Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)

Dömötör Sándor: Lakodalmi kalácsok Vas megyében

A tészta megkelése után kétharmadából háromágú kalácsot fonnak. Összehajtogatják és kissé összenyomva, a morványtepsi közepébe helyezik, majd az utolsó negyedrésznyi tésztából készített hengerrel megsodorva körültekerik. Tetejét tojásfehérjével megkenik, majd megsütik. A morványtepsi tkp. kenyérsütő tepsi, mert itt a kenyeret is kerek tepsin vetik be a kemencébe. A morványtésztából perecet is szoktak csinálni.

111 KISCIGÁNY ERNŐ közlése szerint a morványba mazsolát és fűszert (fahéj, szegfűszeg) is szoktak tenni. Sokan a mazsola helyett kevéske citromhéj vagy alma reszeléket tesznek bele, vagy aszalt szőlőt. Olyan ízeket igyekeznek kihozni a kalácsból, amit mindenki nagyon finomnak tart. Akkor emlegetik sokáig a morványt, ha valami új ízzel kedveskedett készítője a lakodalmi vendégseregnek.

112 Bármilyen formájú, bármilyen minőségű manapság a lakodalmi sütemény, megfigyeléseink során nyomát sem leltük annak, hogy készítésénél vallásos indítékok szerepelnek. A köztudatban is elég élénken él az, hogy a kalácsoknak és a kenyereknek a zsidóság vallásos szertartásainál ma is kultikus jellege van.

113 A szombatesti asztalra 12 lakomakenyeret raknak ki, s a családfő két kenyeret szeg meg. Ezek az ünnepi kenyerek tkp. hajfonat alakú, mákkal behintett kalácsok, amelyeknek bárchesz (áldás), egyes népek zsidóságánál pedig challa (lepény) a neve.

114 A templomi szentély oltári kenyere a kerek cipó (mazzah, macesz), amelyet sokhelyütt a karika alakú Kränzt helyettesít.

115 A germánoknál a virágkoszorú Perchtának, a termékenység istennőjének szimbóluma volt; a nők azért áldozták fe hajfonatukat, hogy könnyebben szüljenek.

116 A nők hajáldozatát az Adonis-kultusz még előbb honosította meg, mint a zsidóság. Idővel a szüléssel kapcsolatos racionális indok elhomályosult és a levágott haj a női szemérmesség (szüzesség) jelképe lett. HÖFLER szerint a valódi hajfonatokat a német lakodalmi szertartásokon a kereszténység helyettesítette be olyan alakú kalácsokkal, amelyek a valódi hajfonatot ábrázolták.

117 Eszerint a virágokból font koszorú a hajfonat levágásának helyettesítésére szolgáló szimbólumnak tekinthető.

318 A tárgyi szimbólumok társadalmi funkciója azonban nemcsak a közlés volt, hanem inkább a mozgósítás, a társadalmi tevékenységre való felvívás, az evokáció. A lakodalmat jelző búza(virág)koszorú nem csupán a vőlegény ajándéka, kedveskedése volt, hanem a házasságra megérett leány jelvénye. Koszorút a nő a házasságkötés után már nem hordhatott. E „koszorú" különféle anyagokból készült változatai olyan ismeretek alapján váltak különféle korok és népek házasságkötési rítusainak kellékeivé, amelyekről írásos emlékek hiányában ma már semmitsem, vagy nagyon keveset tudunk.

119 Csupán olyan tárgyak változatai és olyan szokások emlékei élnek, amelyeknek egymással való formai hasonlósága alapján feltételezhetjük, hogy azonos képzetkörből kiindulva, de külön-külön alakult ki mai formájuk. 111 GRÁF OTTÓ és felesége feljegyzése 1958. aug. 3-án a Népművelési Intézet egri néprajzi tanfolyama gyűjtőútján. 112 Saját gyűjtés, ugyanakkor. 113 IPOLYI ARNOLD: Magyar mythológia. Bp. 1929. 2. kiad. II, 291., 301. p. 114 CzF. szerint (III, 332. p.) a héber kalláth (placenta) szót chalál (transfodit, átbök, átszúr) gyökből származtatják. BEREGSZÁSZI szerint a haldeai khalut jelentése is „kuchen" (kalács). U. o. — V. ö. SISAKOV—SZKVORCOV: A vallási szokások. Bp. 1956. 61. p. L. még a 138. jegyzetnél is. 115 KOHLBACH BERTALAN: Sütemények a zsidó szertartásban. IMIT ÉVKÖNYVE, Bp. 1914. 147-159. p. 116 A zsámboki fonott kalács neve bábukalács (JANDA: i. m. 85. p. ); a zsidóknál egyes helyeken Kindl (KOHLBACH: i. m. 159. p.) abban az esetben is, ha nincs rajtuk gyermekábrázolás. V. ö. DÖMÖTÖR SÁNDOR: Lakodalmi kalácsaink néprajzához. Népr. Ért. XLI (1959), 315. p. 117 M. HÖFLER: Das Haaropfer in Teigform. Arch. f. Antr. IV (1905), 130-148. p. V. ö. B

. .S: Hajfonatot utánzó kalácsok. Népr. Ért. VII (1906), 76-78. p. 118 Idézi TRENCSÉNYI-WALDAPFEL IMRE: Mitológia. Bp. 1956. 16. p. 119 SZENDREY ÁKOS: Menyasszonykontyolás. NÉPÜNK ÉS NYELVÜNK, III. 192