Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)

Bárdosi János: Újabb adatok Vas megye számrovásainak ismeretéhez

Ebből meghatározott részegységet a molnár kapott, kis hányadot a malombírónak adtak tisztsége betöltéséért, a többi pedig a városé, ill. földesúré maradt. Az ilyen részelésből is adódhat a rovásjegyek hármas csoportosítása, mert a megtelt ládából a molnár következetesen azonos gabonamennyiséget kaphatott. Ezzel kapcsolatban TAKÁTS SÁNDOR a következőket írja: „A malmok gondviselő mesterei a jövedelemben harmadosak vagy negyedesek voltak. Innét van, hogy harmados és negyedes őrlőknek is hívták őket. De ha az illetők jobbágyős molnárok voltak, akkor csak prebenda járt nekik, azaz szabad kenyerük volt. Debrecen város malmában „része a malommesternek és molnárnak a vámból minden negyedik véka; minden sátoros ünnepekre pedig két-két véka, a többi a városé. A városéból pedig minden negyvenedik véka malombíró uramé, ezenkívül esztendőt által egy pár csizma."

17 Sárvárra vonatkozóan SZEIBERT JÁNOS a városi elölj árúság felsorolása után megjegyzi: „Voltak még egyéb tisztségek is, mint vicebíró, hegymester, malomgazda, vármelléki malom bírája, végmalom bírája, .. ."

18 stb. A továbbiakban ezek feladatkörére is utal: „A malomgazda a város malmait bérelte és vagy harmados, vagy negyedes volt, aszerint, hogy a haszon hányadrésze illette őt. A város és urak malmaiban a malombírák ellenőrizték a malmok rendes kezelését és a vámok igazságos beszolgáltatását. Régente ítélkeztek is a malmok ügyeiben... "

19 Mint a fentiekből kitűnik Takáts Sándor debreceni és Szeibert János sárvári adatai alapjában véve megegyeznek, ami azt igazolja, hogy a malomvámra, ill. elosztására vonatkozó rendszabály lényegében mindkét helyen egyforma volt. Ez indokolja és némileg valószínűsíti a rovásfával kapcsolatos második feltevésünket is. A molnárok mindenütt hites, bizalmas emberek voltak és esküt kellett tenniük. Érdekességként bemutatjuk a debreceni molnárok esküjének szövegét: „Az igaz Isten stb. stb. úgy segéljen, hogy molnári hivatalomban tisztán is igazán eljárok, az malomnak tehetségem szerint jól gondját viselem, amely fogyatkozások lesznek, azokat megvizsgálom és idejében gazdámnak hírré teszem. A vámot igazán minden kedvezés nélkül mind atyámfiától, mind jóakarómtól kiveszem, és a rendelt helyre töltöm, annak pedig kivételét idegenre nem bízom. A vám kivételében az eleimben adatott igaz mértékkel élek. A vámot sem a magamét, sem a gazdáét, gazda híre nélkül el nem mérem, sem mással elméretni nem engedem; kelleténél több kővágás lisztet nem csinálok. A káromkodást, lopást, mely a malomban esik, kötelességem szerint, ahová illik, bemondom. Elöljáróimnak, az kiket a társaság előállít, engedelmeskedem és mindenben a törvény szerint szavokat fogadom. Ezeket pedig mind magam teljes tehetségem szerint végbe viszem, mind feleségemmel végbevitetem. Isten engem úgy segéljen."

20 A molnárokat azonban a vám igazságos kivételére és lelkiismeretes kezelésére nemcsak az eskü kötelezte, hanem ennek megtörténtét a malombírák szigorúan ellenőrizték is, a városok, községek, sőt néhol a földesurak malmaiban is. Mint ahogy Takáts Sándor írja: „Ők vigyáztak a feltöltőkre és a „vámnak rendelt hombárokra." Ez utóbbinak mindig két kulcsa volt. Az egyik a malommestemél vagy a malomgazdánéX állott, a másik a malombírónál. A hombárokat vagy szuszékokat egyik a másik tudta nélkül ki nem nyithatta. A malombírák a rovásokat is szemmel tartották. „Malombíró uram — iria a debreceni rendtartás — hasított rovást tartson magának, de írásban is följegyezze, melyik esztendőben, melyik hónapban és napon mennyi részt vett az nemes város részére."

21 17 Takáts Sándor: A magyar malom. Művelődéstörténeti tanulmányok a XVI—XVII. századból. Bpest. 1961. 122-123. 18 Szeibert János: Sárvár monográfiája. Szombathely. 1926. 37. 19 I. m. 38. i0 Takáts Sándor: I. m. 123. 21 I. m. 122. 222