Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 4. (1966-1970) (Szombathely, 1973)

Csaba József: Csákánydoroszló népi halászata

a műút építésekor onnan kibányászott kavics helyén keletkezett Nagij- és Kisgödört, fonalával, a kárásszal. A Berek környékén fél évszázaddal ezelőtt még sok holtág volt, de ezek újabban majdnem teljesen feltöltődtek, kiszáradtak, s csak akkor van bennük rövid ideig víz, amffikor áradás allkálmáyall a Rába és a Vöröspaitialk egylbdf oly va : elönti ezt a területet. Csákánydoroszló vizeiben jelenleg kevés a hal. Ennek egyik oka éppen az a körülmény, hogy — egy-két jellenitiélktefen kivételiével — a holtágaik, vadvizek eltűnteik, és így a természetes ivóhelyek megszűntek, öt-hat évtizeddel ezelőtt még, áradáskor a nagyobb holtágakban visszamaradt anyahalak lerakták ikráikat, s az ezekből kikelt halivadékok a könnyen átmelegedő vízben megfelelő táplálékot találva felnevclődlek, majd a következő áradás alkalmával bekerültek a Rábába és a patakba. így évről évre bőségesen biztosítva volt az utánpótlás. Később, a vízimalmok lebontása után, károsan befolyásolta a halszaporodást a malomgátak megszűnése is, miután az ezek fölötti csendes vizek kiválóan alkalmasak voltak főleg a pontyfélék ívására. A halállomány csökkenésének okát vizsgálva meg kell még említenünk, hogy nagy pusztítást okoztak a most már megszűnt, de a második világháború befejezését követő 20. évben is még előfordult robbantásokkal. Ezek nemcsak a nagy halakat ölték meg, de óriási kárt okoztak az apró halállományban is. Hasonlóan pusztítják a halakat, az állati kártevők ellen, a mezőgazdaságban fokozódó mennyiségben — kellő elővigyázat nélkül — használt pcsticidek. A hálóval és horoggal dolgozó orvhalászok kártétele ma már nem számottevő, mert a gyenge fogási lehetőségek miatt számuk évről évre fogy. Rá kell még mubaitnunk anna is, hogy a gylér/ülő hlalállomány pótlására még minidig késik a kellő mennyiségű halivadéknak rendszeres és tervszerű telepítése. Csákánydoroszló vizeiben ez idő szerint mennyiségileg valóban kevés a hal, de fajok tekintetében már nem olyan szegény. Evekkel ezelőtt — 1940-ben — 28 halfajt sikerült kimutatni a község területéről,

2 ami újabban 31-re emelkedett: 1. iMAíGYiAiR INÍGOLA

3 — (Laimipetria d'amfordi Regan.) A hialászdk nem ismerik. Előfordul a Rábában és a Vöröspatakban. 2. MENYHAL — (Lota lota L.) Menyhal* Főleg a Rába hala, de ott sem gyakori. Az 1965. évi nagy árvizek után 1966-ban több példány került horogra, illetve hálóba. 3. SEBES PISZTRÁNG (Salmo trutta L.) Nagyon ritka. 1926-ban áradás után három példányt foglak emelőhálóval a Rábán. Azóta nem mutatkozott. 4. CSUKA (Esox lucius L.) Csuka. Gazdaságilag számottevő, gyakori hal. Az a 12 kg-os példány volt a legnagyobb, melyet 1928-ban éjjclihoroggal fogtak ki a Rábából. Aszerint, hogy ivásuk mely napokra esik, a halászok három fajtát különböztetnek meg. Ezek: a Mátyás csuka, („a hal hosszán végig nemzeti színű stráf húzódik"), József csuka, („színes pöttyök vannak a testén"), Gergő csuka, („keresztbe húzó stráfok láthatók rajta"). Az ichthyológusok ily megkülönböztetést nem tesznek. 5. HARCSA (Silurus glanis L.) Harcsa. Régebbi időkben az 50—60 kg-os példányok nem tartoztak a nagy ritkaságok közé, de újabban 10—15 kg-nál nehezebbet csak elvétve zsákmányolnak. A Rábán fogott nagyobb harcsák: 1800 körül 70 kg-os, 1913-ban 65 kg-os, 1925-ben 47 kg-os, 1927-ben 40 és 27 kg-os, 1933-ban 17 kg-os. Korábban a Viöröispalialkból is előkerült 40, 30 és 24 kg-ot nyomó példány. Jó harcsázó víz még a Csíkpatak. 138