Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)

Dömötör Sándor: Lakodalmi kalácsok Vas megyében

hogy az életfa (karácsonyfa) nem csupán növényáldozat volt. A csuvasoknál a gazda a söráldozat alkalmával az adományokat osztogató istenségekhez imádkozott, majd meghajolt a hold felé, levágva az áldozati „lángos" orrát és köldökét. A levágott orrt és köldököt nem ették meg, hanem elásták a bevetett földbe. A bemutatott termésből ez szolgált a bevetendő terület „csírázásának", termékenységének további biztosítására.

134 A magyar lakodalmakban a kárlátósok hozták a vőlegényes házhoz „a menyasszony máját": egy nagy kerekalakú favázat tésztával becsavarva megtűzdelve almával, boros üvegekkel, zászlókkal, sőt a vőlegény és a menyasszony is meg volt mintázva szobornak, s ott lógott rajta. Ezt sok helyütt kállátó fa néven emlegették.

135 A vasi Hegyháton megmaradt a lakodalmi sütemény nevében az életfa elnevezés is.

136 Az életfáról igen sok mítoszt ismerünk világszerte, amelyek a csodálatos termésű fa gyümölcsének tulajdonságait így részletezik: „ Az öreget megfiatalítja, az éheset jóllakottá, a halandót halhatatlanná, a gyöngét erőssé teszi, a fáradtat felfrissíti, a beteget meggyógyítja, a halottakat feltámasztja és az isteneknek, az alatta lakó népeknek, az elköltözött ősök szellemeinek táplálékot nyújt."

137 A termőág (zöldág, koszorú stb.) köré fűződő ősközösségi eredetű képzetek a menyasszony átadásának, az asszonyi munka által előidézett bőségnek, az eledelek előállításának jelképei, amelyekhez természetszerűen kapcsolódik a megtermékenyülés és a szaporodás vágya, mint a szublogikus szinten minden ember életében könnyen megjelenő indíték a teremtő, az alkotó munkára, önmaga megsokszorozására, újjátermelésére.

138 Éppen ezért a világszerte különféle változatokban ismert életfák és termőágak, mint a családi ünnepek nélkülözhetetlen kellékei elsősorban a lakodalom szertartásaiban szerepelnek — sokféle módon napjainkban is.

139 A hegyháti életfához kapcsolódó lakodalmi szokások hazánk más vidékein élő változataiból is sikerült néhányat rögzítenünk. Mohácson az esküvő előtti napokban készítik el a termőágat az új pár rokonságából az öregasszonyok. A termőág váza egy öreg fa törzsének oldalán egy helyből kinőtt, ujjnyi vastag hármas ága, amelyet onnan egyben fűrészelnek ki, s egy kerek fatalpba erősítenek. A hármaságakat végig zöld téli, vagy cédrus ágacskákkal díszítik és mindegyik végére almát szúrnak. Az almákba be-behasogatott, szétágazó és aranyozott meggyel díszített lúdtollcsóvákat is tűznek, side szúrják a hármaságak meghosszabbítását szolgáló erősebb és hosszú rozmaringszálakat is, amelyeket színes pamutból készült művirágokkal és rezgő búzakalásszerű virágokkal ékesítenek. Ezután a vázat sült fánktésztából készült, 10—15 cm nagyságú, kockaalaku lapokkal fedik be. A tésztalapokat cérnával egymáshoz kötözgetik, s aszalt szilva, cseresznye, meggy és pattogatott kukorica füzérekkel díszítik, amelyek az egymásmellé fűzött tésztalapokkal az almák magasságáig füzéresen veszik körül. A füzérekre mézeskalács szíveket, babákat, lovakat kötnek. A tésztalapok lyukacskáiba aranyozott diót és szilvát rögzítenek. A termőág csúcsába — ahol a három szál rozmaring van egybekötve — egy Paprika Jancsi, vagy egy kéményseprő figurát erősítenek, amelyeknek lábai között piros paprika lóg, két ezüst aszaltszilvával.

140 134 MÉSZÁROS GYULA: A csuvas ősvallás emlékei. Bp. 1909. 155 — 160. p. 135 Magyar Népzene Tára III/A. XXXIX. p. (bev.) V. ö. a 463. sz. kéziratos gyűjteménnyel. 136 Saját megfigyelés több alkalommal is. 137 BERZE NAGY: i. m. 199-203. p. 138 MARÓT:, i. m. 54—55. p. ÁKOS KÁROLY: i. m. 121. p. 139 Az életfa ъ.ъ őstörténettel foglalkozó tudományok kedvenc témája ma is. V. ö. BERZE NAGY: i. m. 333. p. 39. jegyzet, 339. p. 37. jegyzet, 338. p. 1. jegyzet., FETTICH NÁNDOR: Életfa a regösénekben. Ethn. LXIX (1958), 361—362., MARTTI HAAVIO: Essais folkloriques. Porvoo 1959. V. ö. Ethn. LXX (1959), 483. p. Szűcs SÁNDOR: Ősi mitájú ábrázolások pásztori eszközökön. Ethn. LXIII (1952), 160-166. p., TRENCSÉNYI-WALDAPFEL: i. m. 49. p. 140 BERZE NAGY JÁNOS: Baranyai magyar néphagyományok. Pécs 1940. III, 132—137. p., PUSKÁS JÓZSEF: Pinkamindszenti parasztlakodalom. Kézirat az 1900-as évekből. SMNK: 21. sz. 197