Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 11-12. (1977-1978) (Szombathely, 1984)

Helytörténet - Bariska István: A kőszegi pestisszobor szobrászának felfedezése (Servatius Leitner soproni mester kőszegi munkájáról)

Ez már a mesterségbeli tudás bizonyítéka, hiszen a tartalmilag és formailag erre az időre némiképp már kötött ábrázolási feltételeiket be kellett tartani, de a részimegoldások már a mester tehetségétől, teremtőlképességétől, alkotó kedvének játékától függtek. Azzal ugyanis, hogy Servatius Leitner a csavart korintuszi oszlopfő frontális oldalán a középső alkantusz levél helyére, az abakusz és az asztragal közé faragta ki a szétterjesztett szárnyú galambfigurát, kockázatos megoldást vállalt. Ez azzal a veszéllyel járhatott volna, hogy a Szentháromság ábrázolási egységét szétválasztja.. Ügy érezzük azonban, hogy ez nem következett be. A kompozíció egységét sikerült megőriznie. Egyfelől azzial, bogy a tiarás főalak lábaihoz három, az oszlopfőbe helyezett galambszimbólumhoz két puttófigurát faragott. Ezzel a motívumismétléssel is hangsúlyozta a kompozíciós egységet. Másfelől a galambot az oszlopfő volutáinak magasságvonalába helyezte, úgy, hogy a fejrész érinti az abakusz szélét. Ugyanakkor az oszlop egészén körbefutó gomolygó felhlőmojívumot az abakusz felett, a szobor lábánál úgy ismételte meg, hogy játékosan tükörképe legyen a volutáknak. Lényegében ez is motívuimlismétlés, dekoratív jellegén túl szerkezeti egységet is biztosít: ebbe képzelte el a két főalakot, az Atya jobb és bal lábánál fekvő, valamint la 'kereszt tövénél előre tekintő puttófigurákat. A galamb szimbólumot hátterében még erős fénysugárzással hangsúlyozta. A négyszögletű oszlopfőbe faragott összesen hét akantuszlevelet már nem cifrázta túl, nehogy rovására menjen a frontális rész figurális elemeinek. Érdemes megfigyelni az oszlopfőre emelt főalak tartását. Az trónszéken ülő Atya a keresztet, rajta a megfeszített Fiúval, a kereszt vízszintes karjainak csúcsán alsó tenyérfogással szorítja melléhez, úgy, hogy a hosszgerenda „INRI" feliratos részét már szakállával takarja. A hosszgerendát eközben a „földre" támasztja, félig terpesztett lábak közt comb magasságban még egyszer alátámasztja. Az egész kép mozgalmassága ellenére hallatlan nyugodt. Ennek együk oka az, hogy a mester az ülő alakot láb- és f őtartással a merevségből kibillentette, de példának okáért ugyanezt a kereszttartással 'ellensúlyozta. A főpapi palást vállakról és karokról lehulló szárnyai határozott keretet adnak ennek a mozgalmasságnak. Ennek titka pedig a szerkesztésben érvényesülő háromszögélésben van. Legszebb példája ennek a lábnál elhelyezett puttófiguráké. Fordított háromszögű kompozícióban rímelnek a főalak fő- és kéztartásának háromszögű szerkesztésére. A példákat folytatni lehetne ezen az egyetlen (képen belül is. Ennyi elegendő azonban arra, hogy a geometrikus szerkesztési elv egy kitűnő mester kezében mozgalmasságot teremt merevség helyett. A Servatius Leitner-féle hármas tagolásban a tulajdonképpeni csavart, henger alakú oszlop és a derékpárkányzat együtt szerepelt. Minthogy a Szentléleket szimbolizáló galambot az oszlopfőre helyezte, az oszlopfő elemzésével szükségszerűen meg kellett kezdeni magának az oszlopnak a műleírását. Érdekes, hogy a legtöbb figyelmet a szerződés ennek a leírására szentelte. Elég ennek igazolására a contractus harmadik pontját újraolvasni. Ettől a kész mű sem tért el. A megközelítőleg 3,5 méter magas oszlop spirálja balról jobbra csavarodik. Az oszlopfőtől asztragal, a derékpárkányzattól toruszok válasszák el. Az oszlop erős, hangsúlyos csavarodását kétféle módon is ellensúlyozta. Egyrészt azzal, hogy a spirált követő mély vájatot gyűrűzve gomolygó felhőspirállal töltötte ki. Ezzel visszafogta a spirál lendületét, de egyben plasztilkusabbá tette az oszlop felületét. 3Í0