74, 79; RITOÓK 1984 102-103.), de valamivel későbbi datálás is elképzelehtő. Kovács László horizontálstratigráfiai módszerrel elemezte a temetőt. Megállapításai szerint a sírok - sok más hasonló jellegű magyarországi temetőhöz hasonlóan - a centrumból a szélek felé haladva sugárirányban fiatalodnak. A 202. sír az I. László pénzeit tartalmazó temetkezések sávján kívül található (KOVÁCS 1990 317, Abb. 2; KOVÁCS 1989-1990 71, 6. ábra), tehát a fent említetteknél későbbi datálás is elképzelhető. Figyelembe véve, hogy a kérdéses sír a temető legszélén helyezkedik el (SZŐKE - VÁNDOR 1987 92. kép), joggal gondolhatunk arra, hogy az egyik legkésőbbi temetkezéssel állunk szemben, amely valamikor all. század végén vagy a 12. század első felében kerülhetett földbe. Hasonló korú, esetleg kevéssel későbbi lehet a Baracs-apátszállási példány, amely a temető 132. sírjában került elő. Időrendjére stratigráfiai helyzetéből következtethetünk: felette helyezkedett el a 22. sír, amelyben egy 12. századi, pontosabban nem keltezhető felirat nélküli ezüstpénzt találtunk (CNH. I. 119.). A temetőt a 187. sír sima hajkarikája és gyűrűje, valamint a 220. sír huzalkarperece alapján talán még a 10. században nyitották, all. században azonban már bizonyosan temetkeztek ide. A köpűs karikát tartalmazó 132. sír nem tartozhat a temetkezések legkorábbi 258