Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 11-12. (1977-1978) (Szombathely, 1984)
Természettudomány - Uherkovich Ákos: További vizsgálatok az Őrség nagylepkefaunáján (Lepidoptera). – Nyugatmagyarország nagylepkefaunája III.
Hasonló — környező alacsonyahb vidékekre való szétterjedés — több helyen is megfigyelhető hazánkban, pl. a Mátra és Bükk fajainak leereszkedése az Alföld északi peremére, a Tiszahát sok montán faja is nyilván mostanában ereszkedett le Kárpát-Ukrajna hegyeiből és a Zempléni-hegységből. E terjedő fajok — és még számos fel nem sorolt — nagyrészt euroszibíriai areájú. 4. A jelenkori terjedés másik iránya a Varga (1963, 1964) által is említett délkeleti—délnyugati irányból végbemenő benyomulás. Ez az ún. „Sibylla"-típusú fajok jellemzője. Közülük néhány előrenyomulása során elérte az őrség területét is. Ez itt éppen ellenkező irányú terjeszkedést jelent. Ilyen délkelet felől érkezett elemek: Aplasia ononaria Fuessl., Zanclognatha tenuiális Rbl., Lomographa cararia Шт., Apamea syriaca tallosi Kov. et Varga, Apatele alni L. Az ide tartozó fajok általános elterjedési területe is különbözik az előbbiekben felsoroltaktól, ugyanis ezek areájának súlypontja délebbre van, sokszor nagy területeken hiányoznak (diszjunkt area). Egyrészük mocsárkedvelő, és számukra az atlantikus hatás erősödése javuló feltételeket biztosít s kedvez recens térhódításuknak. 5. Hiányoznak a homoki elemek, valamint a mészkedvelők. A régebben homokvidékeinken sokfelé gyűjtött Colias myrmidone Esp. most csak itt gyűjthető, de ez a faj tulajdonképpen nem is igazi homoki elem. Igen érdekes néhány — inkább mészkedvelőnek ismert — faj előfordulása : Glaucopsyche alexis Poda, Lysandra dorylas Schiff., Cupido minimus Fuessl., Philotes vicrama Moore. E fajok közül azonban több ismertté vált a Dél-Dunántúl hasonló adottságú élőhelyeiről is, sőt, némelyikük a Dél-Alföldön is előkerült (Uherkovich 1973). A nagy lepkefajok hernyóinak tápnövényei szerint a következők jellemzik az őrségi faunát: A hazai nyíren, égeren és tűlevelűeken élő nagylepkefajok csaknem kivétel nélkül előfordulnak az örségben. Ezek fajszáma és egyedszáma általában magasabb^ mint az ország más területein (vö. Uherkovich 1978b, 1978d, 1980b). A nyáron, fűzőn élő nagylepkék mennyisége országszerte jóval egyenletesebb, ezek mennyisége az örségben sem kiugróan magas. A „zárt tölgyes öv" egyes részein több tölgyön élő faj él, mint az őrségségben. Itt elsősorban a szárazabb tölgyesek fajai (cseres-tölgyesek, molyhostölgyesek) fajai hiányzanak. A sok extrazonális előfordulás miatt számos bükkön élő fajt is kimutattunk. Ezek mennyisége — mind faj, mind példányszáma — nagyobb ugyan, mint a DélDunántúl jórészén; viszont kisebb, mint a Középhegység (főleg a Bükk- és a Zempléni-hegység) zonális és extrazonális bükköseiben. * A Varga (1963, 1964) által megadott ihazai állatföldrajzi felosztást az itt, illetve a Dél-Dunántúlon végzett kutatások alapján módosítani kell. Ugyanis Varga felosztásának elkészítésekor még nagyon kevés dél- és nyugat-dunántúli anyaggal tudott dolgozni, zömében a régi gyűjtők által alaposabban feldolgozott Kőszegi-hegységgel, Kaposvárral és a Mecsekkel. Alig volt ismert NyugatMagyarország többi része (így például az őrség is), Zala, Somogy (például a Zselic nagy része, Belső-Somogy Daránnyal) és Baranya síkvidékei (főleg a Dráva-sík). Ugyancsak kiegészült a faunakép az Északi Hegyvidékhez csatlakozó dombok és az Alföld-peremi részek vizsgálatával, sőt, maga az Alföld is számos érdekes adatot szolgáltatott (pl. Hortobágy, Duna—Tisza köze, Szeged környéke, Mezőföld kutatása). 91
