Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)
Dömötör Sándor: Lakodalmi kalácsok Vas megyében
Az ünnepek hagyományos elemeiben, szokásaiban vegyesen található jó és rossz szokás, maradi, babonás előítélet, díszes szertartás, hivalkodó fényűzés, mágikus-mitikus tevékenység, varázslás és vallásos ceremónia. A szokások jelentős része az emberi erő határtalanságának és a természet érthetőségének az illúzióiban, hiedelmeiben gyökerezik. Pszichikai alapjuk az érzelmek, a tudás, a képzelet, az erkölcsi ítélet évezredeken át kialakult egymásbafonódó formarendszere, amely mint jelzésrendszer készteti az egyént munkája során képességeinek megfelelően a természeti és a társadalmi jelenségek összehangolására. Ezeket a hagyományos elemeket a legváltozatosabb formákban olvasztják egybe a családi élet nagy ünnepi hármasának, a születésnek, a házasodásnak és a temetkezésnek ünnepei közül a legszebb, legváltozatosabb, legízesebb, legvidámabb ünnepség, a lakodalom színjátékszerű mozzanatai. 4 Már DÉGH LINDA felhívta a figyelmet arra a fontos körülményre, hogy „a paraszti lakodalom egyike azoknak a társadalmi megnyilatkozásoknak amellyel igen sokat foglalkoztak, és mégis érdemlegesen úgyszólván semmiféle tudományos értékelés nem történt." 5 Az összegyűjtött lakodalmi szokásokról ugyancsak ő állapítja meg igen találóan, hogy „az országszerte ismert formák mind egy alaptípus variánsainak látszanak." 6 Szerintünk ennek oka az, hogy a házassággal kapcsolatos természeti alaptevékenységek kulturális jellege az ősközösség óta lényegében nem változott meg. Az ember ma is a maga és faj táj a fenntartásával kapcsolatos teendőket természetesen,közvetlenül, a cselekvéshez szükséges testrészeivel, de szerszámok és eszközök igénybevétele nélkül látja el, bár az ősközösségi társadalom körülményeitől lényegesen eltérő társadalmi és kulturális környezetben. A lakodalom játékos elemei, kultikus mozzanatai és babonás cselekvései az elvégzendő munka sikeréért való aggódás érzelmi jelenségeit közvetlenül vezetik le. Azokat a vágyakat és szorongásokat oldják fel, amelyek az embert e létfontosságú tevékenysége alkalmával eltöltik és létezésének, teste üzemeltetésének alapvető feltételeire, az evésre és az ivásra fokozottabb mértékben késztetik. 7 A szülők „szárnya alól" az életbe lépő fiatal emberek — ifjak és leányok — életének egyik legnagyobb társadalmi eseménye a családalapítás. A leány is, a legény is e cselekedetével életének új szakaszába lép, — a legényből férj, a leányból feleség lesz, — és ezt a körülményt díszes örömünneppel hozza környezete tudomására, teszi emlékezetessé közössége előtt. A menyegző vagy a lakodalom a legutóbbi időkig évszázadok folyamán kialakult összetett, bonyolult ünnepély volt, melyben az a közösség (család, nagycsalád, törzs, népcsoport), amelyhez szólt, alkotó módon vett részt és annak létrejöttét anyagi eszközökkel, pénzzel és munkával is segítette. A leánykérés, a kézfogó (alku), a lakodalmi előkészületek mozzanatai, a meghívás, a násznép ünnepélyes felvonulása, a tulajdonképpeni eskütétel, a templomi szertartás, valamint a szűkebb értelemben vett lakodalom (áldomás), a dínomdánom, a múlatás a játékok, a dalok és a táncok nemcsak a szűkebb családi körnek, az ismerősök körének szóltak, hanem az egész emberi közösségnek: térben is, időben is, népek és nemzedékek hosszú sorának. A „nagy" lakodalomnak messze földön elszállt a híre, sokáig őrizte az emlékezet jól sikerült módozatait, hangulatát, formáját és sokan próbálták utánozni, még inkább felülmúlni. A civilizáció, a polgárosulás elszűrkítette, üres formasággá sorvasztotta, végül eltüntette a spontán jellegű színes szertartások nagy részét. Fokozatosan csökkent a hagyományos ténykedések gazdasági eredményességébe vetett hit jelentősége, de ez az ősközösség „rituálé" messze benyúlik a mai kultúrába is. Sok-sok ős4 V. ö. a/ 1. jegyzetben kifejtett véleményünkkel. 5-6 DÉGH: i. h. — V. ö. a 9. jegyzettel és a karácsonyi kalácsok figyelemreméltó monográfiájával. Kiss MÁRTA: Adatok a pomázi szerbek karácsonyi ünnepköréhez. Ethn. LXXV (1964), 95-120. p. 7 DÖMÖTÖR SÁNDOR: A göcseji lakodalom néhány mozzanatáról. A GÖCSEJI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI 18. (Szerk. Szentmihályi Imre) Zalaegerszeg, 1960. 168