Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/1. (1992-1995) (Szombathely, 1995)

Söptei István: Sárvár mezőváros közigazgatási szervezete és működése a 19. század első felében

Söptei István: Sárvár mezőváros közigazgatási szervezete ... nyosodván, ne hogy még több ártatlanokat is gyakorlott szokások szerint elrontanának, és szomorú következtetések történnének, úgy békésen éjjeli nyugvó polgárok s lakósok, ezeknek lármázásától és nyugtalanságától megmenekedjenek, a városból leendő tüsténti kiutasítása elrendeltetvén." - olvashatjuk a mezővárosi tanács ítéletében. Egy éjszakai lövöldözés kapcsán a tanítósegédet 2 forint büntetéspénzre ítélték, melyet az éjjeliőrnek tartozott fizetni. A fennmaradt sárvári írásos emlékek viszonylag szűkszavúan szólnak a város művelődési viszonyairól. Mint az előzőekből is kitűnik (tanítók alkalmazása, tanítósegéd megbüntetése), több tanerős iskola működött a múlt század első felében Sárváron. Bár az új katolikus iskola, illetve az evangélikus iskola felépítéséről másutt kívánunk szólni, néhány, elsősorban a magistrátus munkáját érintő, művelődési kérdés felvétele itt indokolt. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint, az egyik tanítóval sok probléma adódott. Árvái János működésével a magistrátus nem volt megelégedve, s így szerződését 1815-ben csak a plébános hozzájárulásával hosszabbították meg. Az iskolamester ígéretet tett a városi tanácsnak, hogy a templomban és a gyermekek tanításában is szorgalmasan teljesíti kötelességét és „a gyermekek tanításához jó és érdemes préceptorokat tart." A segédtanítókat nem a városi tanács, hanem az iskolamester alkalmazta. A segédtanítók nevelési elvéről olvashatunk egy panaszos beadványban 1832-ben. Egy szülő panasszal fordult a városi tanácshoz, hogy az egyik perceptor veri a gyerekeket. A magistrátus megtiltotta a gyermekek bántalmazását.

51 Ugyancsak hasonló panasz merült fel Kunkéli Károly iskolamester ellen is 1827-ben. A jegyzőkönyv szerint az iskolamester elhanyagolta feladatát, verte a gyerekeket, háza elhanyagolt s a szülőktől külön díjazást is követelt. Bár a városi közgyűlés szerződést nem akarta meghosszabbítani, végül is 1838-ig működött Sárváron. S hogy a reformkori Sárvár kultúrtörténetileg is fejlődött, arra bizonyíték, hogy 1827-ben már könyvárus működött a településen, aki egyúttal könyvkötéssel is foglalkozott. Ugyancsak hivatalos irat, igazolja, hogy 1828-ban Ö

Hacher Mihály guttensteini „ képíró ", festőművész kért letelepedést a városi tanácstól, amit a képviselő testület engedélyezett.

53 A 19. században a mezővárosok elöljárósága sok vonatkozásban illetékes volt a céhek életének alakításában. A beköltöző iparosnak lakhatási engedélyt kellett szereznie, általában próbaévet kellett letöltenie, s csak a kiszabott letelepedési illeték megfizetése után válhatott a céh tagjává. A céhek működésének ellenőrzése is a mezővárosok hatáskörébe tartozott. A tanács volt hivatott felügyelni az egyes mesteremberek magánéletének tisztasága fölött. A céhbiztosok, komisszáriusok fontos szerepet játszottak a sárvári céhek életében is. A mezővárosi Végzési Napló, 495. sz. ügyirat VaML Sárvár mezőváros jegyzőkönyvei, 1915. VaML Sárvár mezőváros jegyzőkönyvei, 1832. Szeibert János: i. m. 85. lap. 3 rí U. o. 42