Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 5-6. (1971-1972) (Szombathely, 1975)

Természettudomány - Erdődy Ferenc: Adalékok a vépi kastély és park történetéhez

leírás óta egy félszázad telt el, ez az időszak, még egy kert életében is jelentős és sok változást hozott, itt mindenesetre az exóták között egy nagy létszámcsökkenés állott be. Ezért nem untatom az olvasót a valamikor itt előfordult fáknak felsorolásával, vagy ezek ismertetésével, ezt egy növényjegyzékben mutatom ki és most csak a jelenleg is meglévőkre szorítkozom. Ebben csak egyetlen kivételt szabadjon tenni, egy Araucaria araucana-ról van szó, melyet egy kép keretében (10. sz. kép) szeretnék bemutatni. Cirka 4 m. magas, sötétzöld színű, egészséges fa volt, melyen sűrűen álltak kígyószerű ágai. Minthogy a mi klímánk hidegebb a chilei tengerpart klímájánál, télre védelmül mindig csalíttakarást kapott. Ültetési idejét nem tudom, de az első világháború idején már öreg fa volt: ekkor elmaradt a téli takarás és így elpusztult. A jelenleg is itt tenyésző fák között feltűnik egy Thuja plicata (Thuja gigantea), mely valóban „gigantikus" teljesítményre képes öregebb korban: gyakori tulajdonsága ugyanis, hogy puhafás alsó ágai felfeküsznek a földre és legyökeresednek az anyafa körül, szinte egy koszorút alkotva körülötte. Itt Vépen ez a második generáció is megnőtt 15—17 m. magasra és részben már ezek is folytatták az előbb leírt módszert és egy harmadik generáció, egy harmadik koszorú létrehozását kezdték meg. Miután a belső ágak letisztultak, egy jó magas, árnyas, hűvös dóm keletkezett, szép, természetes oszlopsorokkal, ahová padokat állítottunk be és ülőhelynek használtuk. Az utolsó 20 év kitermelései folytán ma már csak az anyafa van meg és két legyökeresedett ág az első koszorúból. Ez a Thuja plicata különben vidékünkön nagyon jól díszlik, Bogáton, Kámonban. Szelestén, kortól függően, hasonló „barlangokat", vagy magasabb ,,dóm"-okat alkottak maguk körül az ottani egyedek. A Thuja plicata mellett délnyugatról Quercusok. állanak: egy imbricaria, egy alba és egy magyar tölgy a Quercus frainetto. Ez utóbbi vidékünkön őshonos és egyik legnagyobb hazai példányunk. A nagy fák közül megemlítendő egy Tilia platyphyla és két öreg Mangóliának többtörzsű fája: soulangiana és a hófehér denudata. Itt azután egy érdekes szabdaltlevelű változattal találkozunk. Egy 12 m.-es fa, melyet 6—12 centis „ondulált" levelek borítanak és jónéhány látogatónak okozott már fejtörést a rejtélyes fa agnoskálása: Aesculus hippocastanum Laciniata. Van ezenkívül még itt a közelben két tűlevelű fa is, két Chamaecyparis, melyeknek ágai és hajtásai szintén egy bizonyos fokig bizarr formát mutatnak: Ch. obtusa Filicoides és Recurvata. Tovább haladva nyugat felé egy platán csoporthoz érünk, mely alatt aljnövényként Rubus odoratus volt kiültetve: molyhos zöld leveleivel és rózsaszín virágaival jól töltötte ki a tarkafoltos platántörzsek közötti helyeket. Most feltűnik az úgynevezett „Fenyődomb". Ez a már említett valamikori tó gát, cirka 200 m. hosszban és 6—8 m. magasságban, melyet az alapító végig kizárólag fenyőkkel, többnyire lucfenyőkkel ültetett ki és ezzel sok növény számára az északi szelek elleni védelmet, egyben szép hátteret és kerthatásokat ért el. A lucfenyők jól díszlettek és a nálunk aránylag ritka 70—80 évet is elérték, egy hosszú és magas sötétzöld falat alkotva, melyen átvágott a Borza patak. Az egész oly festőiesen nézett ki, mintha valahol 50 km.-el odébb a lékai völgyben állana, vagy akár a steier határ mentén. 1930 körül azonban a fenyőszú ütött bele és rövid 2—3 év alatt elpusztította az egész lucállományt, csak az Abies cephalonica-k, nordmannio.na-k. és a duglaszfenyő bírtak ellenállni. A Fenyődomb két oldalán, szabad térségek, rétek voltak, csak néhány lue, vagy Juniperus virginiana ligettel megszakítva. A patak és utak mentén néhány 91