Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)
Régészet - Makkay János: Rézkori aranykorongok a későbbi Pannonia provincia területéről
20,12 vagy 21,18 gramm, Patay szerint 21,24 gramm. A leltárkönyvből az derül ki, hogy 120 Koronáért Kanitz Antaltól vásárolták. Kétségtelenül ovális formájú volt, ez még akkor is jól látszik, ha ma erősen összegyűrt állapotban van. Ovális volta miatt alaposan eltér a többi rézkori korongtól, viszont hasonlít a Bánát korai bronzkori korongjaihoz, az óbébai és mokrini darabokhoz. Három dudorja, a peremet kísérő egy pontsora viszont kétségtelenül a rézkori csoportba sorolja. (IV. tábla.) Egy kis része hiányzik. Minden bizonnyal erre a korongra vonatkozik a következő, valószínűleg Rómer Flóristól származó adat: „Trottina József aranyműves úrnál láttam egy fél, 6 6 /16 aranyat nyomó 3 dudorú aranylapot, mely állítólag Ó-Szőnyön, a pannonia nevű dűlőn találtatott volna. (Leleti törvényeink következtében, minden régiség Ó-Budáról, Ó-Szőnyről, vagy Duna-Penteléről valónak mondatik, a régészeti tudománynak nem csekély kárával!). Az összetört, ketté vágott lemez, melynek átmérője 4", egészen hasonlít a csepiniekhez és a Német-Újhely melletti Lange Wand-nál találtakhoz." Az adatok szerint a darab súlya 22,31 gr, átmérője 10,53 cm, és ezek jó megközelítéssel megfelelnek az MNM-ben lévő darabnak, szintúgy a tárgy ovális formája, illetve kettévágott és összegyűrt állapota. Ami a lelőhelyet illeti, arra már Rómer Flóris megadta a magyarázatot: további, hiteles források nélkül Ószőny nem fogadható el lelőhelyként. Az MNM-be való kerülés útját, tehet a darab 1869-1900 közötti sorsát nem ismerjük. Patay 1958, 44, XVII. t. 6. Az óbébai korongokra Bóna 1965, 32-33; Mokrin: Giric 1971, 229-230 és LXXXIII. t. 13, valamint Foltiny 1972, 52-53, II. t. 5 és III t. A-B-C, Arc Ért 1,1869,298.. 19. Ausztria-Magyarország, ismeretlen lelőhely. A darab 1905-ben a karlsruhei Marc Rosenberg gyűjteményben volt, és nem tudjuk, honnan és hogyan került oda. Bár annak idején két helyen is közölték, átmérőjét csak sejtjük : körülbelül 11 cm, súlyát viszont nem ismerjük. Szintén ismeretlen mai holléte is. Három dudoros, a peremet három sor poncolt dísz kíséri, amely inkább emlékeztet a két csepini korong (a katalógusban a 6-7. darabok a II. és a III. táblán) rövid, pálcika alakú, egymással szögben találkozó díszeire, mint az apró kerek gyöngyökre. A két-két átfúrás mellett a pereme ki van törve. Hiányzik róla a befelé tartó két rövid szalag, vagy az átfúrásokat kerítő nyitott háromszög-minta is. Egyáltalában, formája, kivitele és díszítése nagyon hasonló az előbb említett két csepini darabra. Könnyen lehet tehát, hogy egy olyan koronggal állunk szemben, amely a hat csepini közül az egyik, mégpedig feltételes mérete alapján a kisebb pár valamelyike. Nem tartjuk kizártnak azt sem, hogy azonos lehet Kárász Géza egyik vagy Storno Ferenc korongjával, sőt a csepini származás és e két gyűjteményből való eredeztetés nem is zárja ki egymást. A csepini eredet kérdését könnyen eldönthetné, ha ismernénk a súlyát, azonban Karlsruhe-ban mindeddig nem sikerült rábukkanni a nyomára. (III. tábla) Marc Rosenberg, akinek egykor a korong a tulajdonában volt, híres műgyűjtő, továbbá az ötvösmesterségről szóló hatalmas munka szerzője volt. Sajnos, monumentális könyvének három kötetében nem esik szó erről a korongról, sem abban a katalógusban nem jelent meg bővebb ismertetés, amely az 1905. évi strassburgi kiállításra készült. A Rosenberg-gyűjteményt 1929-ben Berlinben a Hermann Ball és Paul Graupe és társai cég bocsátotta árverésre, az ehhez készült katalógusban ugyancsak nincs nyoma korongunknak. Valószínű, hogy már korábban eladta tulajdonosa, vagy nem tartotta méltónak ezt a „barbár" munkát ahhoz, hogy gyűjteményének valóban pompás ékszerei mellett felsorolja. Tekintettel arra, hogy nevezetes műgyűjteményből származó tárgyat sehol a világon nem szokás beolvasztás céljára megvásárolni, abban bízunk, hogy soraink olvastán valahol valaki felfigyel a darabra. Az egyetlen kivétel az lenne, ha Rosenberg az első világháború éveiben korongját hadi célokra beolvasztásra ajánlotta volna fel (lásd a monarchia „búzakötvényeinek", harangjainak, jegygyűrűinek és réz mozsarainak a sorsát!). 109
