Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 7-8. (1973-1974) (Szombathely, 1979)

Néprajz - Pusztainé Madar Ilona: Nemesládony és Tompaládony lakóinak állattartása

Egyéni legeltetés még a két világháború közötti időszakban is volt. Különösen a több földdel rendelkezők hagytak úgy kaszálót, rétet, hogy betakarulás (szénahordás) után a kaszálót is járatták jószágaikkal. Sokan elmondják, hogy akkor is kihajtottak, ha alig volt legelni való fű, mert a jószág úgy erősödött ha sokat járt. A temető melletti füves terület éjszakai legeltetésére is emlékeznek, ahol a jószágot jóltartották. Aratás és kukoricatörés után a tarlókat is legeltették, míg csak fel nem szántották. Legeltették ezenkívül az árokpartokat és a tagutakat, igaz, ezeknek az utaknak a szénahozama javarészben a községi kovácsé ill. kisbíróé volt, az előbbi a beteg állatok gyógyításáért, az utóbbi pedig a dobolásért kapta, kommenció-kiegészítésül. Ez a fajta legeltetés Pórládonyban is megvolt, de sokkal kisebb jelentőséggel bírt. Itt a hangsúly a közös legeltetésen volt. Egy egész telek után 8 db. nagyjószág mehetett a legelőre. A nagyjószágon 2 éven felüli szarvasmarha vagy ló értendő, két éves kor alatt két darab számít egy egésznek. A jobbágyfelszabadítás után szétvált a szántóföld a legelőjogtól, egymástól függetlenül adás-vétel tárgyai lettek (addig ugyanis csak együttesen voltak átruházhatók). A legelőjog örökáron való eladásakor a falu melletti káposztásföld is velejárt, jogonként 2,5 öl, ha csak bérbeadták egy meghatározott időre, akkor a káposztásföld a tulajdonos birtokában maradt. A tompaládonyiaknak 207 legelőjoguk volt,

1 ' ennek használata a jelen század elején a közbirtokosság irányítása alá került. A község közös földjén, rétjén 8 szekér széna terem, a két bika számára ez megközelítően elegendő. Mikor két bikája volt a községnek, a község rétjén termelt szénával etették őket. Volt idő, mikor nem volt apaállat, akkor Sajtoskálba vitték a tenyésztésre kiválasztott egyedeket. Nagyon szigorúan ellenőrizték a legelő használatát, a közbirtokossági elnök egy elöljáróval „végigrótta" —járta — a falut, minden háznál megnézték, hogy mennyi a kihajtandó állat. Ment velük a pásztor is, kosár volt nála, abba tojást raktak ajándékul, ennek egy részéből rántottát sütöttek és megkínálták vele az elöljárókat. Délután a pásztorok a gabonajárandóság felét szedték be. Ha több gyűlt be, mint amennyi járt (mindenki többet adott egy kevéssel), eladtak belőle, bort vettek az árán és az elöljárókat ezzel is megvendégelték. Egy példa a legelőjoghoz való ragaszkodáshoz: Volt olyan ember, aki örökléskor féljogot kapott, azt testvérével felváltva használta, egyik évben az egyik, másik évben a másik hajtott ki rajta. A közös legelőt tavasszal rendbehozatták, elteregették, elegyengették a vakondtúrásokat, a hiányzó foltokat fűvel, később lucernával bevetették, néhányan lóher-pelyvával szórták meg. A Repce és a Metőc partját is kitisztították, ahol az itatás történt. A pásztorok feladatához tartozott a gilicetövis irtása. Erre a célra kapát kellett volna hordaniok, de egyik sem tette. Nehezen is tehette volna, mert ha kapát cipel, hogyan viszi ostorát, botját. (Az Alföldön arra kötelezték a pásztort, hogy botja végére acatolót szereljen, s jártában-keltében irtsa vele a tövist, ez a munka csak így végezhető el.) Az állatok számbavétele A rovás után kimérték az elöljárók a legelőt, a pásztor pedig kicsávázta. Az ökrök, a tinók és az üszők ide mentek tavasszal, nyár elején pedig a Cigelre. A századforduló táján, mikor a ló tenyésztése általánossá kezdett válni, idecsapták a csikókat is. Némelyek szerint valamikor csikócsorda is volt, de ez elég bizonytalannak látszó adat. Jobbára az egyéveseket is idehajtották, néha késő ősszel a rúgott (féléves) csikót is, minthogy a csikók tavasszal születtek. A vasút elkészültekor, 1913-ban nehezen boldogultak a csikókkal, mind alá akartak szaladni a vonatnak, mert a vasút éppen a közbirtokosság legelőjén ment keresztül, így kiszorultak a csordából, pedig ott erősebbé, acélos felépítésűvé, jó teherbírásúvá nevelődtek volna. A fejőstehenekből álló csordát és a borjúkat sarjúbetakarítás után kihajtották a Berekalji 184