Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 11-12. (1977-1978) (Szombathely, 1984)

Néprajz - †Csaba József: Adatok a Murántúl (Prekmurje) északi részének fazekasságához

Mestere, az 1933. évben elhalt bátyja, KÜCSÁN Sándor volt, aki felszabadulásától (1887) haláláig Kerkaszabadhegyen dolgozott. Az ő keze alatt inaskodott 1897-től 1900. évig, mely időtől bátyja haláláig közösen munkálkodtak. KÜCSÁN Ferenc nem tudott arról, hogy falujában, vagy annak környékén valamikor a gerencsérek céhbe tömörültek volna. Mégis erre enged következtetni elbeszélésének az a része, mely szerint tanonc korában a péterhegyi gerencséreknek voltak nyeles lámpásaik és ezeket más községbeli fazekasok temetésekor mindig kölcsön kérték tőlük. Ilyenkor a temetési menetben négy helybeli gerencsér halottvivő széken (mertvecsna sztolec) vitte az elhunytat, négy másik a lámpásokat (mocsárszki lampaske), egy pedig elöl a keresztet (krizs). Temetésre eljöttek a közeli falvak összes gerencséréi, a mesterek (májszter), a felszabadült legények( lagyen), sőt az inasok (injas) is. A mesternek az inasidőre nem fizettek semmit, viszont a tanoncnak egyéb házkörüli munkát is kellett végeznie. Felszabaduláskor mestermunkát nem készítettek. Az edények készítéséhez szükséges agyagot (mocsánszke zeimla) a szomszédos Péterhegy község határában szedték. Ezt a helyet, agyagbányát, ahol a legalkalmasabb nyersanyag található, „mocsárszke orabe"-nak nevezték. Itt 2—3 méter széles lyukat ástak. Felső réteg a humusz (cserna zeimla), alatta a kavics (souder), közvetlen ez alól pedig a keresett fehér agyag (beila zeimla) került elő, ami rendszerint már három méter mélységből bányászható. A függőlegesen ásott aknának ezt a legalsó rétegét sokszor 5—6 méternyire kiszélesítették vigyázva arra, hogy be ne amoljék. Az akna alján a fehér agyagot vékába (krbüla) rakták és feladogatták a nyílás oldalfalába vájt lépcsőfokon (sztuba) állónak, aki viszont tovább adta az akna szélén elhelyezkedett társának. Utóbbi az így (kibányászott földet kupacba (küp) halmozta. Régebben rendszerint három gerencsér társult az agyagbányászáshoz. Ezek egymás között megosztották a munkát és a feladogatott földet külön-külön halomba rakták. Az agyag kibányászásához létrát nem vittek magukkal; mindössze egy-egy rozsszalmából font vékát, rövidnyelű csákányt (krcsavka) és lapátot (lopata). Az agyag kiszedése után az aknába, annak környékén össze szedett szemetet, gazt, faágakat dobáltak és utána bele szórták még a kiásott humuszt és kavicsot is. Ez a betemetés nem volt tökéletes s az így keletkezett nyílásba alkalomadtán elhullott állatokat dobáltak. Ujabban az agyagbánya tulajdonosa megkövetelte, hogy a réseket gondosan betemessék. A kiszedett agyagért 1943ban 5 Pengőt kellett fizetni; amikor hárman álltak össze bányászni és sokkal több agyagot szedtek ki: háromszorosa volt a fizetség. Egy-egy gerencsér ilyenkor klb. */г m

3 agyagot szállított haza tehénfogatán egy fordulóval. Miután fejenként legalább 2 szekér rakományt szállítottak el, így egy alkalommal kb. 3 m

3 agyag került kibányászasra. Szállításkor a szekérre kocsikast (koós) tettek fel és abba rakták az agyagot. Egyes helyeken az agyag bányászásakor a kavicsréteg alatt 8—10 cm vastagságban sárga agyag (zsouta zeimla) található. A gerencsér ezt is összeszedte és mint edényfestéket (farba) használta fel. Viszont az itt-ott előbukkanó piros színű agyagot már nem gyűjtöttték össze. A fehér festéket a boltokban vásárolták. A mázhoz szükséges finom szemcséjű homok (peiszek) a patak medréből került kibányászasra. Ezt előbb kimosták, majd szárogatás után kézirostán (reseto) átszitálták. A haza szállított agyagot otthon az udvaron KÜCSÁN kupacba rakta, 5 cm 298