Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 5-6. (1971-1972) (Szombathely, 1975)

Régészet - Tóth Endre: A római lakosság-kontinuitás kérdése a Nyugat-Dunántúlon

Az utóbbi lehetőséget valószínűbbnek tartom azzal együtt, hogy a város megszállása részben azért nem következhetett be, mert a területe idegen népességtől lakott volt, másrészt a hatalmas, nyilvánvalóan szinte romhalmaznak tekinthető város, éppen a honfoglaló magyaroknak nem nyújtott megfelelő szálláshelyet. Másrészt, és ez a legfontosabb — Savaria a XI. sz.-i országhatár szélén, a belső gyepüvonalakon kívül esett.

46 Ezek alapján talán érthetővé válik, hogy miért nem vált központi jellegű településsé Savaria a középkorban. A város azonban — és ez lényeges körülmény lehet — a győri püspökség birtoka lett várával és a két szomszédos községgel, Szentmártonnal és Perinttel együtt (a két utóbbi község a római város területére esett). Kérdés, hogy a három település nem úgy szállt-e a győri püspökség kezére, mint a területen a passaui és salzburgi püspökség jogutódára. Tudvalevőleg Savaria a salzburgi érsekség birtoka volt. JEGYZETEK 1. A tanulmány a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat 1972. június szombathelyi vándorgyűlésén hangzott el. A jelen szöveg az előadás szövegének jegyzeteit és részben átdolgozott ill. rövidített változata. Nem összefoglaló jellegű, hanem a lakosság továbbélése felől vizsgál néhány adatot, illetve a kontinuitás lehetőségét. Elsősorban a Nyugat-Dunántúl területét vizsgálja, azonban a következtetések nem azt jelentik, hogy Pannónia keleti felében tagadná a későantik lakosság továbbélésének lehetőségét. Ezúton is köszönöm a munka készítése során Vékony Gábor szíves segítségét. '2. Külön problémát jelent természetesen Pannónia későantik, IV. sz. végi lakossága etnikumának meghatározása. Az állami élet felbomlása után azonban bizonyos szervezettség továbbra is fennállhatott, és minden bizonnyal fenn is állt: az egyházi igazgatás és a kisebb közösségek szervezése és irányítása nem szűnt meg. Ez az egyházi irányítás jelent azonban minden szervezettséget a vizsgált időszakban. 3. ALFÖLDI A., Der Untergang der Römerherrschaft in Pannonién, II. (Leipzig 1926) 56. 4. PLEIDELL A., A magyar várostörténet első fejezete. Századok 58 (1934) 1,—, 158,— 276,—. 5. A Magyar Tudományos Akadémia II. Osztályának Közleményei 5 (1954). •6. KISS A., Pannónia rómaikori lakossága népvándorláskori helybenmaradásának kérdéséhez (Janus Pannonius Múzeum Évkönyve) 1964, 81,— ; a korábbi irodalom összefoglalásával. 7. KISS A., i.., 91,— ; újabban BÓNA I., Ein Vierteljahrhundert der Völkerwanderungszeitforschung in Ungarn, Acta Arch. Hung. 23 (1971) 277,—. 8. PLEIDELL A., i. m. 193,— ; 279,—. •9. Utoljára SZÉKELY GYÖRGY foglalta össze a kérdést: A székesfehérvári latinok és vallonok a középkori Magyarországon, Székesfehérvár Évszázadai 2. (Székesfehérvár 1972) 45.— ; a korábbi irodalomból lásd: KARÁCSONYI J., A vallon-olaszok Erdélyben, Magyar Nyelv (a továbbiakban MNy) 1925:22.; HORGER A., Oláh és olasz, MNy 1925:175.— ; MELICH J., A honfoglaláskori Magyarország (Bp. 1925, a továbbiakban HonfMg) 415.— ; SZÉKELY GY., Középkori idegen eredetű polgárságunk elnevezéséhez, MNy 1958: 100,—. 30. Vö. : SCHWARTZ, E., Walchen- und Parschalkennamen im alten Norikum, Zeitschrift f. Ortsnamenforschung (továbbiakban ZONF) 1 (1925) 91.— ; Ua., Ahd. wihs — „Dorf" in Ortsnamen, ZONF 1 (1925) 51.— ; BARB. A., Randbemerkungen zur burgenländischen Siedlungs- und Volkskunde III., Burg. Hbl. 6 (1937) 27.— ; FINSTERWALDER, F., Romanische Vulgärschprache in Rätien und Noricum von der römischen Kaiserzeit bis zur Karolingerepoche, Festschrift K. Pivec, Innsbucker Beiträge z. Kulturwissenschaft Bd. 12 (Innsbruck 1966) 33.— ; Kranzmayer, E., Frühromanische Mundarten zwischen Donau und Adria in deutschen und slawischen Ortsnamen, ZONF 15 (1939) 193.— ; JIRICEK, C, Die Romanen in den Städ237