Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 19/2. (1990) (Szombathely, 1990/91)

Bakay K.: Régi és új könyvek Kőszegről

SAVARIA 19/2 1990 BAKAYKORNÉL REGI ES UJ KÖNYVEK KŐSZEGRŐL A kiegyezés előtti várostörténeti adatok és feldolgozások, általá­nosságban elsőrendű forrástörténeti kútfőknek tekinthetők. A legko­rábbi idők írott dokumentumai, a közel 350 oklevél, magától értetődően a legbecsesebb forráscsoport, noha mind ez idáig sem a legrégebbi oklevelek, sem más, XIV-XV. századi anyagok nem válhattak még a várostörténeti kutatás szerves részévé. 1 Lényegesen kedvezőbb a hely­zet a XVI-XVII. századi irományokkal, hiszen az 1532. évi török ostromot követően Kőszeg valóban az európai érdeklődés homlokte­rébe került. Nyilvánvalóan ennek is köszönhető, hogy maguk a kora­beli, elsősorban XVI. századbeli írástudók is nagyobb hajlandóságot mutattak a város eseménytörténetének feljegyzésére vagy az átélt élmények megörökítésére, mint elődeik. Hogy az 1530-as évek előtt volt-e a városnak krónikása, nem tudjuk, azt azonban csaknem bizo­nyosra vehetjük, hogy a kőszegi levéltárban őrzött 450 éves kézirat, melynek fedőlapján ez állt: „Abschriften der Kö.Khay. Statt Gunsz allien frejhaijtn", valóságos kis várostörténeti mű, sőt egyúttal az első kőszegi okmánytár is. 2 Úgy tartják a szakemberek, hogy a szerző Wolfgang Treskovics volt, annak ellenére, hogy kétszáz esztendővel ezelőtt a török ostromot leíró kéziratról Martin Rosnak még így nyilatkozott: „Wen diese Schrift eigentlich zum Verfasser habe, ist nicht bekannt", 3 („hogy ennek az írásnak tulajdonképpen ki a szerzője, az nem ismeretes"). A szorgalmas Treskovics azonban mindenképpen megérdemli, hogy őt tekintsük Kőszeg város legelső „monográfusá­nak", ne pediglen Pangratz Swankier városi tanácsost, 4 aki - talán ­éppen a megbízója volt Treskovicsnak. Húsz év múlva, Nocera egykori püspöke, Paulus Jovius 5 bőbeszédűbben írta le a nevezetes eseménye­ket, elbüszkélkedvén még azzal is, hogy ő - aki 1483-tól 1552-ig élt ­magától a hős várkapitánytól Nikola Jurisic-tól hallotta az ostrom hiteles történetét. Miért ne gondolhatnánk, hogy a közfigyelem, a nagyszámú és egyáltalán nem jelentéktelen királyi kiváltság is ösztö­1 HORVÁTH—KISS 1963, 64—85. 2 ROSNAK 1789, 26—35, 64—69. — HORVÁTH 1963, 42^8. — BARIS­KA 1982, 41—45. — vö. MVV 1898. 141—143. 3 ROSNAK 1789, Vi — SAVARIA 19 (1990) 109. 4 BARISKA 1982, 16. — HORVÁTH 1963,41. 5IOVIUS 1553, 396 skk. 91

Next

/
Thumbnails
Contents