Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 9-10. (1975-1976) (Szombathely, 1980)

Néprajz - Bárdosi János: Chernel István fertői és hansági kutatásai

te, hogy — ha csak tehette — minden szabad idejét itt töltötte, főleg a soproni tartózkodása idején. Éppen ezért talán nem érdektelen, ha levél- és naplórészletei alapján munkáját és sorsának alakulását továbbra is figyelemmel kísérjük. Július 10-én írja Sopronból a fertői gyűjtőútján szerzett egészséges színére utalva: „A mint lehet megint ki megyek legalább egy vasárnapra, én csak a szabadban érzem jól magamat."

54 1889. júl. 16-án Sopron. „Kedves Kis Dórám, miután a meleg borzasztó arányokat öltött s a napban + 42 fokra emelkedett, szombaton kimentem Hegykőre. Mindjárt egészen másképpen éreztem magamat s friss voltam, egy villámütésnél sem gyorsabban változott meg minden érzékem. Két napot nagyon kellemesen töltöttem itt, fürödve, vadászva,járva kelve. Érdekes megfigyeléseket is tettem a sáskákat illetőleg és a madarakra vonatkozólag szintén. A nagy melegben azottban egész arczom nem csak lesült, hanem elégett s homlokomat kivéve olyan vagyok mint a piros itatóspapir csakhogy ez a pirosság igen fáj és éget mintha leforráztak volna. Cserkészni is voltam s kocsiról egy bakot igen kedvezőtlen körülmények közt golyóval elhibáztam. Csak falun lakhatnék, legalább nyáron! Alig birok tanulni ebben a hőségben. Most megint hivataloskodni kell, ha azonban lehet jövő vasárnap ismét kiszabadulok a városból. "

55 Ezután két elkeseredett hangú levelet is írt a meghiúsult erdélyi útjával kapcsolatban. Sopron 1889 júl. 27-én „Madarász is biztat Erdélybe Csatóhoz, aug. 1-én mennénk N. Enyedre s onnét Csatóval afogarasi havasokba zergevadászatra. Sirni tudnék ugy szeretnék vele tartani — s megint csak nem lehet. — Egyedüli örömöm volt Herman Ottó levele, ki igen szépen nyilatkozott utóbbi munkám fölött. "

S6 Sopron, 1889. aug. 2-án „Tegnap Madarásszal és Csatóval a fogarasi havasokba kellett volna mennem de tanulnom kell, szabadság nincs, pénz sincs. Egy kis üdülésre, hogy összeszedjem magamat megint egy időre, holnap Hegykőre megyek itt lesz tán egy pár jó órám — igen is kell már."

51 A következő levél a hegykői halászokról szól, melyben kifejezésre juttatja irántuk érzett mélységes szeretetét. Sopron 1889 aug. 6-án Forrón szeretett angyalom! Hegykőre szombaton este mentem ki, az estet Fertő Szt. Miklóson töltöttem, hol névnapot ültünk; másnap 5 órakor reggel bementem ladikon a Fertőre s délelőtt ott bóklyáztam „György" halásszal. Gyönyörű volt a tó, oly csendes mint egy tükör s tele temérdek viziszalonkával, különböző halászmadarakkal, sirályokkal. Felségesen (bár csak feleségesen) élveztem a nagyszerű képeket. A halászokkal sokat beszélgettem s megköszönték hogy az ügyükben irtam a halászati törvény megmásitása érdemében. Becsületes jóravaló emberek ezek s igen szeretem őket. Itt voltam egy jelenetnek tanuja, mely egész valómat meghatotta. Volt ugyanis a hegykői halászbokor közt egy öreg 74 éves ember is az öreg Kóczán Ferencz. Egészen ősz fej, de munkabíró mint a többi, beteg volt ha nem halászhatott, lelke oda forrott e mesterséghez. Mikor most a Fertő parton voltam a halászok ott teritgettek s hálót tisztítgattak a tó szélben, de egy idegen volt köztük s az öreg hiányzott. Egyszer csak látom hogy a nádbokrok közt ladikon jön kifelé a tóból lassan csáklyászva s bárkájában viszi a fogott halakat, de a bárkát is magával. Kérdeztem Györgyöt, mi dolog az, hogy az öreg magányosan kódog? Hát bizony megtudtam: „Ma reggel — monda — beállít az öreg, megáll szomorúan ránk néz és szemeiből megeredtek a könnyek, ugy szólván : Megsüketültem, nem halászhatok többé. " Mikor én láttam utolján volt a Fertőn, összeszedte szerszámját s egyet visszanézett birodalmára azután lehorgasztott fővel nekiindult a nagy legelőknek, alakja mindig kisebb lett s el198