Savaria - A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992-1995) (Szombathely, 1996)

Hatházi Gábor: A besenyő megtelepedés régészeti nyomai Fejér megyében

SAVARIA22/3 (1992-1995) PARS ARCHAEOLOGICA zésnek. E kísérletek - túlzott jelentőséget tulajdonítva a Taksony korára (955-70) tehető első besenyő jövevényeknek, vagyis a Thonuzóba-féle kemeji tömb (Közép-Tisza-vidék, Bükkalja), valamint a nyugatmagyarországi (Bécsi-medence, Fertő-vidék) és erdélyi gyepűk szórványosabb töredékeinek (PÁLÓCZI HORVÁTH 1988 126-127; HATHÁZI 1990 26-30; KORDÉ 1990 3-8.) - a Sárvíz-völgyi megtelepedés idejét is a 10. századra, de legkésőbb az államalapítás korára helyezték. Kralovánszky Alán és Éry Kinga kezdetben az itteni besenyők egyenesen a honfoglaló magyarokkal való együtt érkezését tételezte fel. A felvetés alapját a 60-as évek elején feltárt Sárbogárd-Tringer tanya és AlapTavaszmajori Homokbánya temetők adták: sajátos, törökösnek tartható antropológiai képükkel (európai nagyrassz, mongoloid beütéssel) és az akkoriban hazánkban szinte párhuzam nélkülinek tartott rituális tinó- és kutyatemetkezéseikkel, valamint a területre vonatkozó kései okleveles adatok nyomán (KRALOVÁNSZKY 1964 171-184; 1966 89-96; ÉRY 1968 93147; RFüz Ser I. 15 /1962/ 57-58; AÉ 89 /1962/ 266.) (1. térkép 35-38, 41.). Az elgondolkás támadhatóságára már maguk is felhívták a figyelmet: a tárgyi anyag (bronz veretes öv, tarsoly töredék, nyílhegyek, hajfonatkorongok, gyöngyök, lunula, kauri kagylók, karperecek, S-végű hajkarikák stb.) semmiben nem különbözik a „klasszikus" honfoglaló, ill. 10-11. századi magyar temetők leleteitől (KRALOVÁNSZKY 1964 180.). Később éppen Kralovánszky Alán újabb kutatásai bizonyították be, hogy a szűkebb környéket a 10. századi magyarok kifejezetten sűrűn szállták meg. 1961-ben újabb honfoglaláskori sírok kerültek elő a szintén sárbogárdi Forrás-dűlőből (ARegia 4-5 /196364/ 201.), valamint a Templom-dűlőből (KRALOVÁNSZKY A. 1961. évi jelentése: IKM At. Itsz. 479, 4367/87.) is. Utóbbi temető kiemelkedő leletegyüttese egy részleges lótemetkezéssel (kengyelpár, zabla), teljes fegyverzetben elföldelt harcos (íj csontlemezei, díszesen faragott csont tegezdíszek, nyílhegy, szablya). E kép további adatokkal egészíthető ki. Alig néhány km-re, keletre került elő a 20-as években a Nagylókerdőmajori sírlelet: részleges lótemetkezés (zabla, kengyelpár), aranyozott ezüst palmettás öv, nyitott bronzkarperec lándzsa alakú végekkel stb. (FEHERÉRY-KRALOVÁNSZKY 1962 56, 719. sz.) Az írott forrásokban besenyőként jelzett települések egész sorához köthető még 10-11. századi magyar emlékanyag. Felső-Töbörzsökről (1. térkép 25.) honfoglaláskori szablya került szórványként múzeumba, 1962-ben (HATHÁZI 1994 21.). A ma Sárbogárdhoz tartozó Őrspusztán (1. térkép 5.) feldúlt köznépi temető sírjai ismertek: pl. sodrott karperecpár (FÜLÖPJUNGBERT 1983 233-34.). Sárszentágotán (1. térkép 23.) 197374-ben, a községi óvoda építésekor hasonló temető 32 sírja került napvilágra (HATHÁZI 1994 25-26, 108110.) A feltáró Csukás Györgyi összegző régészeti jelentésen kívül az anyagot máig nem publikálta (Csukás Gy. 1973-74. évi jelentései IKM At. Itsz. 940, 975, 4351/87; RFüz Ser. I. 27 /1974/ 76; 28 /1975/ 100; ARegia 14 /1975/ 367; 15 /1976/ 274.) Szíves hozzájárulása - melyet ezúton is köszönök - most valamivel bővebb (bar továbbra sem teljes és tételes) ismertetést tesz lehetővé a lelőhely jellemzése érdekében: nyitott varkocskarikák, S-végű hajkarika, bordázott és szemes pasztagyöngyök közé felfűzött, erősen stilizált állatfejekben végződő lunula, két szálból sodrott, hurkos-kampós záródású nyakperec, öntött állatfejes karperecek - nyitott és zárt (utóbbi töredékes) típusa egyaránt, elhegyesedő végű huzalkarperecek, öntött dudorsoros gyűrű stb. (1-2. tábla). Az ismertetett anyag ugyan elsődlegesen 11. századi használatra utal, azonban a nyitott varkocskarikák, elhegyesedő végű karperecek jelenléte megengedni látszik a temető 10. század közepi indulását. A szakirodalom szintén 10-11. századi magyar temetőkként tartja számon a Tolna megyei szakasz besenyő települései körzetében Kajdacs-Éri malom és Róka domb, KölesdRévvölgy, Nagydorog-Pusztabereg, Sárszentlőrinc-Uzd lelőhelyeket (FEHÉR-ÉRY-KRALOVÁNSZKY 1962 45, 521-22. sz., 50, 598-99. sz., 55, 699. sz., 65, 87879. sz., GYÖRFFY 1990 136-152.) Minden bizonnyal ennek ismeretében került sor Kralovánszky Alán részéről 1985-ben a Sárbogárdtringertanyai és Alap-tavaszmajori temetők átértékelésére. Ezen munkájában a szerző - feltárva az állattemetkezések kultikus hátterét, s főként a honfoglaló magyar műveltséghez kötődő kapcsolatait - már elvetette a besenyő eredetet (KRALOVÁNSZKY 1985 360-374.). E szemléletváltásban nagy szerepe volt Györffy György - a honfoglaló magyarok települési rendjét elemző - új elméletének és módszertanának is. A fentiekben vázolt régészeti kép ugyanis nem látszott ellentmondani a helynevi adatokra alapozott történészi vélekedésnek: a Sárvíz völgye a 970-es évekig nem lehetett a besenyőké, miután a fejedelmi család szállásrendjének fontos egysége volt, Jutás, Tarhos, Tevel majd Tormás partvonala (GYÖRFFY 1970 203-204, 3. kép). Tehát Györffy György és Kralovánszky Alán 70-es évekre kialakult - részben Kniezsa István és Gláser Lajos nézeteivel is rokon - megállapítása szerint a besenyők Sárvíz-menti megjelenése Géza katonai telepítéseinek eredménye (GLÁSER 1937 77; KNIEZSA 1938 438; GYÖRFFY 1977 113; 1984 707-708; 1987 II. 325-26.), szorosan kapcsolódva a Székesfehérvár körül régészetileg is kimutatható védelmi gyűrűhöz (KRALOVÁNSZKY 1967 10-16, 3-5. ábra). Györffy e besenyőket végeredményben Thonuzóba Kemej-vidéki népéből, pontosabban annak Taksony által a Bécsimedencébe telepített csoportjából eredezteti (Tolmács helynevek). A Sárvíz mellékére való átköltözésük 970 táján, a nyugati gyepűk feladásával, ill. hátrább vonásával - osztrák és karantán határgrófságok megalakulása, darufalvai kincs (BÓNA 1964 151-169.) - történt volna meg: a lázadó Koppány „Somogyországát" övező, egyben az ország szívét védő belső 224