Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)

Művészettörténet - Katona Imre: A fraknói kinstár 1685. évi leltára

helyzetet mutatja. Az 1654 utáni évtizedektől nem készült - legalábbis nem maradt fenn - leltár a fraknói kincsekről. A közbülső időből tudunk ugyan a kincstárról egyet-mást, főleg Esterházy Pál végrendeletéből, melyet akkor készített, mikor 1664-ben elindult Zrínyivel a téli hadjáratra. Leltár azonban nem ismeretes ezekből az időkből. Több forrás arra utal, hogy nem sok történt ezekben az évtizedekben a kincstár életében, gyarapodás biztosan nem. A kincstár későbbi gyarapodására Esterházy Pálnak Thököly Évával kötött házassága után kerül sor az 1680-as, 90-es években. Érthető, ha 1680-tól megnő a kincstár leltárainak száma. Míg 1654 és 1680 között egyetlen leltárral sem rendelkezünk, 1680 után több is rendelkezésre áll, jelezvén, hogy valami ok következtében a család figyelme ismét a kincstár felé fordul. A leltár közreadását az is indokolja, hogy magyar nyelvű, ezért számos fogalom árnyaltabb, illetve differenciáltabb benne, mint latin nyelvű változataiban. így a tárgyak attribuálására alkalmasabb, mint az eddig közöltek. 1685-re a kincstár már új felállításban pompázik. Bár a ládák helyett kétosztatú szekrénysort állítottak be, s így az elhelyezés rendje megváltozott, a régi összefüggésből azért sok megmaradt. Noha a kincstárat a legújabb időkig fejlesztették egy-két darabbal, lényegében ekkor már teljesen készen van. Anyagának végleges összeállítása, szerkezetének kialakulása már korábban végbement, új rendje mégis sok olyan elemet megőrzött, mely a régi kincstárat jellemezte. A közben eltelt időben több olyan végrendelet is készült, mely a tárgyakat rangsorolta nemesfém, vagy drágakő, illetve családtörténeti értékek alapján. így pontos ismereteink vannak arról, mely tárgyakat tartotta anyaga, vagy családtörténeti értékek szempontjából legjelentősebbeknek a család. Az egyes leltárakat más-más körülményeknek köszönhetjük. A leltárkészítés leggyakoribb oka a halálozás volt. Az örökös mindig leltár segítségével vette át az ingatlanokat és az ingóságokat az örökhagyótól. Azt hihetnénk, a leltárakat mechanikusan vették fel, és hogy csak alig törődtek a megváltozott állapotokkal, a gyűjteményben bekövetkezett változásokkal. Ez azonban így nem igaz. Adatok tanúsítják, hogy az elkészült leltárakba utólag mindig beírták a közben beálló változásokat. A leltározások gyakorisága is mutatja, hogy a gyűjteményt állandóan fejlesztik, növelik. A leltárakat egymással összehasonlítva kiderül, hogy szinte nincs két egyforma közöttük. Nemcsak a tárgyak száma tér el, hanem az anyag rendjében és a feldolgozás metódusában is különbözőségeket találunk. Az Esterházyak kincseiről sok leltár készült. Ezek közlésére, már csak nagy számuk miatt sem gondolhatunk, arra azonban feltétlenül, hogy közülük a legértékesebbeket kiemeljük közlés céljából. Már eddig is találkozhattunk néhány Esterházy-leltár publikációjával, így megtörtént az 1645-ös, az 1653-as és az 1725-ös leltárak közzététele. Ez utóbbi kétségtelenül a legteljesebb a többiekhez képest. Míg az előzők a fejlődés, a gyarapodás állapotában veszik számba a kincstárt, 1725-ben a célszerű gyűjtés szinte befejezettnek tekinthető. 1725-től körülbelül 1919-ig is gyarapodott a kincstár néhány darabbal, ez azonban a korábbi évek fejlődési üteméhez képest nem jelentős. Ezért az 1725-ös leltár úgy fogható fel, mint amely a gyűjteményt már a teljes kialakulás állapotában rögzíti. A kincstár ugyanúgy gyarapodott, mint a birtok és lényegében ugyanazon az úton. Az 1645-ös leltár csupán Esterházy Miklós tárgyait veszi számba. Esterházy Miklós nem volt gyűjtő típusú ember, mint fia Pál, mégis sikerült«egy-két olyan tárgyat szereznie, illetve kapnia, melyek Pál kincstárának is féltve őrzött darabjaivá lettek. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy már jóval 1645 előtt megtörtént Miklós nádor fiai között a 462