Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 5-6. (1971-1972) (Szombathely, 1975)

Művészettörténet - Tompos Ernő: Antwerpenben 1494-ben tartott lovagitorna képe a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumban

mögöttük az alig 16 éves Fülöp herceg. (4. ábra). A király előtt heroldját lát­hatjuk. A mellén viselt címer hazánkat is érdekli, mert a kétszer hasított és egyszer vágott (a hasításnál függőleges, a vágásnál vízszintes vonallal osztják a pajzsot) pajzs első, jobb felső mezeje pirossal és ezüsttel hétszer vágott, (a címertanban a jobb és baloldalt a megszokottól eltérőleg fordítva kell érteni, tehát úgy ahogy egy velünk szemben álló herold magyarázná a mellén levő címert.), tehát első a magyar címer, a hatodik piros mezőben kétfarkú ezüst oroszlán, Csehország címere. Számunkra különösen érdekes, hogy országunk milyen megkülönböztetett helyet foglal el a sok címer között, mert tudjuk, hogyi ennek abban az időben igen nagy jelentőséget tulajdonítottak. Még Miksa — akkor már császár — szarkofágján is a következő sorrendben vannak a cí­merek: Magyarország, Csehország, Dalmácia, Bosznia és Horvátország. Csak ezek után következnek a valóban az ő uralma alá tartozó osztrák tartományai. 2 A magyar címereket mint igénycímereket alkalmazzák, kifejezve ezzel, hogy sem Hunyadi Mátyást, sem Ulászlót nem ismerte el törvényes magyar király­nak, hanem azon a címen, hogy ő V. László örököse, sajátmagát tartotta az ország egyedül jogos uralkodójának. 4. Fülöp fhg. páncélja АЪЪ. 4. Anzer des Erzherzogs Pfilipp 507

Next

/
Thumbnails
Contents