Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 5-6. (1971-1972) (Szombathely, 1975)
Jelentés a Vas megyei Múzeumok 1971–1972. évi munkájáról - Savaria Múzeum, Szombathely - Természettudományi osztály (Horváth Ernő)
rendezvénye a Kőszegen megrendezett „Chernél emléknap" volt. Ez évben ugyanis kettős Chernél évforduló találkozott: Chernél Kálmán születésének 150., és fiának Istvánnak halála 50. évfordulója. Az előkészületek már az előző évben elindultak, amikor is felmerült annak a gondolata, hogy a nagy évfordulók legméltóbb megünneplése az lenne, ha a Chernel-kertben egy kis Chernél emlékmúzeumot építhetnénk, s rendezhetnénk be a két nagy tudósnak, A kerít gazdája, a Savaria Múzeum Természettudományi Osztálya a tervek megvalósításához Kőszeg város tanácsában és annak vezetőjében, Dr. Csiszár Károlyhan megértő mecénásokra talált. Május elejére elkészült az ÉRDÉRT faház, melyben az osztály a már előzőleg elkészített forgatókönyv alapján berendezte a Chernél emlékkiállítást, mely Chernél Kálmánnak, a híres kőszegi történésznek és természetbúvárnak és fiának Chernél Istvánnak állított emléket. Az avatásra május 20-án került sor, ahol népes vendégsereg előtt Dr. Csiszár Károly mondott ünnepi beszédet. Az ünnepségen jelent volt Chernél István unokája és dédunokája is. Az avatás után az emlékülésre került sor a Jurisich vár előadótermében, ahol három előadás foglalkozott a két nagy tudós életével és munkásságával. Délután a „Cáki gesztenyés műemlék- és természetvédelmi probléraái"-tfiak helyszíni megvitatására került sor. Május 21-én Szelestén megrendezett Falunappal, valamint a nagyközönség részére szervezett kirándulásokkal ért véget az 1972. évi Természetvédelmi Napok rendezvénysorozata. „A természet közelről" című fotókiállítást Szombathely után Celldömölkön, majd ősszel a Tatabányai népházban is bemutattuk. Emlékkiállítást rendeztünk Szelestén az évforduló alkalmából Baich relikviákból, s létrehoztuk Kőszegen a Chernél Emlékmúzeumot. Az év folyamán Horváth Ernő osztályvezető 56 előadást tartott a megye legkülönbözőbb helyein az alábbi témakörökből: „Vas megye Arborétumai." „Vas megye növényvilága." „Vas megye föld- és élettörténete." „Az Őrség földje és népe." „Nagy vasi botanikusok." „A Rába." ,,A természet- és környezetvédelem időszerű kérdései." „Múzeológia és népművelés." „Chernél István élete és munkássága." „Vonzó vasi kirándulóhelyek." stb. A két év során az osztály ellátta a Kőszegi Chernel-kert karbantartási munkáit, patronálta a Kámoni Arborétum, Jánosháza, Vasvár, Kőszeg és Zirc múzeumait, illetve természettudományi gyűjteményeit Horváth Ernő osztályvezető ellátta a TIT Vas megyei Biológiai Szakosztálya elnöki tisztét. Tagja a Biológiai Országos Választmánynak, a Hazafias Népfront megyei Bizottságának, és a Vasi Szemle Szerkesztő bizottságának, s titkára a Vas megyei Természetvédelmi Csoportnak. Horváth Ernő 566