Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)

Helytörténet - Söptei István: A MINSZ megalakulásától a DISZ zászlóbontásáig (Az ifjúsági mozgalom története Vas megyében 1948. április–1950. június)

EPOSZ-csoportunkban, Uraiújfaluban, a táblás művelés ellenes hangulat van." 73 ­olvashatjuk a megyei ifjúsági titkár jelentésében. E nehézségek leküzdésére, a szervezetek megerősítésére voltak hivatottak a SZIT­esek, a Diákszövetség és a népi kollégisták említett falujárásai, patronázs-tevékenységük. Az 1948 novemberi celldömölki parasztifjúsági értekezlet, amelyen részt vettek a szom­bathelyi és celldömölki népi kollégisták is, e felvilágosító munka hatására Mindszenty ellen foglalt állást. A répcelaki EPOSZ-osok ugyancsak elítélték Mindszenty demokrá­cia-ellenes magatartását. 74 Természetesen, az elmondott példák ellenére, az EPOSZ-mozgalom már 1948-ban szép eredményeket tudhatott magáénak. A szervezeti keretek megteremtésével egyidejű­leg az EPOSZ megyei szervezetei bekapcsolódtak az országépítő mozgalomba, s elsősor­ban termelést segítő tevékenységük, társadalmi munkájuk érdemel említést. Az egyházas­keszői EPOSZ már 1948 márciusában 2 hold gyümölcsöst gondozott társadalmi munká­ban. Az alsószelesteiek a sportpálya rendbehozásán fáradoztak, Hegyhátszentmárton­ban utat, Felsőmarácon sportpályát és kultúrházat, Zsennyén ugyancsak sportpályát építettek. A fásítási programban áprilisban 3000 facsemetét ültettek el. Nagysimonyi és Káld EPOSZ-szervezetei között termelési verseny bontakozott ki. 1948 májusában az uraiújfalui EPOSZ 40 kat. holdon magkender-termesztési versenyre hívta ki az ország EPOSZ-szervezeteit. A Duna-Tisza csatorna építésére 100 Vas megyei parasztfiatal jelentkezett. 75 A centenáriumi munkaprogramok megvalósítása is, azokon a helyeken, ahol az EPOSZ megalakult, az egységes parasztifjúsági szervezetre várt. Az egervári EPOSZ például Szabadság-teret épített, utat javított, kastélykertet rendezett, hadigondozott lakásépítésén segédkezett, aratási munkákban vett részt. Jó munkájuk eredményeként az Ifjúsági Munkabrigádok Országos Főparancsnoksága rohambrigáddá nyilvánította őket és brigádzászlót adományozott az EPOSZ-nak. A szentivánfai EPOSZ egy hadiöz­vegy gabonáját takarította be társadalmi munkában. Az EPOSZ megyei titkársága az iskolák helyreállítására 2 rohambrigádot szervezett. 76 • A kemenesmihályfai EPOSZ a vasúti megálló földmunkáinál 9000 órát dolgozott, a rábakovácsiak a napközi otthon építésénél segédkeztek. A pankaszi fiatalok 3 fiú és 2 leánybrigádot alakítottak és a kultúrház építési munkáiban vettek részt. Az uraiújfalui EPOSZ rohambrigádja az iskola mellé tanítói lakást épített. 77 Az EPOSZ-szervezetek kivették részüket a kultúr- és sportmunkából is. A centená­riumi év kulturális célkitűzései erre jó lehetőségeket teremtettek. A Petőfi-emlékhelyek avatásakor a szervezetek kultúrcsoportjai működtek közre. Egy 1948. júniusi jelentés szerint „a falusi kultúrgárdák közül az egyházaskeszői EPOSZ kultúrgárdája végzett jó munkát és a szomszéd községek kultúrgárdáival csere-vendégszereplést bonyolított le. Általában az EPOSZ az egész megyében tevékenyen belekapcsolódik, sőt irányítja a falusi kulturmunkat." Az acsadiak, a vasváriak színielőadásokat rendeztek, a nádasdi EPOSZ kultúrgárdája Halogyon vendégszerepelt. A kultúrmunka területén különösen az uraiújfalui és a szentkirályi szervezet tűnt ki. 1948 októberében az egervári, a vasvári, az ostffyasszonyfai, a nádasdi, a kisunyomi, a répceszentgyörgyi, a táplánszentkereszti, a rábagyarmati, a nárai és a molnaszecsődi EPOSZ kultúrműsorral egybekötött Kom­szomol-ünnepségeket rendezett. 78 Az EPOSZ foglalkozott a tagság általános és szakmai képzésével is. A répceszent­györgyi szervezet heti 2 órában ismeretterjesztő előadásokat rendezett, Alsószelestén művelődési tanfolyam indult. A nagyrákosi EPOSZ az MNDSZ-szel közösen szövőtan­folyamot szervezett leánytagjai számára. Az EPOSZ-osok általában aktív részesei voltak a „Szabad Föld Téli Esték" sorozatának. Pankaszon például „Az ifjúság a 3 és 5 éves • . 377

Next

/
Thumbnails
Contents