Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 5-6. (1971-1972) (Szombathely, 1975)

Régészet - Tóth Endre: A római lakosság-kontinuitás kérdése a Nyugat-Dunántúlon

hunok hurcolták Galliába. Legvalószínűbben a 472 körül Itáliába, majd onnan Galliába továbbvándorló Vidimer gótjaival jutott el.

34 Leonianus személye tehát arra utal, hogy Savaria a hun uralom felbomlása és a 456-os földirengés után is lakott hely maradt. 572—577 között, az aquileiad érsekség Gradoban tartott zsinatán a résztvevők között szerepelt Vigüius episcopus Scaravasiensis

35 A Scarabantiával történő azonosítást a régebbi kutatás ugyan elutasította azzal az indoklással, hogy a VI. sz. második felében nem tételezhető fel létező püspökség ebben a városban.

36 Más, meggyőző azonosítást azonban nem tudtak adni. Vigüius kétséget kizáróan Scarbantia püspöke volt. Hogy az aquileiai érsek suffraganeusaként önként jelent-e meg a zsinaton, vagy korábban a kivonuló langobardokkal került Észak-Iáliába, támponttal egyelőre nem jrendelkezünk. Azonban a soproni régészeti kutatások eredményei alapján

37 a püspökség megléte Scarbantiában a VI. sz. második felében elképzelhető. Véleményem szerint tehát a pannoniak későantik lakosság továbbélése az időközben idejutott egyébb későantik népességekkel megerősödve-a Dunántúlon területenként és időben- változóan bizonyítható. A régészeti és forrásadatok elsősorban a Nyugat-dunántúlon bizonyítják az «egyre átalakuló latinsággal beszélő későantik népesség helyente tömeges fennmaradását. Mind a víznevek, mind a településnevek és egyéb adatok elsősorban az egykori Pannónia I.-ban bizonyítják legtovább a továbbélést. A lakosságnak nagyobb tömegekben meg kellett érnie a karoling hódítást: ennek reális lehetősége adott volt. Ellenkező esetben alig válik érthetővé a Sabaria és az egyéb földrajzi nevek fennmaradása. Nyilvánvaló ugyan az is, hogy a földrajzi nevek részben átalakult fennmaradása fokozatos népességcserélődés, ideig-óráig egymásmellett élés következtében is létrejöhetett, azonban a Sabaria névnek a változatlan fennmaradása mindenképpen az látszik bizonyítani, hogy a város lakossága egyéb népesség döntő hatása nélkül — legalább is a karoling-korig — megmaradt, sőt esetleg idegen népességgel megerősödve vagy akár anélkül, túl is élte. Sabaria mellett még két római város pontosan meg nem határozható időig való lakosság továbbélésére van adatunk: Sopronra és Pécsre. A három város között megfigyelhető különbségekből még további következtetéseket is levonhatunk. Scarbantia esetében régészeti bizonyítékok vannak a terület folyamatos lakottságára a népvándorláskor első szakaszára;

38 Scarbantia az egyetlen hely a Dunántúlon, melynek nevét és püspökét — ami önmagában is erős későantik lakosságra ill. népességre utal — a legkésőbben, a VI. sz. második felében említik. A város neve azonban nem maradt fenn sem a karolingkorra, sem a magyar középkorban nem említik. A város helyén azonban a római városfalak felhasználásával jelentős magyar település alakult ki.

39 Hasonló a helyzet Sopüanaeval is: talán a későantik népesség egy bizonyos időpontig továbbélt, de a város neve azonban nem maradt fenn, de helyén a magyar középkorban püspökség lett. Savariában, ahol a név bizonyítja a későantik lakosság továbbélését és a terület lakottságát, régészeti — sztratigráfiai adattal egyáltalában nem rendelkezünk még a meglehetősen jól kutatott városban. A település a magyar középkorban csak jelentéktelen, ugyan várral rendelkező falu volt századokig, a győri püspökség birtokában.

40 Hogyan tudjuk ezeket az adatokat értékelni, és az ellentmondásokat feloldani? Scarbantia kósőantik, latinul beszélő lakosságának legkésőbben a Karolingkorig el kellett pusztulni, vagy ki kellett cserélődni: hogy ez hogyan mikor 235