Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/1. (1992-1995) (Szombathely, 1995)
U. Novák Zsuzsa: A Nádasdy Ferenc Múzeum kékfestő gyűjteménye. I. Adatok a sárvári kékfestés történetéhez
SAVARIA A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE (1992-1995) Szombathely 22/1 (Pars historica) ; 1995 U. NOVAK ZSUZSA A NÁDASDY FERENC MÚZEUM KÉKFESTŐ GYŰJTEMÉNYE I. Adatok a sárvári kékfestés történetéhez A textilek mintázása, a textilnyomás, ez az évezredek óta ismert és a keresekedelem révén elterjedt technika, már a középkori Magyarországon is a mindenkori ruházkodás és díszítés szükségleteit szolgáló alapvető iparág volt. E mesterség speciális tecnikája, a kékfestés a 17. sz. második felében honosodott meg Európában, a kelet-ázsiai kereskedelem útjain Európába hozott kelmék és a Kínából importált kék-fehér színezetű porcelánok hatására. A festés alapanyagot; az indigót, e nagyon jó, színtartó kék festéket először holland hajósok szállították Indiából földrészünkre. (Ez a megfelelő festékanyag biztosította elsősorban a kékfestés elterjedését.) Az első, indigóval festett, gyönyörű kelmékkel pedig XrV. Lajost, a Napkirályt és udvarát ajándékozták meg à követek. Ez az indigóval festett anyag, az Indiennes rövid időn belül divatossá vált. A távoli kelet országaiból egész hajókaravánok szállították Németalföldre és Angliába az új, nagyon tetszetős kelméket, válságba sodorva ezzel az európai festőcsülleng-termelőket és a takácsok iparát. A kékfestés mint eljárás napjainkig szinte semmit sem változott. Fehér vászonra fából faragott vagy rézszögekből kialakított mintákkal (mintafák-ka\, dúcok-kai) szigetelő masszát nyomnak. Ennek teljes megszáradása után hideg indigócsávával töltött medencében, kádban, az ú. n. kipá-Ъап megfestik a kelmét. Kiemelve a folyadékból a különböző segédanyagokkal oldott, redukált indigó a levegőn oxidálódik. A kék különböző színárnyalatait úgy érik el, hogy a bemártást és a levegőztetést többször megismétlik. A minták helyét fedő szigetelő anyagot sósavas-kénsavas fürdőben (az indigókék vízben, alkoholban, híg savakban és lúgokban oldhatatlan) oldják le. A különböző színű (sárga, zöld, világoskék, narancssárga) minták a fedőanyag vegyi összetételének változtatásával és az utókezelés különféle módjaival érhetők el. Az eddig csak pozitív nyomással dolgozó mesterek igyekeztek elsajátítani és alkalmazni az új, de eddigi módszerükkel rokon szinezőeljárást. A versenyképtelenebb kisebb műhelyek mesterei azonban megélhetésük érdekében kénytelenek voltak vándorbotot fogni, és olyan kelet-európai országokba telepedtek át, ahol még kevésbé volt ismert ez az új eljárás. A hollandiából és Németországból áttelepült mesterek mellett Franciaországból a vallásüldözések következtében menekülni kényszerült mesteremberek is szaporították a kisebb-nagyobb műhelyek számát, és kapott gyakorlati jelentőséget a kékfestés Lengyelországban, Ausztriában, Cseh^ és I