Savaria - A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992-1995) (Szombathely, 1996)

Hatházi Gábor: A besenyő megtelepedés régészeti nyomai Fejér megyében

SAVARIA A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE SZOMBATHELY 22/3 (1992-1995) PARS ARCHAEOLOGICA 1996 A BESENYŐ MEGTELEPEDÉS RÉGÉSZETI NYOMAI FEJÉR MEGYÉBEN HATHÁZI GÁBOR Szent István Király Múzeum Székesfehérvár A 10-11. század folyamán hazánkba sodródott besenyő töredékek - a Közép-Tisza vidéki Kemejt leszámítva (GYORFFY 1990 158-160; NAGY 1969 PÁLÓCZI HORVÁTH 1988 127-29; HATHÁZI 1990 28-30.) - talán legnagyobb települési csoportja a mezőföldi Sárvíz völgyében alakult ki. Idővel önálló ispánságot alkotó közösségük - többnyire vegyes lakosságú - falvainak és részbirtokainak száma a 13-14. századra meghaladta a harmincat. Ezek a lápvidék szigetszerűen kiemelkedő szárazulatait kihasználva, a Fejér megyei Abától kiindulva, többek között Sárszentágota, Töbörzsök, Hatvan, Zedreg, Szered (Szentmárton), Egres, Cece, Tinód, Szentmiklós, Gerény, Ság, Tölgye, őrs, Alap, Kaid, Hard, Rekesztő, Hódos, Pêl, Taba, Varsád, Beles, Kajdacs, Tökösszeg, Végfalu, Középfalu, Kaptáros, Patras-Dorog településeket magukba foglalva egészen Tolna megye közepéig húzódtak le, a folyó mindkét partján (GYORFFY 1990 136-152; PÁLÓCZI HORVÁTH 1988 128-130; 1989 31-32; HATHÁZI 1990 35-41, 44-49.). Jelen munka e besenyő népesség északi, Fejér megyei településeit vizsgálja közelebbről (1. térkép). A déli, Tolna megyei szakasz - régészeti szempontokat is figyelembe vevő feldolgozását Csorba Csaba kezdte meg (CSORBA 1972), újabb eredmények Odor János Gábor jelenleg is folyó kutatásaitól várhatók.

1 A besenyők itteni megtelepedésének ideje, körülményei nehezen tisztázhatók. Â hagyományosan, csak írott adatokkal dolgozó, főként korábbi történész-generációk számára eleve lehetetlenné tették a megoldást a - besenyőség egészére jellemző - rossz forrásadottságok. A besenyők hazánkba szivárgása ugyanis részben már írásbeliségünk létrejötte előtt megindult, s még legnagyobb hullámai is ezen írásbeliség kezdeti, fejletÓdor János Gábor szíves szóbeli közlése alapján tudora, hogy Kőlesd-Róka domb esetében - ahonnan feldúlt lovassírokra xitaló adatok ismertek — nem zárható ki a besenyő eredet. Az innen származó, közöletlen kengyelek kizárni látszanak a honfoglaláskori meghatározást, s indokolttá termék egy nagyobb szabású leletmentő-hitelesítő feltárás lefolytatását. lenebb és rendszertelenebb időszakában lezárultak. Az írott források fennmaradásának esetlegessége mellett külön problémát jelent, hogy a besenyők - a székelyekhez és kunokhoz hasonlóan - Árpád-kori társadalmunk lassabban integrálódó csoportjai közé tartoztak. Nomád gyökerű jogszokásaik — autonómiájuk révén — sokáig uralhatták belügyeiket, s ez nem is csak az elsőmásodik nemzedék számára tette szükségtelenné az írásbeliséget. Feudalizálódásuk előrehaladta a 13. századra hozta meg számukra az okleveles gyakorlat igényét. Ebből adódóan - a besenyő beköltözésekre amúgy is csak áttételesen vonatkoztatható - irott forrásokat a sokszor bizonytalan hitelű (szóbeli hagyományok nyomán, utólag lejegyzett) legenda- és krónika részletek elszórt adatfoszlányai jelentik (HATHÁZI 1990 23-26; KORDÉ 1990 3-20.). A Sárvíz-völgyi besenyő jelenlét első írott bizonyítéka is igen késői: 1192-ben, Bőgöd határleírásában említik a besenyők szomszédos faluját, a mai Abát (GYORFFY 1990 136. XLVII. oki.). A forrásadatok gyakorisága csak a 13-14. századra nő meg, s akkor is csak a birtokadományozási oklevelek, periratok besenyő hely- vagy személynévi említései révén jutunk elszórt utalásokhoz (GYORFFY 1990 136-152.). Ennek megfelelően a korai kutatások jobbára a 13-14. századra kialakult állapotok rögzítésére szorítkoztak. A betelepülés idejének, körülményeinek tisztázása többnyire elmaradt, legfeljebb kezdetleges etimologizáláson alapuló,, spekulatív feltételezések születtek (JERNEY 1842; 1851; CSÁNKI 1897 III. 300, 315396; KÁROLY 1885 26-37; 1896 I. 168-184; NAGY 1893a 217-21; TAGÁNYI 1916. 306; SZOKOLAY 1929 71-76; MAROSI 1931 6; GLÁSER 1937 77-100; GYORFFY 1990 94-95.). A 60-as évektől felélénkülő, új módszereket helynévtudomány, környezeti hatásokat figyelembe vevő településföldrajz (KNIEZSA 1937 527-28; 1938 436-438; BÁTKY 1918 120-24; 1922 189-191; GYORFFY 1940 16-23.) eredményeit is felhasználó kutatások már abból indultak ki, hogy az írott források hiánya nem lehet cáfolata a korai besenyő bekőltö223