Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)

Dömötör Sándor: Lakodalmi kalácsok Vas megyében

A tésztát botokra csavarták, — nem tudja, hogyan — és bottal együtt dugták be a kemencébe. Amikor a botra jól rásült a tészta, kivették, kerek kalácsokba szurkálták. Egy-egy kalácsba 8 — 10 tésztásbotot is beleszurkáltak, hogy összeérjen a hegyük. A botok végeit szalaggal összekötötték, vagy egy-egy szép piros almába szurkálták a botok hegyét, ami az egészet összetartotta. Virágokat, babákat, pénzdarabokat, szalagokat is kötöztek reá. Azon a kocsin vitték az istenfát, amivel a menyasszonyt. Magasra föltartották az istenfát, hogy mindenki lássa és nagyon drasztikus dolgokat mondogattak ilyenkor a vőfények. MAJOR JENŐNÉ szerint Salköveskúton és Kemenesszentpéteren nem istenfa, hanem életfa volt a neve annak a lakodalmi koszorúskalácsnak, amibe sült tésztás botokat dugdostak és úgy kidíszítették, mint a májusfát. Gyermekkorában Somlyóvásárhelyen — 30—40 éve csupán — látott májusfakitáncolást, de nem lakodalom alkalmával, hanem május elsején történt, egy kocsmában. A májusfa nem olyan oszlop volt, mint manapság, hanem egy hatalmas dió-grillázstorta, amit ívalakúan hajlított grillázsrudakból állítottak össze. A vendéglő közepén volt egy nagy asztal, ennek a közepébe lyukat fúrtak. Ebbe dugtak egy zászlórudat, amit nemzeti színű szalagokkal tekertek körül, a felső végébe almát szúrtak és sok-sok szalag lógott le róla. Fiatal leányok őrizték az asztalt, és akik grillázst loptak a májusfáról, azokat megbírságolták. Nagyon sokat viccelődtek vele a legények. Arra is emlékszik, hogy Sitkén lakodalom alkalmával a kalinkót körben a falon levő szögekre akasztották és zöld gályákkal díszítették. Ha valaki ellopott egy-egy kalinkót, váltságot fizetett, amit a menyasszonypénzhez tettek.

131 Adataink nemcsak azt mutatják, hogy a lakodalmi életfa a századforduló előtt egész Vas megyében el lehetett terjedve, hanem azt is, hogy a lakodalom polgárosulása, „úri" vonásokkal való gazdagodása következtében elvegyült a rokon formájú szokásokkal. A beavatási jelvények világszerte jólismert alapformája a felszalagozott és felvirágozott bot, — tkp. az élet fája, az ásóbot, amely nemcsak mint az élelmiszert megszerző szerszám, hanem mint sokjelentésű szimbólum is gyakran szerepel a legkülönbözőbb népeknél. Olyan jellegű tevékenységekben találkozunk vele, amelyek a lakodalmi bot szimbólumának sokrétű differenciálódásáról vallanak. A lakodalmi botszimbólum sem egyértelmű.

132 A teleutok lakodalmakon és nagy ünnepeken három kimélyített agyagedényt tesznek a kemence tetejére. Ezek az ún. tűzhelyek tkp. kenyéralakúak, a sütőlapok emlékei. Mindegyikbe vajat tesznek és fehér, valamint piros szalagokkal díszített fűzfaágakat szúrnak. Az ünnepség után elteszik a köveket emlékül. A cseremiszek áldozása alkalmával faágakat tesznek sorban a földre és fehér vászonnal letakarják. Ezt az oltárt asztalnak nevezik és papjuk tejjel-vajjal magakeverte, dagasztotta, sütötte kerek áldozati kenyereket tesz reá. A kenyerek közepére és egyik oldalára három összeszorított ujjal jelet nyom. A szélső jel neve „orr", a középsőé „test". Egy-egy ünnepségre nyolc, kisebb zsemlyeszerű és egy nagyobb kenyeret készít ilymódon. Az utóbbin az „orr"-ral szemben három bevágást eszközöl, melynek „farok" a neve. A „test" mindkét oldalára 3 — 3 bevágást is karcol, amelyeket szárnyakmik mondanak. Ez a nagyobbik kenyér tehát madáralakor jelképez. Az áldozati állat megölése és feldarabolása, valamint különféle imák elmondása után az állat minden részéből egy-egy darabkát a faágra tűznek.

133 Más jelek is mutatnak arra 131 NAGY JÓZSEF művét 1. a 11. sz. jegyzetben. A továbbiak saját megfigyelések és gyűjtés a celldömölki járásban. (DALA JÓZSEF közreműködésével.) 132 FÖLDES LÁSZLÓ: A Néprajzi Múzeum busómaszkjai. Népr. Ért. XL (1958), 210—211. p. BÁLINT SÁNDOR: i. m. 65. p. 133 BUSCHAN: Illustr. Völkerkunde. Europa II. — TRENCSÉNYI-WALDAPFEL szerint a békesség hírével házról-házra járás, — mely a lakodalmi szokásokban is szerepel (v. ö. hajnaljárás, korsótörés), — „az európai foklor egy ősrégi mozzanata." Kellékei: kenyér a nyakban, tarisznya magokkal, bor tömlőkben, kezükben nyárs (láncosbot, csörgőpálca, életfa stb.) I. m. 329—330. p. U. HARVA: Die religien der Tscheremissen.Porvoo 1926. 119., 136. p. FFC 61., U. HOLMBERG: Die religiösen Vorstellungen der altaischen Völker. Helsinki 1938. 232. p. 26. ábra. FFC 125. 196