Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)

Helytörténet - Söptei István: A MINSZ megalakulásától a DISZ zászlóbontásáig (Az ifjúsági mozgalom története Vas megyében 1948. április–1950. június)

tömegeihez. Olyan községekben is megalakult az EPOSZ, ahol eddig nem volt semmilyen ifjúsági szervezet. Az iskolák államosításának bevetése, illetve a Magyar Dolgozók Pártja programjának megjelenése óta a tanítók felajánlják munkájukat az EPOSZ-nak és igyekeznek az ifjúsági munkába bekapcsolódni." - olvashatjuk egy MINSZ jelentésben. Pankaszon Kovács Béla, Kaidon Káldi Géza, Őriszentpéteren dr. Végh József, Répce­szentgyörgyön Molnár Sándor, Viszákon Magyar Gyula, Alsórönökön Horváth József, Náraiban Kiss István tevékenykedett aktívan az EPOSZ szervezésében és a munka megindításában , 68 Az MDP szervezetei is segítették az EPOSZ megalakulását a megye falvaiban. Gencsapátiban, Nagycsömötén, Pösén, Gyöngyösfaluban a pártszervezet kezdeménye­zésével alakult meg a parasztifjúság egységszervezete. 1948 júniusában a megyében újabb 44 EPOSZ-szervezet alakult. Októberben már 124 szervezetben 3833 fiatal tevékenyke­dett, majd novemberre a szervezetek száma 136-ra, a taglétszám pedig 4200 főre növeke­dett. 69 A tagság nagy részét ekkor még a fiúk alkották, bár Telekesen, Merseváton (50%), Kemenessömjénben, Nemeskocson (14 főből 10 leány), Hegyháthodászon, Vönöckön (19 leány), Sorokpolányban, Egerváron, Magyargencsen már eredményesen működtek a leánykoszorúk. 70 A megyében megindított szervező munka tehát eredménnyel járt. A reakció azon­ban továbbra sem nyugodott bele vereségébe, és nem mondott le a parasztifjúság meg­nyeréséről. Próbálkozásaik néhány helyen eredményesek voltak. Hatásukra a középpa­raszt fiatalok Rádóckölkeden, Kemenesmagasiban, Gyöngyösfalun, Gyöngyöshermán­ban az iskolák államosítása ellen foglaltak állást. A vámoscsaládi, a kisunyomi, az alsórönöki és ostífyasszonyfai eseményekről pedig már szóltunk (szervezet feloszlása, titkár lemondása). A klerikális reakció támadása az EPOSZ ellen az őszi hónapokban bontakozott ki teljességében. Rábagyarmaton, Gasztonyban, Kisunyomban a pap az EPOSZ-t erkölcs­telennek minősítette, az EPOSZ megyei titkáráról erkölcsi vonatkozású adatokat gyűj­tettek és a KALOT-ot igyekeztek illegális formában újjászervezni. A kelédi templom szentelésekor a szónok ugyancsak a demokrácia ellen lépett fel. Az egyház által indított akciók néhány helyen ismét eredménnyel jártak. A celldö­mölki Mindszenty-nagygyűlésen a környező falvak EPOSZ-tagjainak egy része is megje­lent, Izsákfán, Oszkón, Celldömölkön és Szombathelyen klerikális ifjúsági egyesületek szerveződtek. A kisunyomi fiatalokat a vasvári búcsúra vonultatták fel, Oszkóban az EPOSZ-gyűlésen EPOSZ és kommunista ellenes tüntetést rendeztek. Nádasdon a pap 40-45 fiatalt aktivizált és egy reakciós szellemű színdarabot tanított be velük. Répcela­kon bibliaórákra csalogatták a fiatalokat, Vámoscsaládon erős egyházközségi énekkart alakítottak, Vönöckön pedig illegális katolikus és református hitbuzgalmi kört szervez­tek. 71 S a példákat sorolhatnánk tovább. Mintha a MADISZ elleni támadások, vádasko­dások éledtek volna újjá. Ezen aknamunkának tudható be, hogy 1948 decemberében az EPOSZ-szervezetek egy jelentős része nem fejtett ki aktív tevékenységet. A fentiekben felsorolt községeken túl nem működött a gércei, a nemeskeresztúri, a halogyi, az ivánci, a répceszentgyörgyi és a telekesi szervezet sem. 72 A reakció aknamunkája érződött az EPOSZ-tagok szövetkezetekkel szemben tanú­sított magatartásán is. Míg 1948 januárjában a szövetkezeti mozgalom támogatásáról értesülünk, addig decemberben már ellenséges hozzáállás tapasztalható : „A szövetkezeti mozgalomba ez ideig igen kevés ifjú van bekapcsolódva, annak ellenére, hogy ezzel a kérdéssel agitacionkban és előadásainkban igen sokat foglalkoztunk. Megközelítőleg sem foglalkoztunk azonban eleget ezzel a kérdéssel. Mutatja ezt az is, hogy egyik legjobb 376

Next

/
Thumbnails
Contents