Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 19/2. (1990) (Szombathely, 1990/91)

Rosnak M.: Die Belagerung der Königl. Freystadt Güns im Jahre 1532 (Közli: Bakay Kornél)

8 A Jehér eunuchok főnöke: kapu agacsi (JMM A 62.182.1.) négyszáznál: az ostromlók azonban ötször többen 60.000­nél (ezeket a számokat adja meg Windisch) azt alább elé fogjuk tárni. A lakosság számát is, amelyet ő 3750-re tett, több mint ezerrel emelhette volna, mivel 1788-ban csak harminccal voltak kevesebben 5000-nél. De Lokenhaust (nem Lukenhausen, és nem is Luka, hanem Leuka vagy Léka), az én lakóhelyemet is meg kell tisztítanom legalább a leglényegesebb hibáktól. Jogtala­nul sorolják a falvak közé; nem jelentéktelen vásárhelye az Esterházy hercegeknek és már másfélszáz évvel ezelőtt vásárhely rangja volt: az Ágoston-rendi szerzeteseknél lévő könyvtárt nem Nádasdy Ferenc gróf adományozta (az övét mindjárt fogságba vetésekor egyéb más kincsekkel együtt Potendorfban szétragadták és kirabolták), aki a templo­mot és a kolostort alapította, hanem azonos nevű fia csak 1721 -ben adományozta a kolostornak: ez a könyvtár azon­ban nincs „elhanyagolva", mint állíttatik, sokkal inkább igen rendesen be van rendezve és csinosan tartva, aminek szemtanúja vagyok. Az alapító nem „fehér", hanem vörös márvány síremlék alatt nyugszik. Nem egy, hanem három fűrésztelep van itt, kettő magában a helységben, egy pedig a papírmalom alatt, attól nem messze. A lakói nemcsak „nagyrészt", hanem teljesen németek. A Guns folyó, amely Léka és a hasonnevű város mellett folyik, nem Lebenbrun­nál ered Magyarországon, hanem eléggé bent osztrák területen, Krumbach mögött Zebernél; nem is egyesül sehol a Herpenyő folyóval, hanem mindjárt Sárvár alatt a Rábába ömlik stb. Ezeket a hibákat lehetetlen nyomdahibáknak tekin­teni. 9 Törökfejes pipa a XVI. szá­zadból. Kőszeg. (JMM I 58.9.1.) 1:2 Ш. §. Szolimán elindulása Konstantinápolyból, akit Ferdi­nánd hasztalan próbál feltartóztatni; utazása ide; seregének nagysága. Az 1532. esztendő tavaszán egyszerre mindenfelől felhangzott a lárma, hogy Szolimán felkerekedett Konstan­tinápolyból és számtalan nagy sereggel Románián és Bulgárián át felfelé vonul. Könnyen kitalálható volt, hogy ez a vihar Magyarország felett, sőt talán Ausztria felett is ki fog törni; ezért mindeneket félelem, rettegés és ijedelem 114

Next

/
Thumbnails
Contents