Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 15. (1981) (Szombathely, 1988)

Helytörténet - Zsiga Tibor: A nyugat-magyarországi fegyveres felkelés és Vas megye 1921

terület átadására, Ausztria annak átvételére készül. Létrehozta a területek átadására a „Szövetségközi Katonai Bizottságot" (amely később tábornoki bizottságra változott). A fejlemények arra késztették a magyar kormányt, hogy a tárgyalások folytatásával párhuzamosan más intézkedéseket is tegyen. Kezdetben megszüntette az erőszakos ellenállásra vonatkozó előkészületeket, de eltűrte az év elején kezdődött és egyre erősödő titkos szervezetek - mint pl. az „Etelközi Szövetség" (rövidítve: EKSZ) és nyílt szervezetek, mint pl. a Magyar Országos Véderő Egylet (rövidítve : MOVE) a Területvédő Liga - ez irányú előkészületeit. A több szervezet által befolyásolt ellenállási mozgalom leghatékonyabb tömörülése az „Etelközi Szövetség" által létrehozott ugyancsak titkos testület a „Honvédelmi Bizott­mány" lett. A szervezet elnökségét „Feltámadás Vezetőségének" nevezték el. Célja a terület átadásának minden eszközzel való megakadályozása volt. 9 Már a megalakuláskor kirobbant a vita arról, hogy ki legyen az elnök; ezúttal Gömbös Gyulának sikerült a vezető posztot megkaparintania. Hozzálátott a Trianon által megjelölt vonaltól keletre az anyagi, személyi bázisok kiépítéséhez. 1921. augusztus 15-én Vass József miniszter képviselői beszámoló gyűlést tartott Vasváron. Ezen mintegy 10 000 fős tömeg jelent meg. A gyűlésre elkísérte Bethlen István miniszterelnök. Vass beszédének elhangzása után Bethlen szólalt fel. Felszólalását a nyugat-magyarországi kérdésnek szentelte. Elmondta, hogy békés megegyezésre töreke­dett a kormány. Sem az első javaslatokat, sem a terület igazságos megosztására vonatko­zó elképzeléseket nem fogadták el az osztrák hatóságok - mondván - csak a terület teljes átadása után hajlandók erre. A tárgyaláson támasztott osztrák feltételt, mely szerint csak átadás után hajlandók tárgyalni a területekről, a magyar kormány ezt nem veszi komo­lyan. Kijelentette: „Ezúttal érdekeink köteles szem előtt tartásával mondjuk ki és vegye Ausztria tudomásul, hogy ha baráti jobbunkat visszautasítja, akkor tudni fogjuk ha­zánkkal szemben fennálló kötelezettségeinket. Kénytelenek leszünk ... még a retorzió eszközeivel is élni..." 10 A miniszterelnök kijelentései nagy visszhangra találtak kül- és belföldön egyaránt. Kimondott bátorítást adtak a már addig is szervezkedő csoportoknak, amelyek az év tavaszától kezdődően csakis a fegyveres ellenállásban látták a területek megtartásának lehetőségét. A bécsi magyar nagykövet Ditrich alezredesre való hivatkozással olyan információt küldött a külügyminisztériumba, miszerint Schura Károly István nevezetű személy Ausztriából Sopronba utazott, hogy ott a „nyugat-magyarországi szocialistákat felfegy­verezze". A kiürítés után a hatalom átvételére, majd a gyárak szocializálására készülnek. Ez az információ alkalmat és alapot adott a kormánynak arra, hogy 1921. augusztus 10-én útba indítsa Felsőőrre az I. Országos Csendőrtartalék zászlóalj három századát, melynek a parancsnoka Prónay Pál volt, de aki az ellene folyó hadbírósági eljárás miatt kénytelen volt átadni az egység vezetését helyettesének Rantzenberger Viktor százados­nak. Ezzel egy időben Kismartonba indították a II. Országos Csendőrtartalék zászlóaljat Ostenburg - Moravek Gyula őrnagy parancsnoksága alatt. Mindkét egység hírhedtté vált a fehérterror alatt kegyetlenkedéseivel. Mindegyiket igénybe vehette a kormánybiz­tos a rend és a nyugalom fenntartására. Ezenkívül még felhatalmazást kapott a Zala megyei csendőrtartalék 2. századának, a szombathelyi csendőrkerületi parancsnokság erőinek és a budapesti csendőrkerületi parancsnokság Bicskén állomásozó fél század lovasságának igénybevételére, az esetleges rendbontások megakadályozására. 11 A szombathelyi katonai körletparancsnokság 1921 augusztus 14-én elkészült a részletes kivonási tervvel. Meghatározta benne a magyar katonai erők és eszközök, a közbiztonsági szervek kivonulásának pontos út- és időrendjét. A tervben már augusztus 19-én módosulás történt. Ekkor a kormánybiztos közölte: a kivonások 48 órával később kezdőnek, ennek megfelelően a többi időpont is módosult. 12 415

Next

/
Thumbnails
Contents