Savaria - A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992-1995) (Szombathely, 1996)

Kustár Ágnes–Skultéty Gyula: A benepusztai honfoglalás-kor férfi koponyarekonstrukciója

SAVARIA 22/3 (1992-1995) PARS ARCHAEOLOGICA reugró, fordított T alakja. Nőies jelleg a tubera frontalia et parietalia kifejezettsége, a szemüreg lekerekítettsége, a faciès zygomaticus alacsony volta és sima felszíne, az arcus zygomaticus gracilitása. További nőies jelleg, hogy a processus mastoideusok kicsik és gracilisak. A mentum kivételével a mandibula is gracilis. A pórus acusticus externus keskeny, ovális alakú, erőteljes csonttaraj nem figyelhető meg a peremén. 3.2. A koponya metrikus adatai A koponyára jellemző, hogy nagyon rövid (hyperbrachykran), magas (hypsikran), és széles (tapeinokran). A homlok középszéles (metriometop). A morfológiai arcjelző szerint az arc nagyon széles (hypereuryprosop), míg a felsőarc középszéles (mesén). A szemüreg középmagas (mesokonch), az orrúreg középszéles (mesorrhin). A koponya egyéni adatait és jelzőit a 2. táblázat tartalmazza (LIPTÁK 1957). 3.3. A koponya morfológiai jellemzői A koponya felülnézeti alakja sphenoid, hátulnézeti körvonala ház-alakú. A nyakszirt íves, a homlok mérsékelten hátrafutó. Az arcus superciliaris közepesen kiemelkedő, ívelt. A szemüreg nagy, lekerekített. Az orrcsontok keskenyek, az orrprofil egész enyhén konvex, a sutura internasalis vonalában egy enyhén kiemelkedő háztető-szerű gerinc figyelhető meg. Az orrgyök sekély, a spina nasalis anterior töredékes, az apertúra piriformis antropin. A fossa canina mély, az arc enyhén mesognath. A fogsorív parabolikus, és a postmortalisan hiányzó frontfogakat viaszból pótolva megállapítottuk, hogy a két fogsor olló-harapással (psalydontia) záródik. A koponya felülnézeti alakja enyhe aszimmetriát mutat, melyet nagy valószínűséggel nem postmortalis deformáció okozott. Az aszimmetria a falcsontokon és a homlokcsonton látható. A bal falcsont domborúbb és a tuber parietalis hátrébb helyezkedik el. A jobb arcus superciliaris és tuber frontalis erőteljesebben kiemelkedő mint a bál. A koponyatetőn a jobb falcsonton „szilvamag" alakú jelképes trepanáció látható (NEMESKÉRI-ÉRY-KRALOVÁNSZKY 1960) (1-3. kép). A koponya taxonómiai szempontból a turanid típusba sorolható (LIPTÁK 1957). 4. AZ ARCREKONSTRUKCIÓ MÓDSZERE A kutatókat és laikusokat egyaránt érdekli, egy-egy régi koponya láttán milyen lehetett az egykor eleven emberi arc. Bármely jó megtartású koponya alapján készíthető tudományos szempontú arcrekonstrukció, bár a módszer gyakorlati része szoros kapcsolatban áll a szobrászattal. A múlt század közepén főleg német anatómusok foglalkoztak arcrekonstrukcióval, s olyan hírességek arcát rekonstruálták akikről hiteles ábrázolás is fönnmaradt, s ezáltal mód nyílt az összehasonlításra. Wilhelm His (HIS 1895) baseli orvostanár Johann Sebastian Bach arcát, August Froriep tübingeni anatómus Friedrich Schillerét, Hermann Welcker hallei professzor pedig a festőművész Raffaellóét rekonstruálta. Az első ismeretlen koponyát, egy rézkori emberét Schaffhausen rekonstruálta (SCHAFFHAUSEN 1884), Eickstedt pedig egy neandervölgyi ember koponyájáról készített rekonstrukciót (EICKSTEDT 1925). Számos további kutató munkássága járult hozzá a rekonstrukció különböző eljárásainak, módszereinek fejlesztéséhez: WELCKER 1883 és 1884; KOLLMANN-BÜCHLY 1898; WIRCHOW 1912; EGELING 1913; STADTMÜLLER 1922; KROGMAN 1941; GERASZIMOV 1955; ULLRICH 1958 és 1966; SUZUKI 1973; LEBEDINSKAYA 1976; JORDANOV 1981; GATLIFF 1984; GATLIFF-SNOW 1979; RAJCHEL 1990; UBELAKER 1992; HELMER 1992. Magyarországon Hillebrand Jenő, Árpás Károly és Skultéty Gyula készítettek rekonstrukciókat. Az arcrekonstrukció általunk is használt módszerének alapelve KOLLMANN-BÜCHLY 1898 valamint GERASZIMOV 1955 és 1968 munkásságára épül. Eljárásuk lényege az volt, hogy egy táblázat alapján, a koponya bizonyos pontjait meghatározott vastagságú plasztilin-szalagokkal kötötték össze, és az így létrejött hálózat adta meg az arcfelépítési sémát. Majd a hálózat üresen maradt közeit megfelelő vastagságúra feltöltve alakult ki a végleges arc. Árpás Károly (in: SZOMBATHY 1978) és Skultéty Gyula (SKULTÉTY 1990) egymástól függetlenül módosította és fejlesztette tovább a rekonstrukció módszerét. Munkájuk a mimikai és rágóizmok rekonstrukcióján alalpul, melyet az izmok eredési és tapadási helyeinek megfelelően építenek vissza a koponyára. Skultéty az lágyrészek vastagságát, egy a statisztikusán észlelt lágyrészvastagságok alapján összeállított táblázat segítségével állapítja meg, melyet Röhrer-Ertl és Helmer (RÖHRER-HELMER 1984) adatai alapján állított össze (3. táblázat). A koponya arányai megjelennek az arcon is, ezt nem módosítják a rajta elhelyezkedő lágyrészek sem. A lágyrészek az agykoponyán sagittalis és frontalis irányban általában egyenletesen oszlanak el, míg az arckoponyán a rágóizmok és a mimikai izmok eloszlása egyenetlen és nagy egyéni variabilitást mutat. Minél erősebb a csontrelief annál vastagabb a fölötte található lágyrész. Az arcrekonstrukció első lépéseként gipszmásolatot készítünk az eredeti koponyáról. Az antropológiai mérőpontoknak megfelelő helyekre a lágyrészek vastagságának megfelelő méretű töviseket rögzítünk. Ezek a mintázási folyamat során mindvégig tapinthatóak maradnak. Azokat a pontokat, amelyek a szemzugokat, szájszögletet, a száj occlusiós síkját és a száj kialakítása szempontjából lényeges izmok eredési helyét adják meg, hosszú tűkkel jelöljük meg. 180