Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)

Helytörténet - Csák Zsófia: A szombathelyi „Társadalmi Forradalom” című lap történetéről

szavazás útján el lehetne érni azt, amit hosszú évek forradalmi heve nem tudott megvaló­sítani. A szociáldemokrata párt pedig mindent egy lapra tett fel, s az általános választó­jog mellett a szocialista végcél hangoztatását elmulasztotta. 19 „Pártgyűlés előtt" írt cikkében helyteleníti, hogy a szociáldemokrata sajtóorgánum, a „Népszava" a várakozás taktikáját ajánlja a szakszervezeteket ért támadásokra. A méltó választ - általános sztrájkot - nem alkalmazta. Mindez azért fontos, mert a kongresszus itt a közvetlen közelben, s a munkásság csak folytatja meddő harcát az általános választójogért. Pedig „H" szerint ez nem a munkásság követelése, hanem polgári követelés. „A pártgyűlés van hivatva eldönteni azt, vajon a politikai jogok, nevezetesen az általános választójog megéri-e azokat a súlyos áldozatokat, melyeket a munkásság eddig hozott érte. Az általános választójogért folytatott harcot dűlőre juttatni és általa a munkásság lekötött erőit felszabadítani: ez lesz a pártgyűlés legfontosabb feladata." 20 A következő­ket ajánlotta a pártgyűlés figyelmébe : - a szakszervezeti mozgalom forradalmi szervezése - a munkásság nevelése - antimilitarista propaganda - valamint hogy ragaszkodjanak az osztályharc alapjához. A cikk végén felhívással fordult a kongresszusi küldöttekhez : „Kongresszusi küldöttek! Fontos kérdésekről vagytok hivatva dönteni. A magyar mun­kásmozgalom legközelebbi jövője a ti kezetekben van. Ne engedjétek, hogy a munkásság osztályharca a napi politika piszkos hullámaiba merüljön, ne engedjétek, hogy nagy elvi kérdéseink a személyi kérdések tömegében eltűnjenek. Nem személy, hanem rendszervál­tozást várunk tőletek. És abban a reményben, hogy ti ezen nagy feladat megoldásánál rendületlenül ki fogtok tartani, testvéri üdvözletünket küldjük tinektek!" 21 A lelkes hangnem, amelyen a pártgyűlés előtt szólalt meg „H", a kongresszus után lehűlt. „A pártgyűlés" című cikkében elismerte, hogy bár hangzott el kemény bírálat is a küldöttek soraiból, a pártgyűlés a magyar munkásmozgalom irányát egyáltalában érintetlenül hagyta és teljesen az általános választójog jegyében folyt le. Ez a politikai akció tiszta osztályharc alapján álló munkásmozgalmat nem eredményezhet, mert „.. .a parlamenti munkáspárt, hogy gyakorlati céljait megvalósítsa, kénytelen lesz a polgári pártokkal rövidebb vagy hosszabb fegyverbarátságot kötni és a munkásosztály legsaját­ságosabb érdekeit figyelmen kívül hagyni." És a cikk végén összefoglalja: „Nincs okunk szépítgetni, tisztán látjuk, hogy a szociáldemokrata párt tovább fog haladni a törvényes­ség ösvényein az általános választójog felé. Hogy mikor fog küzdelme lezáródni, nem tudjuk. Hogy milyen eredménye lesz ezen harcának, az nagymértékben azon fegyverektől fog függni, melyekkel küzdelmét folytatja. Bármilyen eredménnyel végződjön is a küzde­lem, nem a munkásosztály lesz az, mely annak hasznát látja. Mi szívből óhajtjuk, hogy a munkásság harcát siker koronázza, mert nem szabad, hogy évek erőfeszítése a várt eredményt ne hozza meg. De kívánjuk az általános választójogért folytatott küzdelem sikeres befejezését már azért is, mert csak azután fog beigazolást nyerni a mi álláspon­tunk. Mindenesetre azonban reméljük, hogy ez a küzdelem minél előbb lezáródik, s hogy a magyar munkásmozgalom lekötött erői minél előbb felszabadulnak. Mert még egy pár ilyen esztendő, és a magyarországi munkásmozgalom a polgári radikalizmus színvonalá­ra süllyedt." 22 A cikk lezárásánál használt „mi" megfogalmazás mutatja, hogy itt a lapot szerkesztők közös véleménye fogalmazódott meg. Batthyány jelentetett meg külön antimilitarista, május 1-jei és Párizsi Kommün emlékszámot is. Az újság már a második számban felhívást közöl, hogy márciusban a katonai sorozások alkalmából külön antimilitarista számot fog kiadni. A lap és a propaganda célja, hogy a katonaság három éve alatt a katonák önállóan gondolkodó, emberiesen érző emberek maradjanak. Felhív, hogy terjesszék, árulják, osztogassák, mutassák, magyarázzák a lap különkiadását. Kéri, hogy az olvasók küldjék be a szerkesztőség címére mindazok neveit és lakcímét akikről tudják, hogy most kerülnek sorozás alá. 355

Next

/
Thumbnails
Contents