Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)
Bárdosi János: Újabb adatok Vas megye számrovásainak ismeretéhez
Az elmondottakból láthatjuk, hogy a vámrovásfa az írásos feljegyzés mellett is fontos szerepet töltött be, s a malmok rendtartásában egykor elő is írták ezek kötelező használatát. Az általunk bemutatott rovásfa is egy ilyen malomrendtartás ránkmaradt tárgyi emléke. Megyénk területéről sajnos csak ezt a sárvári malomvámrovást ismerjük, pedig Vas megyében a korábbi századokban elég sok malom működött. Egy-egy folyó, patak, vagy közigazgatási egység molnárai céhszervezetbe tömörültek. Természetesen lényeges különbség volt a céhszervezetbe tömörült, ill. a városi, községi molnárok és az uradalmi molnárok között. Az utóbbiak ugyanis nem tartoztak a céhszervezetbe s ezek jogait és kötelességeit a földesúr határozta meg. Amíg az előbbiek szabad emberek, addig az utóbbiak az esetek többségében jobbágyok voltak. A bemutatott sárvári malomvámrovás feltehetően a város malmában volt használatban. A fentieken kívül még sok adattal szolgálhatnánk a Vas megyei malmokra és molnárságra vonatkozóan, ez azonban már túlnő e közlemény keretein. Puttonyjelző botok Különös rovásfákra bukkantunk Cákon id. NAGY JÁNOS — Fő utca 31. sz. alatti lakos — 1800ban épült szőlőhegyi boronafalu pincéjében. Ezeket a kb. 1 — 1,5 m hosszú hántolatlan mogyoró-, fűz-, kőris- és akácfa botokat egyrészt a mennyezeti gerendákba bevert szegeken, másrészt a pince egyik bejáratfelőli sarkában tartotta a tulajdonos. Első pillanatra kezdetlegesen faragott, primitíven díszített sétabotoknak vélheti ezeket a laikus szemlélő. Tüzetesebb vizsgálódás esetén viszont kiderül, hogy a körbefutó, késsel bevágott „szalagdíszek" a botokon rendszeresen s azonos távolságban követik egymást. A gyűrűszerű bevágások ugyanis nyilvántartási célt szolgálnak, tehát tulajdonképpen számrovások, e meglehetősen nagyméretű, hántolatlan botokon. Kérésünkre a tulajdonos elmondotta, hogy szőlőszüret idején minden éven egy-egy ilyen alkalmilag vágott botra jegyzi, rójja fel zsebkés segítségével a puttonyok számát. 22 Ezért is nevezte el ezeket puttonjelző botoknak. Némelyik botra e jeleken kívül még a szüret idejét (év, hó, nap) is bevágja, vagy — mint pl. 1961-ben — a bot egyik hántolt, ill. laposra faragott végére tintával felírja. Újabban már nemcsak a saját, hanem a veje (vagyis a leánya férje) szőlőtermését is feljegyzi, vagy külön botra, vagy a magáéra, de az ő jeleitől elkülönítve, attól távolabb. Fél vagy negyed puttonyt sohasem jelöl, mindig csak egészet. Ahogy mondja, ilyen módszerrel még évek múlva is pontosan tudja, hogy mikor mennyi szőlője termett, mert csak elő kell venni a megfelelő botot és megszámolni azon a jegyeket. (4. kép). A pincében összesen 9 db rovásfát, puttonyjelző botot találtunk, melyek közül a 4. kép. Puttonyjelző botok Cákról. Id. Nagy János 67 éves. Cák, 1965. 223