Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)
Dömötör Sándor: Lakodalmi kalácsok Vas megyében
funkciókat tölt be. A bot hiába fekszik a földön százszámra, ha nem használják. Csak abban az esetben létezik egy adott kultúra részeként, ha az ember ilyen vagy olyan konkrét igényét szolgálja, ha mint csáklyát, ha mint fegyvert, ha mint építőanyagot, ha mint földművelő eszközt használja. Ha formájában azonos is, használati formája a kultúrának mégis egy-egy különböző eleme. Mivel a bothusáng az őstörténet kezdetétől napjainkig természetes állapotában bőven található az erdőkben, de egyebütt is, hiánya az ember biológiai működésében közvetlen zavart sohasem okozhatott, sőt, elősegítette a különböző zavarok megszüntetését, elősegítette a fogyasztási igények bekövetkeztét. Egy-egy meghatározott kulturális igény konkrét kielégítésének lehetőségei számban nagyon csekélyek, mert csupán az ember biológiailag meghatározott keretei között mozoghatnak. Ezeknek az emberi igényeknek a kielégítésénél alapvető segédeszköz az ásóbot, mert nemcsak a munkához alkalmazható, hanem a kísérletekhez is és egész sereg misztikus asszociációhoz is sikeresen hozzákapcsolható. Ilyen misztikus asszociációk fűződtek hozzá a lakodalom szertartásainál is, amelyek ünnepi használatát kísérik és indokolják. b) A hegyháti „életfa" és rokonai NAGY JÓZSEF, a nagymizdói kocsmáros fia, Vas megye néprajzának egyik legkiválóbb ismerője megfigyelései szerint a XIX. század végén a vasi Hegyhát falvaiban igen nagy mennyiségű sült perecet készítettek a lakodalomra. Ekkor még nem ismerték a tortákat, a finom süteményeket : a pereceket is a kemence földjén sütötték. A lakodalom legnagyobb dísze volt azonban az életfa nevű sütemény, gyúrt és kisodrott tésztából készítve. Ezt bojtorján kóróra tekerték és úgy sütötték meg a kemencében. Amikor kisült, pántlikákkal és virágokkal díszítették. Az életfát a templomba menetkor a násznagy vitte a lakodalmi menet élén. A második násznagy pemettel s kuruglával vigyázott mellette, hogy az életfát sértődés (bántódás) nélkül tudják bevinni a templomba. Főleg a vőfélyek kapkodtak állandóan az életfa után, de a násznagyok rendszerint ügyesebbek voltak és nem lett baja a díszes jelvénynek. Azt tartották, hogy akkor lesz boldog a házasság, ha az életfát a násznagyok meg tudják védeni a bántódás ellen. ORBÁN BALÁZS ezt a jellegzetes hegyháti süteményt más néven ismeri a székelyeknél. A Székelyföld leírásában (I, 111. p.) a jellemző vonásokat jól kiemelő, remek leírása szerint „a. prémes egy eredeti, és csak lakodalomra használt székely sütemény, kerék idomú kalács, melynek külkerülete tésztaszelettel van szegélyezve, benn pedig kikockázva; ezen kerület és kockákba van szurdalva a prém ; a prémet pedig arasznyi magas vesszőcskék képezik, melynek zöld lombos ágaira vékony fonadékba tekert, vagy dió nagyságban idomított (zsírban kisütött) csemegék vannak aggatva, melyek mint gyümölcs fájáról étvágyingerlőleg csüggnek alá." A székely prémes és a hegyháti életfa formailag is, funkció tekintetében is teljesen megegyező kelléke a parasztlakodalomnak. Osztályozásunk szerint a két alapforma elemei több rétegben vegyülnek mind NAGY JÓZSEF, mind ORBÁN BALÁZS variánsaiban. KÁLDY LAJOS szombathelyi tanár mintegy tíz éve a hegyháti Csipkereken látott még a lakodalmi menet élén életfát vivő vőfényt. Ez az életfa egy ágas-bogas valami volt; ágait kalácstésztával tekerték be és kemencében kisütötték, majd pántlikával alaposan teleaggatták. LAKY REZSŐ celldömölki népművelési felügyelő közlése szerint Pecöl és Kenéz községekben találkozott nemrégiben olyan öregasszonyokkal, akik emlékeztek arra, hogy anyjuk lakodalmán a századforduló előtt még szerepelt az életfa nevű, hántolt bojtorján kórókra tekert sütemény, de ők már nem látták. Pápócon, Kenyériben, Csöngén, Sömjénben is emlékeznek az életfára. Ők már nem látták sehol, csak hallottak róla. Kerekre fonott kalácsba szurkálták bele, pántlikákat és virágokat aggattak reá, amikor vitték a lakodalmi menetben. KAUTEN MARGIT, a jánosházai honismereti szakkör tagja emlékszik reá, hogy gyermekkorában öregasszonyok emlegették az istenfa, istenfájo nevű lakodalmi süteményt. 13* 195
